Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-04-06 / 14. szám

Mi tiltva van törvény szavával Jól megjegyezte így s tanulta, Hogy a ki megsért egy parancsot: Elkárhozik . . . így elvadult a Gyermekkedély szelíd világa; S a büntetéstől fázva, félve: A bizalom s remény hitével Felnézni sem mert már az égre. Aztán a mint nőtt és az élet Hajszája feltárult előtte, S körötte ármány, tettetés rút Hálóját egyre fonta-szőtte; Képmutató hatalmasoknak Látta, milyen jól mén a dolguk, Míg a verejtékes szegénynek Bár hű s igaz: csak szolga sor jut; S a szín igazságot tiporva Látá a jog s törvény nevében, S hogy a csalárd hivalkodónak Arczát sohsem pirítja szégyen: Kétségbeesve sorra járta írástudók nagy táborában Mindazt, kinek nagy volt a híre, Hogy járatos a szent írásban. — A melybe századok rakák le Alapjait tisztult erénynek S a melynek útján tiszta szivek Fohászai az égig érnek. . . ! — Megkérdezé mind, messzi földön, De nem talált seholse másra, — Bár lelke szomja egyre űzte: — Csak tettető képmutatásra! Gőgös, kúfárlelkű tudósok Alázatosság köntösében A méltóság polczára vágyva Titkon nevettek balga népen; S mint érdekök hozá: a törvény Parancsait csavarva-csűrve, Hibáikat tisztára mosva Dobzódtak, bűnben elmerülve. S jaj volt, ki vélök szembeszállott! A Jahve bosszuló haragja Lesujta rá s hiába várta Hogy sujtolását abbahagyja . . ! Saul kétségbeesve sorsán Keblét az önvád tépve, marva, Nem értheté, hogy a Teremtő Ártatlanok vesztét akarja, S a mit hozának, szent nevében > A bosszuló törvényt betöltve: Érezte, hogy csalóka látszat, Lelkében a hitet megölte. S halvány sugára a reménynek Szállott szivébe nagy sokára, Midőn nem bírva lelke terhét Betért Gamáliel lakába. És hallgatá az agg beszédét, Hogy Isten jó s csak tiszta szívet Kiván s haragja bárha sujt is: A megtérőn hite segíthet. Majd mintha szélvész forgatagja Sodorta volna, híre jára, Hogy a próféták Messiása Megérkezett Galileába. Bölcsője volt egy puszta jászol, Hová királyok eljövének S előtte egy az úr, a szolga, A dúsak s megvetett szegények. Törvénye nincs más, mint a szívben Élő hite az Alkotónak, Akit szeretni kell, s remegni Nincsen miért a tiszta s jónak. Ki mindeneknek édes atyja S a bűnöket is megbocsátja, Ha megbánás útjára térve A vétkező bűnét belátja. S hallá Saul, hogy Jeruzsálem Főtemplomának csarnokából A pénzváltók vásári népét — Bosszúsan kelve ki magából — Korbács ütéssel mint veré ki. — Oh, mert e ház imádság háza! — S kit bűnös vágy belé vezérel: Az Úr nevét csak meggyalázza. S hallá, hogy a dús mind elosztá Kincsét vagyonát sok szegénynek S hallgatni őt: körébe gyűltek A bűnösök s megkönnyülének. Azt is beszélték, hogy királynak Adá magát ki, ámde földi Ország után nem vágyakozva: Napjait szegény hajlékba' tölti. És azt tanítja, hogy szeretni Kell a ki bánt, az ellenséget És áldani azt, a ki átkoz S feledni a sebet, mi éget, S hallotta azt is, nemsokára, Hogy a ki így élt: sírba szállott, Békén viselve kinzatását, S a keresztfán is így kiáltott: „Atyám, bocsáss meg vétkezőknek, Kik nem tudják, hogy mit tevének !" De a halál nem győzheté le : A síri zárak engedőnek .... Feltámadott . . ! Eszméje hódít,