Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-03-23 / 12. szám

az ember uralma a természet fölött. Ebből a szempontból csakis örömmel tekinthetjük a gyári munkát. Nem tagadhatjuk azonban, hogy a gyári munka, különösen a fokozott munkamegosztás következtében, nagy veszélynek csiráját rejti magában. Hadd világítsam meg ezt a fokozott munkamegosztást Smith egyik klaszszikussá vált példáján. Egy kisebb gombostűgyárban tizen dolgoznak A munka tehát 10 részre oszlik. Az egyik munkás kihúzza a sodronyt, a másik levágja, a harmadik meghegyezi, a negyedik a felső részt lereszeli, a következő három a gombot készíti el, a kilenczedik a gombot ráhelyezi, a tizedik a már kész tűt kifényesíti. A munka tehát részmunkákra oszlik. És milyen áldásos nemzetgazdasági szempontból ez a munkamegosztás! Egy munkás naponként munkamegosztás nélkül nem készített volna el többet, mint 20 gombostűt, 10 munkás tehát 200-at; így pedig munkabeosztással egy munkás naponként-4800, 10 munkás 48,000 gombostűt készít. Ez a példa nemzetgazdászati szempontból a munkamegosztás apológiája. Erkölcstani szempontból a munkamegosztás ellen a legélesebb polémia. A milyen elismeréssel üdvözöltük a józan munkamegosztást, épen olyan élesen el kell ítélnünk annak túlzott alakját. Mert az meghagyja az ember lelki tevékenykedését, ez ellenben eltompítj a j az megengedi a személyiség kifejlődését, ez csirájában elfojtja. Eddig az ember alkotott, most a gép alkot; eddig a munkánál testileg és szellemileg dolgozott, most főleg testileg dolgozik; eddig feladata volt teremteni, most feladata: a gép működését szabályozni. Eddig láthatta munkálkodásának eredményét, gyönyörködhetett fáradozásának gyümölcsében, most ha látja is a kész művet, tudja, hogy abban csak parányi kis részt végzett ő, azt sem ő végezte, hanem az az élettelen gép, a mit a gőz hajtott, s a minek csak a csavar] ait igazgatta ő. Önkéntelenül fölmerül a kérdés : vájjon minő hatással van mindez a munkás belső lelki világára? „Az ember tragédiájá"-i\2ík egy jelenete újul föl emlékezetünkben. Ott vagyunk a phalansterben, középen a biró, körüskörül a phalanster lakói. Michel Angelot korholja az ítélkező aggastyán, mert rendetlenül hagyta műhelyét. S a gyári munkássá tett művész így védi magát: „Igen, mert mindig széklábat csináltam, Es ezt is a leghitványabb alakra. Soká könyörögtem, hagyják módosítnom, Engedjék, hogy véssek rá holmi díszt: Nem engedék. Kívántam változásul A szék támláját, mindent hasztalan. Megőriiléshez voltam már közel. S ott hagytam a kínt, ott a műhelyet." XII. szin. A művész és az ember lázad föl az embertelen munka ellen. Á jelen társadalom felejti, hogy minden munkása szivében fölébred az emberi természet isteni része, a kiolthatatlan vágy : teremteni saját lelke szerint. De nem alkothat, csak a csavarokat igazgatja. Ennek eredménye : a személyes tevékenység megszűnése, a munkára serkentő érdeklődés meglazulása. Ezt a túlzott munkamegosztást, mely most a gyári iparban helyet talál s mit az imént szemeink elé állítottunk, nem üdvözölhetjük elismeréssel, mert ebben a pontban a nemzetgazdasági és erkölcsi érdek ellenkézesbe jönnek egymással. Elhiszszük, hogy ezen fokozott munkamegosztás következtében a nemzetgazdászat még sohasem látott előrehaladást tett! és tudjuk, hogy a tűgyár 48 ezer tűt, a lűttichi téglagyár 48 ezer téglát, az üveghuta ezer üveget tud készíteni naponként. Es mégsem tudunk ennek a haladásnak örülni! A túlzott munkamegosztás védője azt mondja: „Nézzetek a nagy gazdagságra, az alkotó elme bámulatos fölfedezéseire, a soha még nem látott óriási produkczióra, vájjon honnan van ez mind és minek köszönhetjük, nem-e a teljes munkamegosztásnak? ..." Mi pedig felelünk az Úr szavával: „Mit használ valakinek, ha mind e világot megnyeri is, ha az ő lelke megbüntettetik? Vagy micsoda váltságot adhat akárki is az ő lelkéért". (Máté XVI. 26.) Nem tudunk örülni a nagy haladásnak, mert ember élet árán van megváltva! Az angol úgy nevezi a munkást: kar. Az a munkás, kinek munkáját most legutóbb szemléltettük, igazán kar, és más semmisem. Test, de szellem és lélek nélkül. Mert vájjon milyen lehet annak az embernek lelke, ki 40—50 éven keresztül nem csinált egyebet, mint reggeltől napestig a gombostűkre fejeket rakott? A görög ember méltóságához nem illőnek tartotta a munkát, s a rabszolgára bízta. Ez a munka, mit most legutóbb szemléltettünk, valóban méltatlan az emberhez. De vájjon megengedi-e Isten törvénye, hogy a keresztyén társadalomban rabszolgák legyenek, kik az emberhez méltatlan munkát végezzék? Kapi Béla. evang. segédlelkész. KÖNYVISMERTETÉS. Templomi gondolatok. Irta Dicsöfi József debreczeni lelkész és volt theológiai tanár. Debreezen, 1901. Csáthy Ferencz bizománya. 271 lap, ára 4t korona. A hírneves és tudós debreczeni prédikátornak „Templomi gondolatok" czímű gyűjteménye 22 ünnepi, alkalmi és közönséges egyházi beszédből áll, a melyek között 2 újévi, 1 téli, 1 farsangi, 1 böjti, 1 virágvasárnapi, 1 nagypénteki, 1 húsvéti, 1 áldozócsütörtöki, 1 pünkösdi, 1 nyári, 1 újkenyéri, 1 újbori úrvacsorai, 1 őszi, 1 adventi, 1 karácsonyi és 6 közönséges egyházi beszéd van. A beszédek meglehetős hosszúak, a rendes méretnél valamivel hosszabbak. Minőség tekintetében a Dicsőfi beszédei a magyar prédikáczió irodalom javából valók. Van sok fényoldaluk ; de van árnyoldaluk is. Jó tulajdonságai e beszédeknek az alapos bibliaismeret és a helyes biblia-magyarázat. Meglátszik e predikácziókon, hogy szerzőjük tudományosan képzett exegeta, a ki tanára is volt e szaknak a debreczeni theológiai akadémián. Beszédjeit a felvett bibliai vers alapján szerkeszti; textusa valóságos alapigéje a predikácziónak. Logikusan disponál, okosan szerkeszt, nyomósán érvel és sehol sem marad az eszmék felszínén. Ahhoz is van érzéke és képessége, hogy az Istenigéjét valósággal átvigye az életbe; tehát jó az ige-magyarázata és helyes az ige-alkalmazása. Azt azonban nem tudom helyeselni;

hogy bibliai tudományát szinte a fitogtatásig mutogatja; idéz zsidóul, idéz arabusul, a mi már nem való a templomi szószékre.