Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-11-17 / 46. szám

zetét tekintem. Egyházi életünkben ma nagyfontosságú belső változások folynak, a melyeknek jobbra vagy balra eldőlésétől függ jövendőnk. Benn az egyházban egyújjászületés küzdelmei folynak, kivül pedig nehéz harcz várakozik reá, azzal a hatalmas, mind nagyobb arányokat öltő és mind szervezettebbé és czéltudatosabbá váló evoluczióval szemben, a mely a római katholikus egyházban és a társadalomban megindult, de a mely, akár ultramontanizmus, akár anarkhikus szocziálizmus legyen is a neve, az evangélium fényének megoltására ós evangéliumi anyaszentegyházunk megsemmisítésére irányul, E belső és külső küzdelmek közepette, a mikor minden, az evangélium által megengedett eszközt meg kell ragadnunk önerősítósünkre, védelmünkre és az istenországa terjesztésére ; sőt egyenesen arra van szükségünk, hogy régi, kipróbált fegyvereinknek újabb rendszerű forgatását tanuljuk meg, — vájjon ki lehetne-e kezünkből ejtenünk egy olyan fegyvert, mint a negyvennegyedik évfolyamát járó Protestáns Egyházi és Iskolai Lap? Én nem hihetem s lehetségesnek nem tartom. Abban a benső újjászületésben, a melyen magyar protestáns, különösen peclig református egyházunk ma keresztül megy, igen tekintélyes, sőt vezórszerepe van a Protestáns Egyházi és Iskolai Lapnak. Ez volt a legelső, mely ennek az újjászületésnek a szükséges voltát hangoztatta, s ez volt az, mely határozott és pozitív evangéliumi szellemével annak leghatalmasabb elősegítője vala. Vagy talán épen ebben a szerepében és szellemében rejlenek a pártolás hiányának oka? Én nem tudom ezt feltételezni. Igaz ugyan, hogy lapunk felfogása egyházunk regenerálásának mikéntjére nézve eltérőnek látszott több tekintetben másokótól; de ez az eltérés csak látszólagos vala ós csak addig volt feltűnő, a míg azok az eszmék és gondolatok, a melyeknek lapunk szóvivője vala, komoly, higgadt megfontolás tárgyaivá nem lettek. íme, Istennek legyen érte hála, már mindinkább megértjük egymást és pedig a nélkül, hogy lapunk megváltoztatta volna álláspontját. Az ellentétek elenyésznek, s ma már nem idegenek, nem ellenszenvesek ezek az eszmék és gondolatok, a melyeknek hosszú esztendőkön át csak lapunk volt egyetlen határozott hirdetője és védelmezője. A végczél már tisztán áll előttünk, az orvosszerre nézve is már megegyzósre jutottunk, csupán csak az alkalmazás módját illetőleg látszik még némi eltérés, de a mely, teljes meggyőződésem szerint rövid iclő alatt szinte meg fog szűnni és egyesült erővel, közös egyetértéssel indulhatunk neki a munkának. Nem hiszem, nem hihetem tehát, hogy a pártolás hiányának oka lapunk irányában vagy szellemében rejlenék. Meggyőződésem, hogy az az- irány, a melyet lapunk képviselt, az igazi helyes irány, s így lehetetlen, hogy a mikor egyházi közgondolkozásunk mind inkább ahhoz igazodik, épen akkor bukjék el az a lap, a mely annak első és mindig következetes képviselője vala, s lehetetlen, hogy a protestáns nagy közönség épen eme, mind általánosabbá váló pozitív evangéliumi szelleme miatt ejtené el azt. A válságos helyzet okát én nem a lap elvónülésében, nem is ismert irányzatában és szellemében látom, mint inkább két külső körülményben, a melyek azonban épen nem orvosolhatatlanok. Az egyik körülmény szerintem az, hogy ma már nem lapunk az egyetlen protestáns sajtó orgánum, mint volt egykoron, hanem mellette egy sereg egyházi lap is támadt. Ez ugyan önmagában örvendetes tény, mert egyházunk élénkebb élettevékenységének a jele ; de gyakorlati eredményében bizonyos káros következményeket is vont maga után. Nemcsak hogy megbontotta a régi egységet ós az általános érdekeket a kerületi politika szűkebb, sokszor igen partikuláris eszmeköróbe vonta le ; hanem, megoszlatván az olvasóközönséget, a régi hatalmas és egységes protestáns sajtót részekre bontva, csenevész, erőtelen életre kényszerítette. Hajdan a Prot. Egyh. és Iskolai Lap volt az egyetlen sajtóorgánum, s virágzott is, mind szellemi, mind anyagi tekintetben; ma peclig van nyolcz egyházi lapunk, a melyek ha a kor színvonalán állanak is, kellő számú előfizetők hiányában anyagi gondokkal kell, hogy küzköcljenek, s fenmaradásukat jó részben csak függetlenségük feláldozásával s a kerületi hivatalos lap jellegének felvételével képesek biztosítani. A sok lap már magában véve is megosztja az előfizetőket, a hivatalos jelleg felvétele ós az ebből folyó előfizetési kötelezettség peclig egészen természetesen vonja maga után a nem hivatalos egyházi lapok előfizetőinek csökkenését és az anyagi bajokat. Azoktól a lelkészektől, a kik a kerületi hivatalos lapra kénytelenek előfizetni, igen bajos kívánni azt, hogy más, nem hivatalos s ebből folyólag nem is olyan olcsó egyházi lapot vagy lapokat járassanak. Nincs mit csodálkozzunk tehát azon, hogy a Prot. Egyh. és Iskolai Lap elvesztette régi előfizetőinek jó részét és válságos helyzetbe került. De ha nincs is rajta mit csodálkozni, azért a helyzet mégsem természetes. Nem, mert hiszen egyházi lapjaink előfizetőinek nemcsak lelkészeink közül kellene kikerülniök, hanem az egész protestáns közönségből, különösen pedig azokból a