Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-12-15 / 50. szám

jesztésóvel növeljék bennök a református keresztyén érzületet. A kié az ifjúság, azé a jövő, 2. A gyülekezetek elöljáróihoz, gondnokaihoz ós presbytereihez, szintén az egyházkerületi közgyűlés határozatából azzal a kéréssel fordulunk, hogy lelkipásztorainkat a ref. keresztyén hit ós erkölcsök fokozattabb ápolására irányzott tevékenységében buzgón és erélyesen támogatni igyekezzenek. Hathatósan működjenek közre abban, hogy a gyülekezetben mindenek ékesen és szép renddel folyjanak s különösen abban, hogy a gyülekezetbeli betegek, szükülködók, nyomorékok, munkanélküliek az egyház ós az egyháztagok részéről kellő lelki ós testi gyámolításban és segítségben részesüljenek; a hitetlenül élő s talán a bűnök útjára tévedt egyháztagok a Jézushoz visszatéríttessnek, mert nagy öröm van mennyben egy bűnös lélek megtérésén. Nagy okunk van fokozott hitápolásra ós szeretetgyakorlásra kérni ós buzdítani titeket, kedves Atyánkfiai, Lelkipásztorok és Elöljárók! Nehéz időket élünk, megnehezült az idők járása fölöttünk. Őseink hithűsége s nem egyszer vérehullása által megszentelt vallásunkat és egyházunkat veszedelmek fenyegetik. Kívülről egyrészt a türelmetlen bigottság és a felekezeti izgatás csábítja és ragadozza magához a hitben ingadozókat; másrészt a hitetlenség apostolai, ezek a futkározó hamis atyafiak, hálózzák be a gyöngébb lelkeket. Belülről egyes helyeken a vallással nem törődés, a hitközöny, a rosz ós idegen erkölcsök mételyezik és sorvasztják Krisztus földi anyaszentegyházát. Veszedelem tör ránk kívülről, veszedelem fenyeget belül. E mellett a megromlott gazdasági ós ipari viszonyok miatt helyenként nyomor ós ínség fenyegeti a szegényebb lakosságot. Ezért a mi Urunk Jézus Krisztus nevére kérünk titeket, Lelkipásztorok és elöljárók, hogy »járjatok úgy, a mint illik a ti hivatalotokhoz, a melyre elhivattatok ; minden alázatossággal, szelídséggel ós lelki kegyességgel, elszenvedvén egymást a szeretet által; igyekezvén megtartani a léleknek egységét, a békességnek kötele általa (Efóz. 4., 1—3.). sÖltözzétek fel az Istennek minden fegyverét, hogy megállhassatok az ördögnek álnokságai ellen« (Ef. 6., 11.) s »vegyétek fel az Istennek minden fegyverét, hogy ellenállhassatok e veszedelmes időben és mindeneket elvégezvén megállhassatok«. (Ef. 6., 13.) A mi Urunk Jézus Krisztusnak kegyelme, az Istennek szerelme ós a Szent Léleknek közössége legyen mindnyájan tivóletek! Budapest, 1901 deczember havában. Szász Károly, Szilassy Aladár, püspök. helyettes főgondnok. iskolaügy. A német iskola-egyesületek működéséről. (Folytatás és vége.) A mondottak után bámulatos érzés foghat el mindenkit, ha a berlini Schulverein történetében (dr. Vormeng 25. lap) a „nagy harcz" után azt olvashatja, hogy a szászoknak mégis sikerült a középiskolai országos törvény rendelkezéseit kijátszani. Erre a szerepre az elhalt Teutsch szász szuperintendenst érdemesíti nevezett Schulverein történész, a mint írja: „Neki jutott a föladat, a tanügyet akként alakítani, hogy az új törvény követelményeinek is elég tétessék, s az intézetek német jellege mégis megóvassék. Es a mint a dolog eleinte kivihetetlennek is látszott, nagy fáradság s munka után mégis sikerült, a mint ma mondani lehet, miután az átmenet nehéz idejét legyőzhették". (Lásd Schriften des Alig. deutsch. Schulvereins. Heft. 2. Seite 25). Hogy mennyiben áll az a kibúvó a magyar törvényekből, arra feleljenek a közoktatásügyünk elaltatott erdélyrészi Őrei s egykedvű budapesti vezérei. A Siebenb. Deutsches Tagblatt 1900. május 29-iki számában, büszkén számol be valaki £1 szász iskolák mai állapotáról s „glanzende Kulturrüstung"-nak nevezi, hogy az alig 180 ezer szásznak 5 főgimnáziuma, 2 algimnáziuma, 1 fő-, 1 alreáltanodája van temérdek népiskolával, gazdasági iskolával stb. egyetemben. A mely földön a „magyarische barbarismus" rémuralmának kikürtölóse mellett, a német iskolázásnak ekkora engedélyezettségével találkozhatnak a Schulverein elvakított németországi professzorai, ott csak gyűlölettel telt „ungárok" vagy külföldről belopódzott pángermán kalózok irkálhattak a „németség kiirtásáról" s szórhatták a mocsok minden nemét a kenyéradó magyar hazára. A Schulverein történetéből (Vormeng 25. lap) kitűnik még az is, hogy a szász tanulóknak egyleti ösztöndíjak is nyújtatnak arra a czélra, miszerint minél többen tanulhassanak a németbirodalmi egyetemeken. A magyar kormány figyelmének ki kellene terjedni az efféle külföldi segélyezések kellő ellenőrzésére s ha azon czélból adatnak, hogy Magyarország területére a szász-német hazafiatlan agitátorok neveltessenek, azoknak elfogadása szigorúan büntetendő. Mert nem oly ártatlan tanulmányi czél forog ott kérdésben, hol maguk a Schulvereinok így írhatnak róluk: „FŐczél vala, hogy stipendiumok nyújtásával arról gondoskodjunk, miszerint a birodalmi német főiskolák minél több szász diáktól látogathatók legyenek. Már ezáltal élénk viszony fejlődik az ősi anyaföld (Németország) s a második haza (ez Magyarország!) között. A fiatal emberek megtanulják a német műveltséget becsülni (s a magyart gyalázni I) és Erdélybe viszszatérve az átörökölt nyelvnek s szokásoknak elŐharczosai lesznek". Meglátszik ez a „Fühlung" s a kétféle „nagyobb s kisebb hazának" nemesbítő viszonya a szász ifjúság egy minoritásában, melynek a józanabb szászságtól bizonyára elítélt tagjaihoz érkezett a hallei egyetemi diákok eme üdvözlő kiáltványa: . „Erdélyiek! Magyarhon németjei! Szászok és svábok! Mély szomorúsággal vettük, mily szorongatott helyzetbe hozott benneteket a magyar dölyfössóg. Kemény a küzdelem, melyet át kell harczolnotok, de ne csüggedjetek, a német nép áll mögöttetek. Ha mi diákok tényleg a