Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)
1902-05-18 / 20. szám
alkalmi beszédek csoportja gazdag csoport; gazdag számban (19 beszéd), de értékben is előkelő. A lelkészavatási (Kiss Áron), a két lelkészértekezleti (Szalóczy és Szele), a vizsgaalkalmi (Kiss I.), a két beköszöntő (Illyés E., Gergely A.) beszéd erőteljes, építő hatású és kitűnő szerkezetű predikácziók A szertartási beszédek száma öt csoportban összesen 36. A négy keresztelési beszéd közül a 3-dik számú (Vásárhelyi Zs.) kifogástalan, a többiek színtelen általánosságban mozognak. Az 1. számú egészben elhibázott beszéd. A három konfirmácziói beszéd közül kiváló a 3-dik számú, melyet egy felnőtt megkeresztelésekor mondott el a szerzője (Lévay Lajos); a többiek is elég jók. A négy úrvacsorai beszéd közül az 1. számú kielégítő, de a többiek gyenge dolgok; a szereztetési igéket nem magyarázzák és az úrvacsora keresztyén jelentőségét nem méltatják. A 12 esketési beszédnek csaknem mindenike jó; jelesek az 1., 3, 4. és 7. számúak; kitűnő a 8. számú (Szele György). Ezeken evangéliumi melegség és kenet ömlik el. A 13 gyászbeszéd, siri beszéd és imádság legtöbbje jó. A gyászbeszédek valódi remeke az 1-ső számú, a melyet Baksay S. tartott Szilágyi Dezső felett. A gyűjteménybeli imádságok és beszédek általában alkalmiak, az elhunythoz alkalmazottak s egyik okon azért jók. A lelki gondozás körébe vágó dolgozatok száma csekély, mindössze három. Az 1-ső számúban Rácz István írja le a testvérgyilkos Pap Béla melletti lelkészi szolgálatát, vagy a mint ő (igen furcsán) mondja: „szerepét". A másikban Csíky Lajos egy szabadon bocsátott fegyencz lelki gondozását mondja el. A harmadik nagyon szép úrvacsora-osztási beszéd és imádság egy beteg ágya mellett (Andrássy K.) Az imádságok csoportjában 13 alkalmi és 12 halotti imádság olvasható. Az alkalmi imádságok többnyire gyenge imádságok. Hosszúak, szárazan elmélkedők, általánosság ködébe vesznek. Csak az 1., 2. és 6. számuakban (Kiss Áron és Czinke István) csendülnek meg a valódi áhítat hangjai. A halotti imádságok között van néhány szép (pl. a 4. sz. Hetesy V., a 8. sz. Soltész E.), de a többiek vagy mesterkélt frázis-halmaz (6. és 7. sz.) vagy hosszú és száraz elmélkedés (1. sz.), vagy poétás elmefuttatás, a melyekben a lélek inkább önmagának tetszeleg, mint Istennek hódol. A Különfélék csoportjában „Az élet mélyéről" czím alatt nyolcz apróságot közöl a gyű jtemény. Fehér asztalhoz vagy anekdoták közé való cynikus dolgok. Ezek, nézetem szerint, bátran kimaradhattak volna a Lelkészi Tárból. Általánosságban szólva, a Lelkészi Tárt vegyes érzelmek között lapoztam át. Találtam benne sok építő, használható beszédet és imádságot; de találtam benne nem egy gyarló dolgozatot is. A mi nem a Jézust és nem az evangéliumot prédikálja, nem keresztyén predikáczió az. Ez a tapasztalat arra indít, hogy a szerkesztőnek a szigorúbb kritikát ajánljam. Aztán feltűnt a Lelkészi Tárnak az a hiánya, hogy kátémagyarázatot egyáltalán nem közöl, bibliamagyarázatot pedig nagyon keveset. Továbbá kifogást kell emelnem a gyűjtemény alczínie, a roszul választott „Papi Lexikon" elnevezés ellen, mert a „lexikon" szó encyclopaediát, még pedig szótárszerűleg szerkesztett ismerettárt jelent. A „Lelkészi Tár" pedig határozottan beszéd- és imádság-gyűjtemény. Ám azért mégis életrevaló és hasznos munkának tartom S. Szabó József vállalatát. Gyakorló lelkészeinkre nézve sok hasznos dolgot nyújt és megkönnyíti a készületet az ily nagy választékú gyűjteményes munka. Azt azonban ismételten hangsúlyoznom kell, hogy az esetleges újabb kötetek szerkesztésénél szigorúbb kritikát gyakoroljon a szerkesztő. Az irodalmi középszerűségek és selejtességek számát szaporítani se nem érdemes, se nem a szorgalmas szerkesztő hivatásához méltó. Minél szigorúbb a tárgyilagos és igazságos kritika, annál értékesebb a kezeiből kikerült munka. A könyv kiállítása csinos, nyomása gondos, ára jutányos. Váradi F. MISSZIÓÜGY. Misszió az ev. ref. egyházban. A ki az élet harczában győzni akar, legyen az egyes, vagy testület, annak minden lépését előre meg kell állapítania; különben bizonyos, hogy a nem számított, vagy nem látott akadályok által győzetik le. Ha egyházi életünket vizsgáljuk, azt tapasztaljuk, hogy mi nem az igazi harczos támadó, hanem legfeljebb csak védekező fegyverét használjuk, a legtöbbször azonban ezt is siker nélkül. Az utóbbi években mind erősebben és erősebben hangsúlyozzák úgy egyesek, mint az egyház egyeteme, hogy az ú. n. belmisszió által kell a meghalt tagokat megeleveníteni, a tespedés, a közöny lidércz nyomása alól kiszabadítani. Hogy e munkának itt-ott már most is van némi eredménye: csak az nem veszi észre, a ki vagy örökké csak kesereg, vagy csak gáncsoskodik és ócsárol mindent, a mi nélküle, vagy épen ellenére történik. Az elért siker azonban nem lehet kielégítő olyan emberre nézve, a ki a fél úton nem szeret megállapodni, hanem mindenütt és mindenben teljesen bevégzett munkában találja a gyönyörűségét. A ki egyházunkban, legyen az pap, a ki hivatalos kötelességből, vagy világi, a ki Krisztusa, vallása és egyháza iránti szeretetből akar missziói munkát végezni és munka által sikert is elérni: annak a római pápás egyház papjaitól kell első sorban tanulnia. Az ellenséget saját fegyvereivel verni meg és győzni le: lehet-e ennél nagyobb dicsőség? A római kath. egyház papjai mindenben az egyház fejének, a pápának érdekeit szolgálják. A hivek vallásos buzgóságra emelése a pápa és papjai tekintélyének, hatalmának fokozását czélozza, s ezen czélnak érdekében feláldozzák sokszor egyéni nézeteiket és érdekeiket, mert a fő érdeke ezt így követeli. Ebben a munkában egyetért kicsiny és nagy, gyenge és erős, s végzi a munkát erővel, csellel és minden eszközzel, a hova felsőbbje által állíttatik. S ebben a hova való állításban