Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-04-06 / 14. szám

KÜLFÖLD. Külföldi szemle. Ausztriában csak erősödik a „Los von Rom" ev. mozgalma a legszélesebb körökben. A bécsi cs. kir. főegyházi tanács legújabb hivatalos jelentése szerint az ev. egyház 1899-ben 5610, 1900-ban 4225 és 1901-ben 5722, azaz mindössze 15,587 lélekkel szaporodott. A főegyházi tanács ez alkalommal is hangsúlyozza, hogy a lelkészek az áttért ev. lelkek gondozására nagy súlyt fektessenek. Nem segít tehát Róma és az osztrák állami hatóságok hivatalos apparatusa a reformmozgalom megakadályozásában vagy legalább is gyengítésében. S ugyanígy erősödik a reformmozgalom Francziaországban is, a hol főleg a párisi lutheránus belmissziói egyesület fejt ki igen dicséretes tevékenységet. Hollandiában 1857-ben létesítették a felekezetnélküli népiskolát, mely azonban hova-tovább keresztyénellenes vagy pápás irányban fejlődött. Ez a körülmény okozta azt, hogy később határozott keresztyén irányban, az ev. népélet erősítése czéljából ú. n. szabad iskolák létesítésén fáradoztak. így keletkezett 1860-ban a ker. nemzeti iskolaegylet 400 ezer, még két más hasonczélú egylet 13 ezer, s 1878-ban a bibliai iskolaegylet 14 ezer márka alapítványnyal. Általában Hollandiában örvendetesen halad a mozgalom a szabad iskolaügy erősítése és fejlesztése tekintetében, s mihelyt a szükséges összeg egybegyűl s az egylet nagyobb szabadságot nyer, azonnal a szervezés terére is lépnek. Remélik, hogy ezzel a lakosság negyedrésze az állami iskolák helyett a szabad iskolát fogja látogatni. — Hát nálunk nem a katholiczizmus melegágya-e egynémely állami iskola?! Krauss F. X., a nemrég elhunyt freiburgi r. kath. theol. tanár és ismert nevű régiségbúvár következő jellemző hitvallást hagyott hátra: „Úgy halok meg, a mint éltem, egyházamnak halálomig hü fiaként. Ha írtam valamit, a mi ellene vagy Krisztus szelleme ellen volna, úgy legyen az visszavonva és minden dolgom a r. kath. keresztyénség ítéletének alávetve. Az Úr kegyelme védje és óvja egyházamat és német hazámat, s áldja meg császáromat és nagyherczegemet. Életben és halálban a keresztyén közösségre nézve másutt üdvöt nem ismerek, mint a vallásos katholiczüntushoz való visszatérésben s az érzéki politikai és farizeusi aspirácziókkal telt ultramontánizmussal való szakításban ; tudva azt, hogy istenországa nem e világból való, s hogy az, ki annak ellentétét hirdeti, Máté szerint non sápit ea, quae deisunt, sed ea, quae homium". — E hitvallás méltó ahhoz a férfiúhoz, ki 20 éven át vitatta szóval és tollal, s a kathedrán és az irodalomban az Assisi Ferencz-féle vallásos katholiczizmus ügyét, s kérlelhetlen támadója volt a kúria önző politikájának s az ultramontán lélek vesztő farizeizmusnak. Szerintünk e tudós férfiú is egyike azoknak az „igazaknak", a kik megismerték az igazságot, s az szabadokká tette őket. De van-e még hely e szabadság számára a mai pápás katholiczizmusban! ? A kúria köréből a minap a napisajtó arról értesült, hogy egy franczia prelátus szavahihető nyilatkozata szerint a pápa azt a szándékát nyilvánította volna, hogy az ő utódját Rampolla bíboros állámtitkár személyében fogja megjelölni. XlII-ik Leó szerint az olasz királyság részéről tapasztalt nyomásokkal szemben egyedül az ő politikájának követése a legsikeresebb eszköz a pápai szék érdekeinek megvédésére és megóvására, Közelebbről azt jelezte a prelátus, hogy közvetlenül a pápa halála után kibocsátandó bulla fogja Rampolla jelöltségét közhírré tenni. Ezt a hirt kétkedve fogadják római kath. körökben. Már 1895-ben is fölmerült az a hír, hogy a pápa testamentumot hágy a maga bíborosainak, a melyben nemcsak a pápai kormányzás alapelveit fejtegetné, hanem egyúttal utódját is megjelölné. Az „Archív für kath. Kirchenrecht" hasábjain annak idején Holl/veck eichstádti tanár fejtegette is azt a kérdést, hogy van-e joga a pápának utódja „deszignálására", s arra az eredményre jutott, hogy 1., a pápa a deszignácziót mint közönséges módszert sem elő nem írhatja, sem tényleg nem követheti, s 2., hogy a pápa egyes konkrét esetekben, az egyházpolitikai viszonyokra való tekintettel, az egyház érdekében állónak, sőt szükségesnek tarthatja a választással szemben a deszignácziót, mely esetben a bíborosok választási jogát megsemmisítheti s utódját önmaga jelölheti. Hollweck tanár a pápa e jelölési jogát ama teljhatalomból vezeti le, a melyet Krisztustól közvetlenül nyert e szavakkal: „A mit megkötendesz" stb. Kíváncsiak vagyunk, hogy vájjon élni fog-e a pápa ez abszolút hatalmával! ? Weingart lelkész esete újabb stádiumba jutott, és lázas izgatottságban tartja a német prot. sajtót és a tanári és lelkészi köröket a legszélesebb körökben, theol. álláspontra való különbség nélkül. Az eset a következő : A hannoverai tartományegyház kötelékéből húsvéti beszédje miatt kizárt Weingart lelkészt, kit időközileg a nőrai egyházközség választott meg újból, a weimári egyházkormányzat hivatalában meg nem erősítette, a mi viszont egy hatalmas protestácziónak benyújtására adott okot és alkalmat. S ha már a hannoverai főegyházi tanács eljárása megütközést keltett Németországban, mivel abban sokan a vallásos meggyőződés megsértését, a hitvallás betűjének uralmát és a theol. tudománynak jogi kényszereszközökkel való korlátozását látták, úgy még nagyobb megütközést keltett a weimári egyházkormányzatnak az a pápás, türelmetlen eljárása, a melylyel Weingart lelkészt vallásos meggyőződése miatt lehetetlenné tenni és vértanúvá avatni jónak látta. Különösen kínos föltűnést keltett a weimári határozatnak az az indokolása, a melylyel a „fegyelmi úton valamely egyháztartományban elmozdított lelkészt egy más egyháztartományban való papi szolgálatra al-