Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)
1901-12-22 / 51. szám
háztanács a választást tudomásul vévén, a további intézkedésekre vonatkozólag elfogadta a tanári kar, illetőleg az igazgatótanács javaslatát, s az igazgatói teendőknek az iskolai év végéig helyettes minőségben leendő ellátására Mészöly Gáspárt, Ádám Gerzson tantárgyainak tanítására pedig az arra vállalkozó tanárokat kérte föl. Elfogadta ezután az egyháztanács az építtető bizottság javaslatát, hogy az Arany János egykori lakóháza helyének megjelölésére szolgáló emléktáblát a régi gimnáziumi épület nagytermének falába helyezzék el; hozzájárult a felirat javasolt szövegéhez s a tábla megrendelésével az elnökséget bízta meg. A számvevők jelentése alapján a gazdasági választmány javaslatához képest mintegy 700 koronát tevő behajthatlanná vált egyházi és domesztikai adóhátralék törlését elrendelték. Elfogadta az egyháztanács az új gimnáziumi épület zárókövébe helyezendő emlékirat szövegét, s elrendelte, hogy a presbiterek és a városi képviselők között leendő kiosztás végett azt 300 példányban kinyomassák. ISKOLA. A líósán-féle alapítványból a középiskolai tanulók számára rendszeresített ösztöndíjak közül az 1901/902. tanév kezdetétől számítva egy háromszáz koronás és öt kétszáz koronás állomás töltendő be. Ezen ösztöndíjakért bármely középiskolába járó s bármely vallásfelekezethez tartozó jeles előmenetelű s jó magaviseletű tanuló folyamod hátik. A folyamodvány a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez czímzendő s 1902 január 10-ig beadandó. Tanári székfoglalók. A debreczeni kollégium főgimnáziumának két új tanára: Zalányi János ós dr. Csűrös Ferenez f. hó 7-én foglalták el szakjukba vágó értekesésekkel tanári kathedrájukat. Zalányi János „Hamilton quaternio számítás elméleté "-ről, dr. Csűrös Ferenez pedig „Gyöngyösi István műfordításai "-ról tartott értekezést. Tótli József kitüntetése. A debreczeni kollégium nyugalomba vonult derék főgimnáziumi tanárát, a mint már közöltük, 0 Felsége a Ferenez József-rend lovagkeresztjével tüntette ki. Az érdemkeresztet f. hó 7-én tűzte fel, szép iskolai ünnepély keretében, a kitüntetett férfiú mellére gróf Degenfeld József főispán és egyházkerületi főgondnok. Adja Isten, hogy Tóth József még hosszú időn keresztül vielhesse érdemei elismertetésének e külső jelét. egyesület. A protestáns országos árvaegylet deczember 24-én délután 4 órakor karácsonyfa-ünnepélyt rendez Szegényház-téri árvaházában. A választmány az árvák karácsonyfájára bármely adományt köszönettel fogad. Az adományokat az árvaházba (Budapest, VIL Szegényház-tér 1. sz.) lehet küldeni. A Nagypénteki Ref. Társaság budaeörsi Erzsébetházában a karácsonyi ünnepély f. évi deczember hó 22-én (vasárnap) délután 3 órakor fog megtartatni. A vasút a központi pályaházból indúl 2 óra 25 perczkor; a kelenföldi pályaházból indul 2 óra 45 perczkor; Budaeörsre ér 2 óra 58 perczkor, a hol a vendégeknek az intézetbe való szállítására 3—4 kocsi áll rendelkezésre. Budaörsről vissza indul 5 ó. 25 p. és 8 óra 36 perczkor este. A M. Protestáns Irodalmi Társaság tagjaihoz. Társulatunk tagjai ebben az esztendőben nagyon lanyhán fizetik a tagdíjukat. Az 1901. évben esedékes tagdíjaknak ez ideig még a felerésze sem folyt be, pedig immár itt van az esztendő vége. E miatt a nyomdai számlákat, az írói díjakat és egyéb költségeket nem képes pontosan fizetni a Társaság, mert a tőkék kamatjából a kiadásoknak egy harmadrészét se lehet fedezni. Ez okból tisztelettel és bizalommal kérjük tagtársainkat, hogy 1901. évi tagdíjaikat e hó végéig ; szíveskedjenek beküldeni a társulat pénztárába. A mult és előző évekről való hátralékosokat egyenként is felszólítottuk, hogy egyenlítsék ki tartozásukat. Sajnos, hogy ennek a sürgetésnek eddig még csekély az eredménye. Budapest, •1801.. deczember 18. Szőts Farkas titkár, Bendl Henrik pénztárnok. A sárospataki ref. nőegyesiilet folyó hó 8-án tartotta meg évi harmadik rendes közgyűlését, a melyen félévi működéséről és vagyoni állapotáról számolt be. A választmánynak a Sárospataki Lapokban kivonatosan közlött jelentéséből kiemeljük a következő adatokat: Állandó havi segélyezések és temetési költségek czímén .15 egyént részesítettek segélyben, 218 korona értékben. Állandó napi élelemmel elláttak 3—4 munkaképtelen egyént, s ezek részére az egyesület 32 buzgó tagja egy fél év alatt 732 adag ételt szolgáltatott ki, teljesen ingyen, az egyesület pénztárának minden megterhelése nélkül. Az iskolai év kezdetén 15 szegény iskolás gyermeket láttak el a szükséges tanszerekkel, s gondoskodtak arról is, hogy a szegény gyermekek téli ruhákat kapjanak. A tanyákon és szórványokban lakó, esetleg más felekezet iskoláiba járó református gyermekeknek vallástani- és énekes-könyveket és új-testamentumokat osztottak ki. — Elhatározták, hogy a népiskolából kikerült leányok részére ebben az évben is megnyitják a varróiskolát, és hogy a népkönyvtárt a téli időszakban a gyülekezet tagjai rendelkezésére bocsátják. — Az egyesület vagyona 1199 korona 55 fillér. A hódmezővásárhelyi ref. ifjúsági egyesület ez úton üdvözli a hazai ref. és evang. ifjúsági testvér egyesületeket és kiván mindeneknek s egyenkint tagjaiknak üdvességes karácsonyi ünneplést. Legyen ez ünnep valóban az „Úr eljövetele" hozzájok s az O véghetetlen szeretete tegye őket a szeretet vallásának boldog híveivé ! — Bányai S. főgimnáziumi vallástanár, egyesületi titkár.