Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-01-12 / 2. szám

Ha a keresztyén egyház történetét, a benne szereplő alakok küzdelmeit, rokon vagy ellenszenv nélkül, szárazon adom elő, s nem mutatok rá mindenütt az isteni kegyelemnek és szeretetnek a lelkekben működő fenséges, csodálatos erejére, az igaz Istennek az egyes családok vagy nemzetek életében, általunk bizony sokszor csak századok áttekintésében észrevehetőleg megnyilatkozó s büntetést vagy jutalmat osztó ítéletére, akkor öntudatlanul is olyan dolgot műveltem, a mit magam is bánnék, ha észrevenném, s a mit nem akartam : t. i. bevezettem tanítványaimat egy nagy temetőbe, a hol holtak mellett és után holtakat lát, itt-ott fényes sírköveket és emlékeket, itt-ott kopottakat és roskadozókat s növendékeim azzal a meggyőződéssel fejezik be az egyháztörténet tanulását, hogy hiábavaló minden küzdelem ; az Istenben bízók ép úgy, mint a gonoszok egy helyre kerülnek, s ott vége mindennek és mindenkinek, X. Leónak ép úgy, mint Luthernek. Emlékeik is csak addig élnek, a míg újabb nyomok el nem fedik, újabb alakok el nem homályosítják. Ila a magyar protestáns egyháztörténet tanítása közben megelégszem azzal, hogy ellenségeinket erőszakoskodásaiban és esetleg gonoszságaikban lefestem, a mi igazunkat megvédelmezem ; egyházunk alapvető, útmutató apostolait vagy alkotó és védelmező hőseit, nagyszerű fáradalmaikban és tetteikben, szenvedéseikben ós diadalaikban felmutatom, de nem világosítom fel az ifjakat affelől, hogy ott az önzés, a hatalom és dicsőségvágy alapja a legszentebb czégérek és jelszavak mellett is a hitetlenség, itt pedig a nélkülözés, a bátorság, hazaszereretet és hűség, szabadság és igazság a buzgó, erős hitnek a gyümölcsei, olyan hitnek, a melyet a Krisztus megismerése ajándékozott nekik, a kit az írásból ismertek meg, a melyet lankadatlanul, értelemmel ós sóvárgó szívvel olvastak mindennap, jó és balsorsban: akkor meglehet, hogy oltok beléjök némi lelkesedést, mert a nagy tettek iránt mindig fogékony az ifjúi lélek; de ez a lelkesedés előbb vagy utóbb le fog lohadni abban a rettenetes küzdelemben, a melyet őseikhez hasonlóan szeretnének megvívni, de őseik hite nélkül. Naponta tapasztalni fogják erőtlenségüket az akadályokkal szemben, s egyszer-kétszer legyőzetvén, folytonos önvádban a jobbak elernyednek, s mindössze tétlen sopánkodással és jajgatásukkal mutatják ki egyházunk iránti tehetetlen szeretetüket; a hitványok pedig elaltatott lelkiismerettel szakadnak el egyházuktól Ellenben a milyen mértékben domborodik ki a vallástanításban a konfirmácziói jelleg, olyan mértékben lesz egyszerűbb, kedvesebb, ós czélravezetőbb a tanítás a gyermekekre és tanárra nézve egyaránt. A kijelölt tárgyak csak keretek lesznek most már, a melyeket ügyesen felhasználva, különböző oldalról fogjuk a növendékek hitét szilárdítani. A szem elől sohasem tévesztendő elv az, hogy a gyermek a keresztyén hitben megerősíttessék. Ennek szolgálatában áll az egész' tanítás. Természetes, hogy a legelső kellék ehhez az, hogy a tanár hite erős legyen. Mert hit csak hitből származik. Keresztyén igazságokat csak az tud átültetni a lélekbe, a ki ez igazságok semmi földi hatalom által el nem idegeníthető birtokában van. A bizonyítás keresztyén tanításban csak annak sikerül, a ki maga élete példájával tesz bizonyságot arról, a mit bizonyítani akar. Itt csak a személyes bizonyságtétel eredményes. Valójában, a keresztyén tanító átsugároztatja hitét a növendék lelkébe, meggyőződésének erejével, szeretetének és irgalmasságának fenségével. Ezt csak az teheti, a ki a Krisztussal mindig jobban egyesül, a ki naponta könyörög azért, hogy az az igazság, az a bölcseség, az a szeretet, az a szabadság legyen sajátja, a mely maga a Krisztus. Óh mily nehéz feladat, óh mily messze állunk a czéltól! De vigasztalón cseng fülembe, lelkembe az apostol bizonyságtétele : Mindent tehetek a Krisztus által, a ki engemet megerősít. Tehát a Krisztust kell egészen magamévá tennem ! És bizonyára hit által. Ha hiszek benne, a ki Istennek egy szülött fia s mégis megaláztatott, hogy aztán királylyá magasztaltassék égen ós földön, azért a szeretetért, a melylyel a bűnös emberiség váltságát ártatlan vérével szerezte meg: akkor szeretem is őt, mert csak az Ür feltétlen felettem, a kit szeretek. Ha pedig szeretem őt, akkor szabad is vagyok; mert nem kényszerűségből, hanem önként, szívesen, szabad elhatározásomból engedelmeskedem Neki. S ha szabad vagyok, akkor szolgából fiúvá fogadtatom, s részemet az Isten országában bizton remélhetem. Erre, erre tartunk, ide vágyunk! Szolgából fiúvá fogadtatni, a bűn szolgaságából a fiak szabadságába általmenni : ez a legteljesebb életközösség az Atyával. Ez a legfelségesebb viszony, mely adatik. Ehhez képest a legjobb gyermek viszonya e földön a legjobb atyához csak halvány utánzat. Bűnből ós kárhozatból örömbe és örökéletre vitetni: ez a legnagyobb csoda ós mégis természetes, mint a hogy természetes az atya kegyelme a fiúhoz. S mindennek elérésére részünkről csak az kívántatik, hogy higyjünk a Fiúban, a ki ismeri az Atyát is, minket is, s van érdeme az atya előtt, a melylyel közben jár az ő híveiért. Ilyen hit csak akkor alakul ki a gyermek lelkében, ha közvetlenül, a legtisztább forrásból, t. i. a bibliából, a keresz-