Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-02-10 / 6. szám

fel az én anyaszentegyházamat" ; „Legeltesd az én báránykáimat, legeltesd az én juhaimat". íme ily szédítő magasságban áll a pápaság, s mint annak viselője, minden egyes pápa. Ő is ember ugyan, de teljesen isteni hivatással és hatalommal; lába isteni alapokon áll, fejét isteni fény övezi. Mert a mi elméletileg az egyházról mondatik, tényleg az mind a pápát illeti. A pápaság a csalatkozhatlan tanító mester, a pápaság a tiszta fénynyel tündöklő világító torony, a pápaság a hatalmas, az egyetlen kulturhatalom. A kánonjog a pápa ez állását lapidaris rövidséggel így fejezi ki: Romanus Pontifex, qui non puri hominis sed veri dei vicém gerit in terris = a római pápa e földön nem puszta embernek, hanem az igaz Istennek helyét tölti be (c. 3 X. de translat. episc. 1, 7.). Tehát itt az istenpápa, a pápaisten. A mint az emberré lett Isten az egész emberi nem vezetője volt. ügyvezetője most a Krisztus megbízásából és helyetteseként a pápa. A mint az emberré lett Isten kútforrása és elhintője az összes valláserkölcsi igazságoknak, úgy most a Krisztus rendeletéből és helyében a pápa is őre és osztogatója az igazságoknak. A mint az emberré lett Isten lényege szerint a csatlakozhatlanság birtokosa, úgy a Krisztus megbízásából és helyetteseként maga a pápa is. A pápaságról szóló r. katholikus tannak im ez a tartalma. Ha erre a tanra támaszkodnak, teljes joggal írhatták minden idők és a legkülönbözőbb tartományok r. katholikus dogmatikusai: „Nincs a világnak egyetlen intézménye, a mely jelentőségben a pápaságot csak távolról is megközelíthetné". (Scheeben-Atzberger : Handbuch der kath. Dogmatik. Freiburg 1898. IV. 398.) Valóban nincs. Mert a pápaságon kivttl egyetlen intézmény sincs, mely isteninek állítaná magát. A pápaság történetének kell a pápaság e dogmáját megdöntenie. A pápaság története egész rengeteg, hiszen csaknem kétezer esztendeje van a lehető legszorosabban összeszőve Európa államainak és népeinek történetével és sorsával. Ha valahol, úgy ép a közművelődés terén kell a pápaság áldásokban gazdag isteni tevékenységének bebizonyulnia, mert hiszen a pápaság volna az isteni kulturhatalom, a mely fel van ruházva a jog és jogtalanság, az erkölcs és erkölcstelenség, az ethikai igazság és ethikai tévedés, egyszóval mindama váltözhatlanul helyes, isteni alapelvek csalatkozhatlan ismeretével, a melyekben a művelődés és erkölcsiség alapjai nyugszanak. A pápaság által tanított és véghezvitt keresztyén kultura és társadalmi tevékenység képe mellett a pápaságnak az isteniségre irányuló igénye tévelygésnek és hazugságnak bizonyul. Raffay Sándor, theol. tanár. TÁKCZA. A tudomány és a hit. — A Mária Dorottya-Egyesület 1901. január 12-diki szakosztályi ülésén Bettex műve nyomán tartott felolvasás. — (Folytatás és vége.) Mikor Biichner „Kraft und Stoff"' művében szemrehányást tesz nekünk, hivő keresztyéneknek, hogy mi a tudomány eddig sötétben maradt zugait keressük fel, miket a tudás fáklyájával megvilágítani még nem sikerült; mikor azzal igyekszik bennünket, hívőket kisebbíteni, hogy azért menekülünk e rejtett helyekre, hogy ott tovább szőhessük elfogultságunk hálóit, mikben mihamarább megakad a józan ész, — nem felelhetünk mást neki, mint azt, hogy nincs szükségünk ezen sötét zugokra; nyíltan, emelt fővel kérdezzük a világ szine előtt a tudománytól: Mi maga az élet, a mozgás ?! melynek létezése nélkül egyetlen kérdést sem vitathat meg. . . . Nem tudja. Mi a tér, mely körülvesz, az idő, mely tova ragad ? . . . Nem tudja. Mi az anyag és azon erők, melyek azt mozgásba hozzák ? . . . Nem tudja. Mi az élet, a mely körülvesz ? és mi a lélek melyet magamban érzek?! Ezt sem tudja. Nos, tisztelt hallgatóságom, ama zugot, melyet a tudósok tudásának fáklyájával megvilágítani még nem sikerült „Világegyetemének hívják. Képes lesz-e valaha a, tudomány a világegyetem titkait megvilágítani? a lélek lény egének tüneményét megérteni? vagy a kétségbeesés örvényénél álló emberiség jajkiáltásának megfelelni ? Soha, — mert a munka s a tudás mezeje a végesség, határa az enyészet, míg a léleknek lényege a halhatatlanság, határa az örökélet! Az ember tudása tehát jó részt csak feltevéseken, hypotheziseken s azokból levont következtetéseken nyugszik. Mily ingadozó, gyönge alapon áll a modern tudás önhitt maximája: „A ki tud, nem hisz". Mennyivel fenköltebb, megnyugtatóbb, igazabb a hivő költő szava: „Minden józan bölcselkedésnek végeredménye a hit". Ha visszapillantást vetünk a világtörténelem valamennyi fázisán, megdöbbenéssel látjuk, hogy a tudomány soha történelmi tényező nem volt. Soha államot nem alkotott, vagy azt szét nem rombolta; sőt fenn sem tartotta. Nem a tudomány segítségével hódították meg Nagy Sándor, Caezar, Tamerlan, vagy Atilla a világot, még kevésbé Buddha és Mohamed. A népvándorlást, keresztes hadakat, a reformácziót, a franczia forradalmat, Napoleon császárságát vagy a Német nagy egységet épen úgy nem vezette, alkotta a tudás, mint, a hogyan a világháború vagy a