Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-02-03 / 5. szám

görögpótló tanfolyamot? — a görögpótló tanfolyam szer­vezése mellett foglalt állást. A köziskolai szék azonban a tanári kar javaslatát egy szavazattal visszavetette és az eddigi állapot meghagyása mellett döntött. A harmadik egyetem kérdése állandóan foglal­koztatja a tanügyi köröket. Ujabb és újabb indítványok merülnek fel e téren. Kivánja az egyetemet Debreezen, Szeged,Pécs, Pozsony, s most legújabban sorompóba lép Kassa is. A Kassai tanári kör díszelnöke, dr. Takács Menyhért jászóvári prelátus a kassai egyetem kérdésé­nek főmozgatója s a mult hónapban már a kassai tanári kör is foglalkozott vele. Dr. Gerevich Emil tartott felette előadást s oda konkludált, hogy az új egyetemnek Kassán felállítása nem járna sem szellemi, sem anyagi tekintetben nagy nehézséggel. Kassán már van jogi és r. kath. theol. akadémia és mezőgazdasági intézet, így tehát három fakultás már lényegében meglevén, csupán azok kifejlesztésére és a filozófiai fakultás szervezésére van szükség. Kassa városa az egyetem felállítására egy millió koronát ajánlván fel, az államnak csupán évi 100 ezer koronát kellene fedeznie. Rektorválasztás a budapesti egyetemen. A kereszt ügye miatt lemondott, vagy lemondatott Rapaics Raj­mund helyébe a mult héten választották meg a karok kiküldött tagjai az új rektort. Mivel ez évben a theológiai kar kebeléből kell lennie a rektornak, ebből is válasz­tottak, és dr. Kisfaludíj A. Béla nyilvános rendes tanár lett az egyetem új rektora. Az iskolai fegyelmezés kérdése felett igen figye­lemreméltó értekezést tartott a székelyudvarhelyi kerü­leti tanári körben Kovács Dániel. Fejtegetései summáját a következőkben foglalja össze: „Befejezett értekezésem­nek rövid summája az, hogy bizony nem elégségesek azok a fegyelmi eszközök, miket ez idő szerint iskoláink fegyelmi törvényei a tanító rendelkezésére bocsátnak, a mennyiben azok pusztán csak a szóbeli fegyelmezés eszközeire szorítkoznak. Az az állapot pedig, hogy a tanító ilyen körülmények között meg nem engedett eszközöket legyen kénytelen igénybe venni, fenn nem tartható. Illetékes helyen oda kell hatni, hogy készüljön a fegyelmezésre is egy olyanforma utasítás, mint a milyen van az oktatásra; legyen ebben feltüntetve a növendékeknél leggyakrabban előforduló minden hiányos­ság s azoknak minél több remediuma, s köztük legyen utasítás adva a pálczának. mint ultima ratiónak okos használatára, megelőzvén a kizárást és jótéteményektől való megfosztást, mely a pálczánál sokkal igazságtalanabb büntetés". A tandíj. A közoktatásügyi minisztérium a közép­iskolák leczkepénz-szabályzatának egyik pontját már a most következő iskolai félévre való érvénynyel rendelet útján megváltoztatta. Eddig szegénységi bizonyítvány nélkül csak azok a szülők kaptak fölmentést az iskola­pénz fizetése alól, a kiknek három fiúgyermekük járt közép-, polgári- és kereskedelmi iskolába, vagy az egyetemre és a műegyetemre. Ezentúl a három iskolázó leánygyermek, vagy nemükre való tekintet nélkül bár­mely három iskolázó gyermek is feljogosítja a szülőt arra, hogy a leczkepén/. elengedését szegénységi bizo­nyítvány nélkül is kérje. A magyarországi protestáns theológusok kon­ferencziája f. hó 12-én fog megtartatni Budapesten a ref. főgimnázium dísztermében. Megelőző napon lesz a konferenczia megalakulása, a mely után küldöttségileg fogják üdvözölni az ifjak a dunamelléki ref. egyházkerület elnökségét: Szász Károly püspök urat és Szilágyi Dezső főgondnokot és az evang. egyház egyetemes felügyelőjét, báró Prónay Dezsőt. A közgyűlést istentisztelet nyitja meg, a melyen Mészáros János budapesti tbeológus tart egyházi beszédet, Megvitatás alá két théma fog kerülni, u. m. Evangélium és tudomány, a melynek referense Görömbey Péter debreczeni, korreferense Német Károly soproni theológus lesz. A második thémát: A theológusok gyakorlati képzése ezím alatt Porkoláb Gyuja eperjesi theológus referálja, korreferense pedig Soós Károly pápai theológus lesz. Az iskolai és a gyakorlati élet. A Mária Dorottya-Egyesület mult hó 12-én tartott ülésén Halász Ferencz miniszteri osztálytanácsos az iskolának a gyakorlati élet­hez való viszonyáról értekezett, a leánygyermekek neve­lése szempontjából. Értekezésének tengelye az volt, hogy a leányoknak a gyakorlati életre kiképzése s ilynemű szükséges ismeretekkel ellátása nem kevésbbé fontos fel­adat, mint a fiúk e nemű szükségleteinek kielégítése. E végre sürgősen szükségesnek mutatta fel a női gaz­dasági ismétlő és háztartási iskolák felállítását. Az egye­sület magáévá is tette az eszmét s elhatározta, hogy felír a földmivelésügyi miniszterhez, hogy a tervbe vett háztartási iskolát s vele kapcsolatosan a tanítónők gaz­dasági tanfolyamait mielőbb valósítsa meg. Elhatározta továbbá, hogy ezek szorgalmazására az összes hazai nőegyesületeket is felkéri. EGYESÜLET. A budapesti ref. fjúsági egyesület studens­osztálya f. hó 10-én d. e. 11 órakor fogja megtartani közgyűlését a ref. főgimnázium dísztermében. A gyűlést megelőzőleg 10 órakor istentiszlet lesz a Kálvin-téri tem­plomban, a mely alkalommal Hamar István theol. tanár fog prédikálni. A közgyűlésen Csűrös István gimnáziumi vallástanár tart előadást: Alapítsunk evangéliumi ifjú­sági egyesületeket czím alatt, — Forgács Gyula, a stu­dens-osztály titkára és mások pedig a studens-egyesü­letek működéséről fognak jelentést tenni. A Lorántffy Zsuzsanna-egyesület folyó hó 11-én, délután 4 órakor fogja megtartani közgyűlését a ref. főgimnázium rajztermében. A gyűlést megelőzőleg isten­tisztelet lesz a Kálvin-téri templomban, a melyen Gergely Antal fog egyházi beszédet tartani. Közgyűlés után sze­retetvendégség lesz, a melyen Vargha Gyuláné fog elő­adást tartani e czímen : Az igazi Krisztus.

Next

/
Thumbnails
Contents