Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-05-04 / 18. szám

mint előbb emiitettem, erre a czélra épen az évvégi nyilvános vizsga a legkevésbbé alkalmas. A tanár elébe kitűzött azon czél ellenben, hogy az elégtelen és kétes osztályzattal bíró tanulók érdemjegyei az évzáró vizsgákon állapíttassanak meg, semmi szín alatt el nem érhető ; mert képzelhető-e, hogy ha valamely tanár az egész iskolai évben nem ismerte ki valamely tanulónak a képességét, szorgalmát és erkölcsi színvonalát és nem tudta egészen a vizsgáig megállapítani, hogy nyugodt lélekkel átbocsátható-e valamely növendék a következő felsőbb osztályba : képzelhető-e, hogy ezt a fontos kérdést pusztán a vizsgái felelet eredményéből eldönteni igazságos eljárás lenne ? Különben erre a pontra még fejtegetéseim során később vissza fogok térni. Itt még csak azt jegyzem meg, hogy nagyon sivár képet nyújtana a vizsga, íia azon túlnyomóan az elégtelenesek felelnének! 3. A nyilvános vizsgáknak a szülékre és a tanügybarátokra vonatkozó czéljai egész terjedelmökben helyesen tétetnek a nyilvános vizsgák feladataivá. Itt a szülék körülbelöl megismerik az illető intézetben uralkodó szellemet és ebből megítélhetik, hogy vájjon teljes megnyugvással bizhatják-e gyermekeiknek a neveltetését valamely intézetre. De meg a szüléknek a vizsgán való megjelenése mintegy összekötő kapcsot képez a családi és az iskolai nevelés között. De van még egy másik fontos czél is a szülékre és a tanügybarátokra vonatkozólag a nyilvános vizsgákkal, és ez az, hogy ébren tartják a társadalom kebelében a hazai nevelés és oktatásügy iránt való érdeklődést. Hogy pedig ez az érdeklődés különösen a múltban milyen dús eredményeket hozott létre a hazai nevelésügy felvirágoztatása körül, hirdetik azok az igen szép számmal levő különböző felekezetű intézetek, melyek vagy egészen, vagy a legnagyobb részben a társadalom érdeldődésének köszönik létrejöttüket. Ezt az érdeklődést folytonosan ébren tartani, bármely intézet egyik legnemesebb czóljául tűzheti ki. És még azon esetben is, hogy ha semmi egyéb jelentősége nem volna is a nyilvános vizsgának: ez egy magában is elég nyomós volna arra, hogy a nyilvános vizsga fentartassék. 4. A nyilvános vizsgáknak a növendékekre vonatkozó czéljai elérhetők a nyilvános vizsgákkal ; sőt az ott említett czélok méltók is arra, hogy a nyilvános vizsgák feladataivá tétessenek, kivéve ama fentebb említett ferde szokást, mely abban áll, hogy az elégtelen és kétes osztályzattal biró tanulók érdemjegyeinek kijavítása ott megengedtetik. H.-Nanás. Barcsa János. TÁRCZA. A család és a nő hivatása. Most már talán megértjük, mi fűzi egybe ezeket a vonásokat, a miket a családi életből kiemeltünk. Semmi egyéb, mint a családi élet erkölcsi oldala. A munkás egész napi munkaideje, a feleség gyári munkája, s a rosz munkáslakás nem egyéb, mint egy-egy merénylet a személyi életközösség, az igazi családi élet ellen. Szólítsuk emlékezetünkbe azt a néhány sort, s állítsunk az erkölcstan mérő elve mellé, és szavunk hangos vádbeszéddé lesz, mely a társadalom ellen irányul, s azt erkölcsi gyöngeségéért ostorozza. Ha ez előbb említett három pont a családi élet leghatalmasabb ellensége, akkor a szocziálizmus kötelessége ezen bajoknak a megszüntetése. Milyen állást foglal tehát az erkölcstan ezen társadalmi bajokkal szemben? Ez az a kérdés, a mit meg kell oldanunk. Az