Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-05-18 / 20. szám

alkalmi beszédek csoportja gazdag csoport; gazdag szám­ban (19 beszéd), de értékben is előkelő. A lelkészavatási (Kiss Áron), a két lelkészértekezleti (Szalóczy és Szele), a vizsgaalkalmi (Kiss I.), a két beköszöntő (Illyés E., Gergely A.) beszéd erőteljes, építő hatású és kitűnő szerkezetű predikácziók A szertartási beszédek száma öt csoportban összesen 36. A négy keresztelési beszéd közül a 3-dik számú (Vá­sárhelyi Zs.) kifogástalan, a többiek színtelen általános­ságban mozognak. Az 1. számú egészben elhibázott beszéd. A három konfirmácziói beszéd közül kiváló a 3-dik számú, melyet egy felnőtt megkeresztelésekor mondott el a szerzője (Lévay Lajos); a többiek is elég jók. A négy úrvacsorai beszéd közül az 1. számú kielégítő, de a többiek gyenge dolgok; a szereztetési igéket nem ma­gyarázzák és az úrvacsora keresztyén jelentőségét nem méltatják. A 12 esketési beszédnek csaknem mindenike jó; jelesek az 1., 3, 4. és 7. számúak; kitűnő a 8. számú (Szele György). Ezeken evangéliumi melegség és kenet ömlik el. A 13 gyászbeszéd, siri beszéd és imádság leg­többje jó. A gyászbeszédek valódi remeke az 1-ső számú, a melyet Baksay S. tartott Szilágyi Dezső felett. A gyűj­teménybeli imádságok és beszédek általában alkalmiak, az elhunythoz alkalmazottak s egyik okon azért jók. A lelki gondozás körébe vágó dolgozatok száma csekély, mindössze három. Az 1-ső számúban Rácz István írja le a testvérgyilkos Pap Béla melletti lelkészi szol­gálatát, vagy a mint ő (igen furcsán) mondja: „szerepét". A másikban Csíky Lajos egy szabadon bocsátott fegyencz lelki gondozását mondja el. A harmadik nagyon szép úrvacsora-osztási beszéd és imádság egy beteg ágya mellett (Andrássy K.) Az imádságok csoportjában 13 alkalmi és 12 halotti imádság olvasható. Az alkalmi imádságok többnyire gyenge imádságok. Hosszúak, szárazan elmélkedők, ál­talánosság ködébe vesznek. Csak az 1., 2. és 6. szá­muakban (Kiss Áron és Czinke István) csendülnek meg a valódi áhítat hangjai. A halotti imádságok között van néhány szép (pl. a 4. sz. Hetesy V., a 8. sz. Soltész E.), de a többiek vagy mesterkélt frázis-halmaz (6. és 7. sz.) vagy hosszú és száraz elmélkedés (1. sz.), vagy poétás elmefuttatás, a melyekben a lélek inkább ön­magának tetszeleg, mint Istennek hódol. A Különfélék csoportjában „Az élet mélyéről" czím alatt nyolcz apróságot közöl a gyű jtemény. Fehér asztal­hoz vagy anekdoták közé való cynikus dolgok. Ezek, nézetem szerint, bátran kimaradhattak volna a Lelkészi Tárból. Általánosságban szólva, a Lelkészi Tárt vegyes érzelmek között lapoztam át. Találtam benne sok építő, használható beszédet és imádságot; de találtam benne nem egy gyarló dolgozatot is. A mi nem a Jézust és nem az evangéliumot prédikálja, nem keresztyén predikáczió az. Ez a tapasztalat arra indít, hogy a szerkesztőnek a szigorúbb kritikát ajánljam. Aztán feltűnt a Lelkészi Tárnak az a hiánya, hogy kátémagyarázatot egyáltalán nem közöl, bibliamagyarázatot pedig nagyon keveset. Továbbá kifogást kell emelnem a gyűjtemény alczínie, a roszul választott „Papi Lexikon" elnevezés ellen, mert a „lexikon" szó encyclopaediát, még pedig szótársze­rűleg szerkesztett ismerettárt jelent. A „Lelkészi Tár" pedig határozottan beszéd- és imádság-gyűjtemény. Ám azért mégis életrevaló és hasznos munkának tartom S. Szabó József vállalatát. Gyakorló lelkészeinkre nézve sok hasznos dolgot nyújt és megkönnyíti a készü­letet az ily nagy választékú gyűjteményes munka. Azt azonban ismételten hangsúlyoznom kell, hogy az eset­leges újabb kötetek szerkesztésénél szigorúbb kritikát gyakoroljon a szerkesztő. Az irodalmi középszerűségek és selejtességek számát szaporítani se nem érdemes, se nem a szorgalmas szerkesztő hivatásához méltó. Minél szigorúbb a tárgyilagos és igazságos kritika, annál értékesebb a kezeiből kikerült munka. A könyv kiállítása csinos, nyomása gondos, ára jutányos. Váradi F. MISSZIÓÜGY. Misszió az ev. ref. egyházban. A ki az élet harczában győzni akar, legyen az egyes, vagy testület, annak minden lépését előre meg kell állapítania; különben bizonyos, hogy a nem számí­tott, vagy nem látott akadályok által győzetik le. Ha egyházi életünket vizsgáljuk, azt tapasztaljuk, hogy mi nem az igazi harczos támadó, hanem legfeljebb csak védekező fegyverét használjuk, a legtöbbször azonban ezt is siker nélkül. Az utóbbi években mind erősebben és erősebben hangsúlyozzák úgy egyesek, mint az egyház egyeteme, hogy az ú. n. belmisszió által kell a meghalt tagokat megeleveníteni, a tespedés, a közöny lidércz nyomása alól kiszabadítani. Hogy e munkának itt-ott már most is van némi eredménye: csak az nem veszi észre, a ki vagy örökké csak kesereg, vagy csak gáncsoskodik és ócsárol mindent, a mi nélküle, vagy épen ellenére tör­ténik. Az elért siker azonban nem lehet kielégítő olyan emberre nézve, a ki a fél úton nem szeret megállapodni, hanem mindenütt és mindenben teljesen bevégzett mun­kában találja a gyönyörűségét. A ki egyházunkban, legyen az pap, a ki hivatalos kötelességből, vagy világi, a ki Krisztusa, vallása és egyháza iránti szeretetből akar missziói munkát végezni és munka által sikert is elérni: annak a római pápás egyház papjaitól kell első sorban tanulnia. Az ellenséget saját fegyvereivel verni meg és győzni le: lehet-e ennél nagyobb dicsőség? A római kath. egyház papjai mindenben az egyház fejének, a pápának érdekeit szolgálják. A hivek vallá­sos buzgóságra emelése a pápa és papjai tekintélyének, hatalmának fokozását czélozza, s ezen czélnak érdeké­ben feláldozzák sokszor egyéni nézeteiket és érdekeiket, mert a fő érdeke ezt így követeli. Ebben a munkában egyetért kicsiny és nagy, gyenge és erős, s végzi a munkát erővel, csellel és minden eszközzel, a hova felsőbbje által állíttatik. S ebben a hova való állításban

Next

/
Thumbnails
Contents