Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-02-03 / 5. szám

igazságot, az emberi ismeret igazságainak kincstárában a legmélyebb és leghatalmasabb igazság. A mi isteni, annak isteni módon kell élnie is, vagyis isteni történetének kell lennie. Ha a Krisztus életében és történetében súlyos értelmi tévedéseket és erkölcsi hibákat állapíthatnánk meg. istensége, bármily szempontbol tekintenők is azt, szétfoszlana. A katholikus ember azt hiszi, hogy a pápa, mint a pápaság viselője a „Krisztus helytartója"' s művének folytatója. „De ha a történelem azt bizonyítja, hogy a pápaság mint ilyen (és nem a pápák, mint magánszemélyek) az emberi művelődést és erkölcsiséget századok hosszú során át a legsúlyosabb s következményeiben végzetes tévedésekkel rakta meg és ezeket a tévedéseket a maga óriási tekintélyének egész súlyával támogatta, akkor a pápaságnak amaz igénye, hogy isteni intézménynek tekintessék, el van ítélve." S a történet tiszta világossága a dogma misztikus homályát végkép eloszlatta. A hazug igény összetörve a porban hever. A sziklaszilárd, de vak hiten az egyszerű, egészséges emberi értelem ama józan mondásban üli diadalát, mely magától Krisztustól ered : „Az ő gyümölcseikről ismeritek meg őket ; mert a jó fa nem hozhat rosz gyümölcsöket." Raffay Sándor. (Vége köv.) theol. tanár. ISKOLAÜGY. A lefolyt 1900-ik év tanügyi mozgalmainak áttekintése. ív. 2. A középoktatás körében. (Folytatás.) Jelen alkalommal tanügyi kulturmunkásainknak a külföldi tanulmányokra irányult törekvéseiről kívánunk beszámolni, még pedig a tanulmányutak, szünidei tanfolyamok és az egységes középiskolai kérdés keretében (L. Magy. Pedagógia 1., 6. és 8. sz., s kivált a Tanáregyes. Közi. XXXIII. évf. 15., 32., 34—35. és XXXIV. 4. sz.) i) A tanulmányút fontossága mindenki előtt nyilvánvaló. A magyar közoktatásügyi kormány már az 1892-ik évtől (13,918. sz. a. rendeletétől) fogva a legújabb időkig számos rendelettel szabályozta s illetőleg anyagilag és erkölcsileg elősegítette és elősegíti mind az apróbb (fél- vagy egész napi) tanulságos (természetrajzi) kirándulásokat, mind a hosszabb időre és távolabbra való, ú. n. tanulmányutakat és a művészeti ízlés fejlesztése végett tett utazásokat. (L. az ide tartozó fontosabb rendeletek közül Közokt. Hivatalos Közi. 1893. évf. 21.sz.; 1896 évf. 45. 1.; 1898. évf. 473. 1.; 1899. évf. 551. 1.) Épen azért eleinte ,nem is gondoltunk arra, hogy a kirándulások vagy a tanulmányutak hasznosságát illetőleg egyes szempontokat felhozzunk avagy részletezzünk. De olvasván az Orsz. Nőképző Egyes, leánygimnáziumának Beöthy Zsolt vezetésével tett római tanulmányútjáról szóló részletes és hű beszámolást: nem tehetjük, hogy szélesebb körben való okulásra ide ne iktassuk abból a következő sorokat, annyival inkább, mert egyik-másik szülőben mi magunk is akadtunk a tanulmányút ellenzőire. Holott „minden tanulmányút nagy és semmi mással nem pótolható szolgálat a magyar kultúrának — mondja hr. jegyű közzétevő — s a mi most közvetlen hatásában javarészt csak gyönyörűség, az a jövőben, közvetett hatásában nagy tanulságok, nagy érzések, gyakran egész új gondolatvilág csirája, gyökere, Hány gondolat, az egész nemzetet átformáló, az egész multat felforgató nagy gondolat fogant meg Széchenyi lelkében utazásai alatt; s bizony alig van, a kiben egy-egy külföldi út — arányaiban természetesen össze sem hasonlítható, de lényegét tekintve egészen hasonló, — lelki forradalmat ne keltene . . . S a mi a nagyokra, áll a kicsinyekre is. A legtöbb ilyen alkalmakkor nyeri egész életére az első nagy benyomásokat: a természetből, a művészetből, a mit nem felejt el többé soha. s a mit nem pótol semmi, soha. Először lát pl. tengert, déli vegeczátiót, más földet, más klímát, más népet. A legtöbb először nagy várost; váiost, a melynek nemcsak széles utai, pazar aszfaltja, vágóhídja, gázvilágítása és villamos vasútja van, hanem van múltja is; várost, a melynek minden köre századokról beszél. A bpesti tanuló pl., a ki ötödik gimnázista koráig már annyi, még egy deczenniumot sem élt nagy palotának kora pusztulását, egész városrészek elsöpörtetését, elforgatását élte át: csodálva lát várost, melynek házai száz, sőt háromszáz esztendősek, templomokat miknek ezredéves multjuk nem ok a pusztulásra; röviden lát kulturális életet. Mindezek láttának általános nevelő hatásán kiviil mennyi mindent tanul a diák csak egyetlen egy helyen is, a mit otthon órákon keresztül, még oly kitűnő fotográfiák stb. mellett sem ért úgy meg. Ott jár, a hol minden lépésén egy-egy nagy eseménynek, a mult egy-egy óriásának árnya borong. Itt szónokolt Cicero; itt ölték meg Catilina társait; innen temették Caesart; itt ölték meg e szobor alatt; itt Caligulát; ez az Augustus palotája . . . Helyhez, tárgyhoz kötve sokkal rövidebb idő alatt sokkal többet, sokkal mélyebben vésve az emlékezetbe taníthatok, mint minden más segítséggel, tabellával, fotográfiával, gipszszel. A Villa Hadrianában régiségtant, a Forumon, a Palatínusban, a Colosseumban római históriát, a Rafaeli-stanzákban, a Sixtus-kápolnában művészet-történetet s egy-egy rövid felvilágosító megjegyzésből is többet tanul a tanuló, mint Budapesten órák gondos megbeszéléséből. Végül, mennyit ér ily tanulmányutaknál, ha a tanár s a tanítvány egymást közelebbről jól megismerik, s a közömbös jóindulatot, a köteles tiszteletet valami melegebb, az egyénnek szóló szeretet és becsüiés váltja fel. Ez az ethikai momentum a mi viszonyaink között bizony nem utolsó". k) Áttérünk Szentimrei István n.-szebeni állami főgimnáziumi tanárnak ama rendkívül tanulságos jelentésére, melyet németországi tanulmányútjáról a vallás-és közoktatási miniszterhez terjesztett föl. 0 — a mint jelentésében mondja — képzőművészeti tanulmányai gyarapítása végett ment ki ugyan Németországba, de a mellett a tudomány és műveltség egy-egy kohójába : a középiskolába is betekintett. Itt szerzett tapasztalatai ma is aktuális értékkel bírnak, annyival inkább, mert azokat a mi megfelelő viszonyaink és állapotainknak párhuzamba állításával és a leplezetlen, bátor őszinteség erejével teszi érdekessé. A németeknél — mondja — az oktatás valódi tárgya a nevelés, erős erkölcsi alapon, melyhez munkásságuk mellett vallásuk és nemzetiségük mély érzése járul. Ezen az alapon az oktatás ott önbizalomra és oly jellemre nevel, mely szilárd és