első kérdésre adott felelet megvan már azokban az elvekben, melyet a pihenés tárgyálásánál kifejtettünk. A munkának nem szabad a lélek rovására történnie. Legyen a munkaszünet olyan nagy, hogy a munkás kifejthesse erkölcsi lényegét, ós most már hozzátehetjük : teljesíthesse családapai kötelességét. Ezt kívánja a ker. erkölcstan a társadalomtól. Ha az a munkás egész nap a gyárban van s övéit csak este, akkor is csak néhány órára látja, akkor bizony nem erősödhetik meg a családi élet erkölcsi oldala, a személyi életközösség. Akkor az érzelmek ós indulatok különbözősége nem egyenlítődik ki a szeretetben; akkor sem hitveséhez, sem gyermekeihez való viszonya nem lesz az egyedül helyes viszony. A helyes viszonyt a társadalom semmisítette meg, a családi élet erkölcsi oldalát a társadalom ölte meg. Több munkaszünetet a munkásnak, hogy családi életet élhessen: ez az erkölcstan első követelése. A második méreg, mely a családi élet testét emészti az, hogy a nő is dolgozik a gyárban. Ennek eredménye is ugyanaz, mint az előbbenié : a családi otthon megsemmisítése. Milyen állást foglal a a ker. erkölcstan ezzel a társadalmi jelenséggel szemben? Egy nagy szocziális kérdésből kiszakított parányi kis rész ez; a nőemanczipáczióból kiszakítva a munkásnő kérdése. A ker. erkölcstan elismeri a nő azon jogát, hogy dolgozzék, sőt ezt egyenesen kötelességévé teszi. De egyszersmind megjelöli ennek a dolgozásnak határait is. A nő munkája, — így szól az erkölcstani elv, — a nő lényegének megfelelő legyen. A mely munka megsemmisíti a nő lényegét, az Ő rá nézve erkölcstelen. E kérdés megítélésénél tehát a nő lényege az irányadó. Mi a r.ő lényege, és mi e lényeg viszonya a férfiéhoz? Nehéz volna e kérdésre kielégítő feleletet adni. De leginkább megközelítjük a valóságot, ha azt mondjuk: a nő a szív, a férfiú az értelem; a nőé az érzelem, a férfiúé az akarat. Nagy mindegyik a maga nemében, nagy a nő a maga érzelmével, végtelenül szerető szivével, nagy a férfi a maga éles elméjével, akadályt nem ismerő vasakaratával; de igazán nagy férfi és nő csak egymás által, egymásban lehet. Ez az igazi házasság; ez az igazi közösség ! így lesz két lélek egy lélekké, két szív egy szívvé ; így lesz két ember egy emberré! Ez isteni rendelés ! Es a mi e rendelés megtartását lehetetlenné teszi: merénylet az isteni akarat ellen. A gyári munka pedig a nőiesség sírba döntője ! Durva kezekkel letörli azt a költői zománczot, mit az alkotó Isten lehelt erre a teremtményére. Mert a gyári munka a nőiességet, a végtelen érzelem világot, a gazdag kedély világot megmételyezi és megsemmisíti. Nő és munkásnő, ha nem is mindig, de legtöbbször ellentétes fogalmak. Midőn a munkás hitvese kénytelen a gyárba menni, reggeltől estig ott dolgozni, akkor ez a munka megöli benne az igazi nőt; nem hitves többé, csak egy egyszerű munkásnő. Tehetségeivel nem egészíti ki a férfi tehetségeit, s így nem teszi erkölcsi-személyi életközösséggé a házasságot. Nem egészítheti ki, mert Istentől adott tehetségeit megsemmisítették. És mi semmisítette meg? A gyári munka. És mi kényszerítette a gyári munkára? A társadalom. Isten különbözőknek teremtette a férfit és a nőt, nemcsak nemileg, hanem lelkileg is ; a társadalom pedig egyformává teszi őket. A lélek különbségét lerontja, úgy hogy csak a nemi különbség hirdeti a teremtő Isten akaratát. Isten természeti és erkölcsi