Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-01-05 / 1. szám

olyan felhívást intéz a r. katli. papsághoz a polgári házasságkötés köriili magatartásuk és eljárásuk irányí­tása tárgyában, a mely határozott izgatást foglal magá­ban az ország szentesített törvénye ellen. Arra kéri fel ugyanis a pápás papságot, hogy mind az iskolában, mind a szószéken, mind magán érintkezések alkalmával minél gyakrabbban hangoztassák és hirdessék a hívek előtt, hogy a házasság polgári megkötése alkalmával nem tartoznak ünneplő ruhában megjelenni és nem tar­toznak aláírni a házasság megkötését bizonyító jegyző­könyvet, S ha e miatt az anyakönyvvezető megtagadná a házasságkötésről szóló bizonyítványt, „rá se hederít­senek a lelkész urak, hanem adják össze nyugodtan a feleket, a tanuktól kérvén csupán bizonyítványt, hogy a polgári kötés szemük láttára megtörtént". így oktat­gatja ki Molnár prelátus úr a r. kath. papságot és a r. kath. vallású állampolgárokat az ország szentesített törvényeinek megvetésére. Határozott és roszindulatú izgatás foglaltatik a felhívásban; ajánljuk azért mind azt, mind szerzőjét a belügyminiszter és a királyi ügyész figyelmébe. Látszik ebből is, hogy az ultramontanizmus mennyire becsüli meg az ország alkotmányát és törvé­nyeit, s milyen igaz fennen hangoztatott hazafisága és állampolgári hűsége. De fészkében kell elfojtani a hid­rát, addig, a míg nem késő. A legveszedelmesebb és államfelforgató szellem árad ki belőle; mert hiszen ha a néppártnak szabad a honpolgárokat arra tanítani, hogy lenézzék, megvessék, kijátszani igyekezzenek az ország egyik törvényét, akkor egy másik vagy harmadik poli­tikai vagy szocziálista párt meg ép oly szabadon tanít­hatja ki híveit a második vagy harmadik törvény meg­vetésére és kijátszására, s egyszer csak azon vehetjük észre magunkat, hogy felbomlott mindenféle állami és társadalmi rend. Jó lesz azért a törvények őreinek ébe­reknek lenniök s elfojtani, a míg nem késő, e vesze­delmes szellemet. * Ultrámontanizmus a történetírásban czímű (50. sz.) czikkiiukre vonatkozólag a következő sorok közzé­tételére kérettünk föl. „Igen tisztelt szerkesztő úr I B. lapjának f. é. decz. 15-iki számában dr. Szlávik Mátyás úr bírálatot írt „Világtörténelem" VII. kötetéről és azt, mint ultramontánt teljesen elítéli. Csak egy kis baj esett biráló uron. Az, hogy előadásomból csak azon részt idézi, melyben összeállítom a reformáczió ellen tett nyomós kifogásokat. A nyomban utána következő részt pedig, mely­ben ezeket megezáfolom és a magam véleményét megalapí­tom, egyszerűen agyon hallgatja. Kezdődik pedig ez a kihagyott rész (a 356. lapon) e szavakkal: „A történet­író e tények alapján teljes részrehajlatlansággal kimu­tatja, hogy a reformácziónak nagy a történeti szerepe és jelentősége. Nemcsak azért, mert minden szellemi moz­galom, mely erkölcsi czél után tör, magában véve is jogos, igazolt. Luther, Zwingli és Kálvin is emberek vol­tak, nagyságukhoz sok emberi gyarlóság is fűződik, de meggyőződésük mélysége előtt meg kell hajolni minden elfogulatlannak". Végződik pedig a 357. lapon e szavak­kal: „A rombolás nyomai megszűntek: az akkor felszaba­dult szellemi erők máig is hatnak s hatni fognak még számos évezreden át". Biztos vagyok a felől, hogy t. szerkesztő úr jóhiszeműleg adta ki azt a bírálatot és lapja érdekében örül annak, hogy azt kissé megvilágo­sítottam. Kiváló tisztelettel maradok kész szolgája, Buda­pest, decz. 27-én Marcsali Henrik. * Péter apostol levele. Még 1879-ben meghalt Jeruzsálemben egy Kore nevű, 109 esztendős koldus. Miután örököst nem nevezett meg, a hatóság az ingó­ságait maga vette át. A koldus lakásán, a Getsemáne domb alján levő barlangban tigrisbőrrel letakart nehéz vasládára bukkantak. Felbontották és 200,000 frankot érő különféle órczpénzt találtak benne, a legalján pedig zöld vászonba takarva egy papiruszt. A papiruszon piros betűvel, ó-héber nyelven tisztán olvasható ez a rész: „Péter, Jézus Isten Fiának halásza, szövetségének telje­sítője, az egész vilég népeihez beszél, az Űr parancsára és nevében". A kéziratnak teljesen világosan ez az alá­írása: „Én Péter halász, Jézus ne'^en, 50 éves korom­ban elhatároztam megírni a szeretet szavait. Tanítóm és uram Jézus Krisztus a Béke Fiának halála után való harmadik paszkán, Beleri házában, az Úr temploma köze­lében". Egy londoni bibliai társulat bizottsága állítólag kijelentette, hogy a kézirat eredeti és magától Péter apostoltól származik. Debreczeni krónika. Debreczeni laptársunk egyik legutóbbi számában egészen felháborodva szól Wolaffka Nándor debreczeni czimzetes püspök makhináczióiról s a kálvinistáknak azokkal szemben tanúsított érthetetlen nembánomságáról és belső torzsalkodásáról. Laptársunk gróf Degenfeld Józsefnek a főispánságról tört ónt lemon­dását egész nyíltan a Wolaffka által vezetett klerikális akcziónak tulajdonítja, és tényekre hivatkozva konstatálja, hogy „ma már nyíltan és vakmerőleg sorompóba lépett Debreczenben a klerikálizmus". Ébresztgetni és ellen­állásra ösztönözni próbálja azért Debreczen kálvinistáit; mert a nagylelkűség ideje lejárt s a tettek kora követ­kezett el. — Igaz sajnálattal olvastuk el e feljajdulást. Bár meghallanák ennek panaszos szavait a debreczeni kálvinisták, egyházi, iskolai és városi vezetők! Nagy ideje volna már a felébredésnek és a külső és belső építésnek! Mélius Péter arczkópe. Debreczen városa főjegy­zőjének, id. Komlóssy Arthurnak a szivességébőí a Debre­czeni Prot. Lap mult évi 51-dik száma mellékletképen egy fényképészi utón nagyított facsimilével lepte meg olvasóit és a letűnt idők kutatóit. Ez a facsimile Mélius Péter 1563-ban Debreczenben kinyomatott predikácziónak czímlapjáról készült és többek véleménye szerint magá­nak Meliusnak az arczképe, a kathedrán, a bibliából olvasva tüntetvén fel a nagy reformátort. Komlóssy Arthur teljesen nyilt kérdésként hagyja fenn, hogy vájjon a facsimile valóban Mélius arczképe-e vagy nem ? Mindenképen érdekes a dolog; figyelmökbe ajánl­juk ezért a facsimilét történetbuvárainknak.

Next

/
Thumbnails
Contents