Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-05-11 / 19. szám

Sietek azonban megjegyezni, hogy az általam ajánlandó vizsgarendszer mellett sincsen szó az iskolai év megrövidítéséről, úgy hogy így is kihúzható a tanítás június 15 ig. A végzett tananyag csak úgy lesz a növendéknek maradandó ismeretévé, ha az összefoglaltatik és így a tananyag lényege még egyszer emlékezetébe vésődik. Épen azért az évvégi vizsgákat igen alkalmasoknak tartom arra, hogy ez az összefoglalás biztosíttassék. De mivel a már fentebb kifejtett elvekből kifolyólag ez a feladat a nyilvános vizsgán meg nem oldható : erre a czélra külön évvégi nem nyilvános vizsgát óhajtok szervezni. H.-Nanás. Barcsa János. TÁRCZA. Összefoglalás és befejezés. A szocziális kérdés és ker. erkölcstan viszonya. Az ember erkölcsi lényege mint a munkáskérdés alapja. A felebaráti szeretet. A jelenkor válságos helyzete. Az erkölcsi szoeziálizmus a társadalmi kérdést megoldja. „A munkáskérdés és a ker. erkölcstan", ezt írtuk értekezésünk élére. Elérkezvén az utolsó ponthoz, visszatekintünk annak folyamatára. Midőn fejtegetésünket megkezdettük, első kérdésünk volt, mikópen kerül a szocziális kérdés ós a ker. erkölcstan egymás mellé? És ott kifejtettük e viszony jogosságát és szükségességét. Erről talán maga a munka is meggyőz bennünket. Hiszen lépten-nyomon láthattuk, hogy erkölcsi bajjal, erkölcsi kérdéssel van dolgunk, s hogy azt csak erkölcsi eszközökkel lehet megoldani. És talán részben sikerült is rámutatni, hogy az erkölcsi elvek valóban eredményre vezethetnek. Egyszerre munkánk elején azt állítottuk, hogy az egész munkáskérdés egy alapra vezethető vissza, és ez az ember erkölcsi lényegének megsemmisítése. Itt is maga a munka erősíti meg állításunkat. Mert azt láttuk, hogy azok a társadalmi viszonyok, melyek a munkáskérdést alkotják, erkölcsi bajok, s egytől-egyig a munkás emberi lényege ellen intéznek támadást. A munka megöli lelkét és nem engedi személyiségét kifejteni; a pihenés nem kárpótolja a veszteségért, mert csak testének szól. A személyes szabadság megszűnik s az ember egyszerű árúczikk lesz, a személyes vagyon elenyészik s a munkás existencziája mások önkényétől függ. És végül láttuk, hogy nemcsak az erkölcsi lényeget alkotó tényezők hiányoznak, hanem az erkölcsi testület is, melyben az ember a maga lényegét leginkább kifejtheti. A családi életet is feldúlja a társadalom s nem engedi, hogy Isten rendelésének megfeleljen. Mindez pedig nem egyéb, mint az ember erkölcsi lényege ellen intézett támadás. Súlyos következmények ezek, a melyeken nem lehet igazi lelki megrendülés nélkül áthaladni. Két kép jelenik most meg lelkünkben; két embernek az alakja. Az egyik büszke, önérzetes; feje daczosan hátra van szegve, tekintetében értelem és akarat erői nyugosznak. A másik alázatos, gyönge; feje előre van hajtva, tekintete merő, s nem a távolt járja, hanem a kar bilincseit nézi. Az első az Isten által teremtett ember, a másik a társadalom által teremtett ember. Mivé lett a büszke teremtmény, az Isten képét viselő ember! . . . Egy lelketlen géppé, mindenkitől függő rabszolgává! Isten erkölcsi lényeget adott neki: az emberré tette. A társadalom bilincset adott helyette; az rabszolgává tette. De a rabszolga megrázta bilincseit és szabadságát kívánta. Az emberiség szunnyadó lelkiismerete