Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-04-20 / 16. szám

a dolog. De Hetesy úr szerint a káplánok a lelkész „szigorú őrködése" alatt működnének. S ettől várná Hetesy úr a nagy gyülekezetek felvirágzását. Szerencsétlen gondolatnak is; a kivitelben pedig el lehet rá mondani: „medicina pejor morbo!" A 15. szám vezérczikkében ismertetett Szeremleiféle Javaslat indokolása teljesen megdönti Hetesy úr okoskodását. Kimutatja ott a javaslat nagyérdemű szerzője, hogy a nagy gyülekezetek tarthatatlan helyzetében a legelső szükség a bajt gyökerében orvosolni, vagyis az öszpontosítással (a lelkész szigorú őrködésével, mert hisz ez is öszpontosítás volna) szakítani. Önálló munkakört, terrenumot adni minden lelkésznek, hogy ott függetlenül minden lelkészi szigorú őrködéstől, mely legtöbb esetben csak akadékoskodás volna, teljes ambiczióval munkálkodhassék, s élete czéljául tekinthesse a rábízott nyájnak lelki gondozását. Ez az egyedüli orvossága a nagy gyülekezetek bajainak és semmi más. Felügyeletnek ott lenne az esperes és egyházmegye, mely fegyelmi hatósága most is lelkésznek, segédlelkésznek egyaránt. Káplánságokat szervezni? Kiknek? Hiszen ha káplán akad, lelkész még inkább ! A káplánságokat ott is, a hol vannak, meg kell szüntetni. Ez a pápistás intézmény nem való a reform, egyházba! A nagy gyülekezeteknek önálló lelkészségekre osztása épen egy módja a káplánságok megszüntetésének. S míg egyfelől a gyülekezeti élet rendkívül sokat nyer, ha állandó lelkipásztort kap, másfelől lelki békességét, ambiczióját, munkakedvét adja vissza azoknak az ifjú (?) Timotheusoknak, kik a káplánság keserű kenyerén tengődve, ide-oda hányatnak, mindenki szeszélyének kiszolgáltatva elkeserednek, és szárnyaszegett lélekkel s folyton fogyó reménységgel kergetik életük czélját: a családalapításai sa gyülekezeti lelkészséget. Ott a budapesti egyház, mely olyanformán járt el, mint Hetesy úr eljárna. Kőbányán és Zuglóban tanító(katekheta) káplánságokat állított „a lelkész szigorú őrködése" mellett. S mit nyert vele? Bocsátotta volna csak Kőbányát is, Zuglót is szabadjára: állított volna be a lelkész szigorú őrködése nélkül mindkét helyre még akkor, mikor ott az egyháztagok megmozdultak, önálló, rendes lelkészt, a ki abban a tudatban kezdhette volna munkáját, hogy a mit alkot és végez, nemcsak a gyülekezetnek, hanem magának is végzi, hogy nem lebeg Mahomed koporsójaként, hanem a gyülekezetben, mely reá bízatott „élnie s halnia kell": akkor ma már virágzó gyülekezet volna mindkét helyen s megelégedett és boldog lelkipásztor a gyülekezet élén, s a budapesti egyháznak is bizonyára kevesebb volna a baja gondja. A preoránsok alkalmazásáról pedig jobb nem is beszélni. Ezek ama bizonyos szörnyszülöttek, a kik sem tanítók, sem papok, maguk sem tudják, hogy mik, mert hisz törvény sem szól róluk. Ezeknek állását a zsinatnak okvetlenül szabályozni kell. Siculus. Dr. Darányi Ignáez főgondnoki beiktatása. A dunamelléki ref egyházkerület f. hó 16-án megnyílt rendkívüli közgyűlése első napját szép és maradandó emlékezetű ünnepélylyó tette új főgondnokának: Dr. Darányi Ignácznak hivatalába beiktatása. Nagy volt a veszteség, mely kerületünket a hatalmas oszlopnak: Szilágyi Dezsőnekkidőltéve érte; de hála legyen a Gondviselésnek, a ki anyaszentegyházunknak s közelebbről kerületünknek olyan férfiút adott dr. Darányi Ignácz személyében, a kit teljes megnyugvással állíthattak gyülekezeteink a kidőlt oszlop helyére. Nem egyedül ő maga volt ugyan, a ki méltónak Ítéltetett e kiváló helyre — s ezért szintén áldhatjuk a Gondviselést, — de a közbizalom őt emelvén a főgondnoki székre. Megválasztásán örömmel nyugodott meg mindenki, s szive igaz szeretetével, bizodalmával vezette be hivatalába az egész egyházkerület. De nemcsak magunk örvendeztünk, hogy kerületünk főgondnoki állására egy olyan férfiút nyerhetünk még, mint a milyen dr. Darányi Ignácz, hanem velünk örvendeztek a testvér kerületek is, hivatalos küldöttségek által képviselvén magokat a beiktató ünnepélyen. Egy szívvé, egy lélekké forrt össze itt mind az öt egyházkerület, sőt a két protestáns egyház is, s úgy vitte dr. Darányi Ignácz elé szeretetének, bizalmának, jókivánatainak drága ajándékait. Új főgondnokunk beiktatása ünnepe volt egész magyar prot. egyházunknak, s annak jótékony hatása bizonyára meg fogja teremni gyümölcseit sok nagyfontosságú kérdés megoldása előtt álló egyházi közéletünk terén is. A beiktató ünnepély a Kálvin-téri templomban folyt le a dél előtt 10 órakor megnyitott ülés keretében. A templomot szinte egészen megtöltötték a gyűlés tagjai, az erre az alkalomra feljött kerületi lelkészek, a testvér kerületeket képviselő küldöttek és az érdeklődő nagyközönség. A palástos esperesek és papok fekete seregét kellemesen élénkítette világi férfiaink ragyogó díszmagyarja, s a gyűlés, csupán külső képében is impozáns és kedves látványt nyújtott. A testvér egyházkerületek közül hivatalosan képviselve voltak a tiszáninneni, tiszántúli és dunántúli kerületek. Tiszáninnent Kun Bertalan püspök vezetése alatt Dókus Ernő és Fejes István, Tiszántúlt Kiss Áron püspök vezetése alatt gróf Degenfeld József főgondnok, Puky Gyula és Szabó János képviselték. Legimpozánsabb volt azonban Dunántúl 22 tagú köldöttsége, Antal Gábor vezetése alatt. A dunántúli küldöttek között láttuk Körmendi Sándor és Molnár Béla főjegyzőket, Sárközy Aurél főispánt, Bóné Gézát, Kovács Sebestyén Endrét, Czike Lajos és Veress Ede espereseket, dr. Horváth József, dr. Antal Géza és Németh István theol. tanárokat stb. Erdélyből Simó Lajos ref. főgondnok és Ferencz József unit. püspök mint érdeklődők jelentek meg. A mikor ez az illusztris gyülekezet elhelyezkedett a úrasztala előtt felállított zöld asztal körül és a presbiteri padokban, megzendült az orgona és hatalmasan