Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)
1902-04-27 / 17. szám
GYÁSZROVAT. Sárkány Dezső, a nagy-zselezsényi evang. gyülekezet lelkipásztora, több egyházmegyei tisztség hűséges viselője f. hó 12-én elhunyt. Nyugodjék békével! KÜLÖNFÉLÉK. * Tüntetés az ultramontán reakczió ellen. A pécsi püspöki jogakadémia ifjúsága parázs tüntetéssel verte vissza odújába a szabad vélemény nyilvánítást elfojtani akaró ultramontán reakcziót f. hó 16-án. A tüntetésre az adott alkalmat, hogy dr. Bors Emil, a jogakadémia tanára a „Huszadik Század" czímű folyóiratban! egy tanulmányában nyíltan elítélte a felekezstieskedést, a reakcziót és az egyetemi ifjúságnak ebben játszott szerepét. A klerikális Pécsi Közlöny e miatt hevesen megtámadta Bors Emilt és felszólította, hogy hagyja oda tanári székét. Ezzel szemben a jogakadémia ifjúsága lelkesen tüntetett tanára mellett annak előadási óráján, sőt a tüntetést kivitte még az utczára is. Beverte a Pécsi Közlöny szerkesztőségénekés a r. kath. kör palotájának ablakait, falaira pedig nagy betűkkel ráírták: „Le a klerikálisokkal!" — Ugylátszik, ifjuságunk ébredezni kezd abból a delejes álomból, a melybe a jezsuita hipnózis merítette. Csak hadd folytassák az ultramontánok és jezsuiták munkájokat, akkor bizonyára el fog következni az őket elsöprő teljes felébredés is ! *• Sajtóidba igazítás. Lapunk mult számában a konventi ülések kezdete sajtó hibából volt április 20-ra téve; az ülések április 29-én kezdődnek. * Jezsuita igehirdetés. Calleoni jezsuita páter egyik böjti prédikácziójában ilyen módon tanította hallgatóit: „A ki a pápának ellenszegül, rosz véget ér. Láttuk, hogy Viktor Emánuel, a ki elsőnek vonult királyként Rómába, a Gondviselés határozata folytán úgy halt meg, mint egy disznó. Láttuk továbbá, hogy Umbertót mint ölte meg egy Isten által fölfegyverzett gyilkos kéz, és látni fogjuk, hogy miként fog elpusztulni ez a mostani király, a ki Rómát megtartja, a helyett, hogy a pápának visszaadná". Valóban teljesen a jezsuitizmushoz illő tanítás. Hiszszük azonban, hogy az olasz kormány rövid úton végét fogja szakítani Calleoni páter igehirdetésének. A Fonciére pesti biztosító intézet április 30-án tartja ez évi rendes közgyűlését. A zárszámadásokból, melyeket ez az intézet a lefolyt üzletévre vonakozólag nyilvánosságra hozott, a következő lényegesebb számadatokat veszsziik át: A mult évi díjbevétel a törlések levonása után az elemi ós balesetbiztosítási ágazatokban 7,668.707 korona 77 fillért és az életbiztosítási ágazatban 2,624.634 korona 6 fillért, összesen tehát 10 323.341 korona 83 fillért tett, míg a későbbi években esedékes tűz- és baleset-ágazatbeli díjkötelezvények és díjváltók összege 19,990.095 korona 82 fíllérre rug. Az életbiztosítási összállomány az elmúlt üzleti évben 63,308.185 korona tőkére emelkedett, A készpénzdíjtartalékok és díjáthozatok az életbiztosítási ágazatban 16,226.288 kor. 43 fillérre, az elemi és balesetbiztosítási ágazatban pedig 2,365.730 koronára rúgnak. A készpénz-díjtartalékok 982.531 korona 97 fillérrel szaporodtak. Különösen kiemelendő, hogy a biztosítottaknak 1898-ban alakított aza csoportja, melynek kötvényei vegyes tőkéről szólanak három évenkinti nyereségfelosztással, az évi díj 4<94 /5 °/0 -ra terjedő osztalékbanrészesül s hogy biztosítottaknak 1896-ban alakított ama csoportja számára, melynek kötvényei feltételes díjfizetés és díjvisszatérítés mellett kiházasításra szólanak öt évenkinti nyereségfelosztással, az évi díj 374 /5 0 /0 -a jár osztalékul. Áma biztosítottak, kiknek kötvényei kizárólag évenkinti nyereségrészszel egybekötött halálesetre szólanak, osztalékul az évi díj 13n /i 0 /0 -át kapják. Az intézet tökéi, a képviselőségeknél levő pénzállomány, a folyó számla-követelések és a képviselőségek és feleknél kiinlevő egyenlegek bevonása nélkül a következőkép vannak elhelyezve: pénztári készpénz-állomány az intézet központi székhelyén 478.945 kor. 45 fill., hitelintézeteknél és takarékpénztáraknál levő követelésekben 1,638.387 korona 98 fillér, az intézet budapesti és. bécsi tehermentes házaiban 3,013.834 korona 62 fillér, állampapírokban, vasúti előbbségi kötvényekben és óvadékképes záloglevelekben 9,144.920 kor. 04 fillér, tárczabeli váltókban 235.108 kor. 66 fillér, jelzálog-kölcsönben 218.937 korona 34 fillér, az intézet életbiztosítási kötvényeire adott kölcsönökben 2,497.360 korona, Az 1901. üzletévre kimutatott 212,767korona 28 fillérnyi nyereségből részvényekint 13 korona — 6°/0 -nyi osztalék kifizetése fog indítványba hozatni. 312/1902. Pályázat tanári állásra. A nagykörösi ev. ref. főgimnáziumnál a történelmi és földrajz tanszékére pályázat nyittatik következő feltételek mellett: 1. Kötelessége lesz a megválasztandó tanárnak az egyetemes ev. ref. konvent által az e szakokra körülírt tárgyakat heti 20 órában tanítani. 2. Csak ev. ref. vallású tanférfiú pályázhatik. 3. A rendes tanár évi javadalmazása 2400 kor. törzsfizetés, 400 kor. lakásdíj, továbbá a tanári esedékes díjakban való osztozkodás és öt ízben 200 —200 kor. ötödéves korpótlék a főgimnázium pénztárából, előleges évnegyedi részletekben. Intézetünknél 2400 kor., 2800 kor., 3200 kor. alapfizetéssel ellátott fokozatok vannak, a melyekre az előlépés a szolgálati évek arányában történik. Azon esetben, ha okleveles egyén nem pályáznék, törvényeink értelmében helyettes is alkalmaztathatik, kinek évi díja 1600 korona. Ez összegből 20% lakásdíjul számíttatik be. Továbbá a tanári esetleges díjakban is osztozik a tanárokkal. 4. A rendes tanár tartozik becsatolni pályázatához : születési, végzett tanulmányi, vagy más középiskolától nyert szolgálati bizonyítványát és középiskolai tanári oklevelét. A helyettes tanár mutassa be születési, végzett tanulmányi, vagy esetleges működéséről szóló bizonyítványait. A megválasztott tanszékét f. évi szept. 1-én köteles elfoglalni. A pályázat f. év június l-ig főtiszt. Filó Lajos lelkész úrnál, az egyhá/.tanács egyik elnökénél adandó be. Kelt Nagykőrösön, 1902. ápr. 23-án. 1—3 Az ev. ref. egyháztanács.