megszólalt, s tiltakozott az isteni akarattal szemben elkövetett merényletek ellen. Az emberiség lelkiismerete pedig az erkölcstan alapján álló. igazi, tiszta szoeziálizmus. Ez a szoeziálizmus igazán jog és kötelesség! Nem szégyen név a szocziálista név, hanem kötelesség, mit minden embernek cselekedetekkel kellene kivívnia. Öh vajha az a nagy nyomor, a mi a társadalomban mindenütt felénk kiált, s mit ecsetelni kísérlettünk meg, megindítaná a sziveket, s igaz bajnokokat hozna e nagy eszme zászlója alá. Vajha a társadalom s az a jólétnek örvendő nagy osztály megértenék a szocziálizmusban a ker. vallásos szellem vádló szavát, s megtenné mindegyikök a megoldás munkájánál a maga kötelességét. Vajha meggondolnák, hogy az a szegény nép is Isten teremtménye, az is az ő képét viseli, halhatatlan lelkű, s az örökélet örököse, mint mi vagyunk. Szeretetet a népnek! Ismerjük el bennük embertársainkat, érintkezzünk velük ennek megfelelően, érezzük örömüket és fájdalmukat, s az együttérzés ezen ereje ismét közelebb hozza egymáshoz a társadalom nagy osztályait, mit a büszke dölyf és a félő bizalmatlanság oly messze elszakítottak egymástól. Tekintsünk Angolország példájára Vájjon mi segítette meg a társadalom nehéz kérdéseinél? Bizony nem egyéb, mint a felebaráti szeretet, mit az Úr prédikált mi nékünk. Az a szeretet, mi egy Maurice, Kingsley, Ludlovv lelkét áthatotta, s a mely nemcsak szó volt, hanem cselekedet is. Tanuljunk a történelemből, mert a történelem jó tanító, és adjunk szeretetet a népnek, mert a szeretet biztos gyógyító balzsam. Ez a felebaráti szeretet, a legfőbb törvény, ez az egyetlen törvény. Vajha ez egyet minden ember szivébe zárná, s megvalósítaná ! Az erkölcsi szocziálizmust rajzoltuk. Egy nemes eszménykép az, a mely mint Istentől belénk oltott gondolat él lelkünkben. De a gyarló ember letörli az eszme isteni vonását. Az erkölcsi szoeziálizmus a jelenkorban elfajult s szocziáldemokrácziává lett. Ez nem kér, hanem követel, nem épít, hanem rombol, nem szeretetet, hanem gyűlöletet prédikál, nem Istenért, hanem Isten ellen küzd. Komoly időket élünk. Sötét fellegek tornyosulnak s feketébe vonják a látóhatárt. A nap eltűnik, s ez az éjszaka olyan, mintha nem következnék rá hajnalhasadás. A viharmadár vijjog, komoly idők közelednek; dübörgést hallunk, s úgy érezzük, a föld'is megrendül alattunk. Ez a szocziális. kérdés ! Jaj a társadalomnak, ha e kérdést meg nem oldja! A sphynx megölte azt, a ki a rejtélyt megfejteni nem tudta, és a szoeziálizmus olyan, mint a sphynx. Mi lesz akkor, minő időket hoz a jövendő?! . . . Ki tudja a csillagok járását, ki tudná megmondani! . . . Vér folynék, s a világforradalom napja világítaná be a földet. Világforradalom támadna, a melyhez a franczia forradalom olyan lenne, mint a kis gyermek ártalmatlan játéka! . . . De a sphynx talányát meg lehet oldani: az az ember rejtélye. A ker. erkölcstan megadja az elveket, s a keresztyénség megadja az erőt hozzá. Legyünk igazán keresztyének ós igazán emberek, nemcsak névleg, hanem szivünkben is; álljunk az erkölcsi szoeziálizmus zászlója mellé, s akkor az Úr, a ki czélt adott, erőt is ad annak elérésére, Isten országának e földön való megvalósítására! Előttünk a küzdőtér, az égő lelkesedés : a keresztyénségben az erő, Istennél az áldás ! N.-Dömölk. Kapi Béla, evang. segédlelkész.