Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-11-10 / 45. szám

iskolák javára, továbbá a kölni zsinat 4600, a kölni egyházközség 44,000 a rajnai Gusztáv-Adolf-egylet s az Ev. Bund 88,830 márka adományát stb., úgy hogy a rajnai egylet egy év alatt 119 ezer márkát gyűjtött. Kisebb adományok határozott czélokra, nagyobbára osztrák ev. egyháziakra gyűjtették. A második nyilvános nagygyűlésen Meyer antwer­peni lelkész, 10 ezer márka adomány átnyújtása mellett a belga diaszpóráról értekezett. Majd Bourrier a fran­czia r. kath. lelkészek ev. reformmozgalmát ismertette, a melyből kitűnik, hogy már 500 lelkész rázta le a pápás igát. Rietschel lipcsei tanár a nagy szeretetadományra javasolt egyházközségek kérvényeit ismertette, s szótöbb­séggel a 19,830 márka nagy adományra Bentschen pózeni s egyenként 6200 márkára Erla-Middelich westfáliai s Barcelona egyházközsége ajánltatott. A nagygyűlésen mindössze 159,624 márka, ezenfelül sok szent edény s egy harang osztatott ki. A magyar ev. egyházra szánt adományok forrásomban nincsenek föltüntetve. Ugyan­csak e napon tartatott a 600 tagból álló nagy díszebéd is az állattani kertben. A nagygyűlés függelékeként, nagy ünnepélyességek a kíséretében troisdorfi diasporális templom alapkőletétele képezte. A jövő évi nagygyűlés helye Kassel városa leend. A közgyűlés mindvégig igen lelkes és emelkedett hangulatban folyt le s csakis a lipcsei bank bukásáról szóló jelentés keltett kedvezőtlen érzéseket. Eperjes. Dr. Szldvik Mátyás. irodalom. ** Az állatok világa. Brehm A. e világhírű művé­ből dr. Méhely Lajos szerkesztésében a Légrády-í esi vérek kiadásában megjelent a 39-ik füzet, a mely a ritkább fajú egereket írja le, szines, magyaros szövegben és díszes illusztrácziókkal. A füzet ára 80 fillér és meg­rendelhető a Légrády-testvéreknél (Budapest, Váczi­körút 78.). ** Biblia ismertetés szent történetekkel, gimná­ziumok, polgári fiú- és leányiskolák I. és II. osztálya számára. írta Fülöp József körmendi ev ref. lelkész. 2-ik kiadás. Ára kötve 1"20 K. Szombathely, 1901. Szerző sajátja. — Jóravaló, használható munka, a mint azt az első kiadás megjelenése alkalmával jeleztük. Különösen az a nagy előnye e kis tankönyvnek, hogy világos, szaba­tos magyar nyelven van írva. Felhívjuk rá a vallástanító lelkészek figyelmét. ** A Magyar Könyvtárnak most jelent meg az októberi sorozata, Radó Antal szerkesztésében. A 252. szám először mutatja be magyar nyelven összegyűjtve Maxim (Jorkij-nak, a legújabb orosz irodalom legjelen­tékenyebb írójának néhány művét, Csudra Makar és egyéb történetek czímmel. Négy elbeszélés van ebben a füzetben, mindegyik valóságos kis remekmű, Ambro­zovics Dezső fordításában. A 253. szám a Franczia El' e­szélők Tárá-t folytatja, Goppée, Maizeroy és Banville egy­egy elbeszélését közölve, Marquis Géza magyarításában. A 255—256. számú kettős füzet Schiller örökszép drá­mája, Teli Vilmos, Váradi Antalnak a Nemzeti Színház számára készült kiváló átültetésében. A 254. szám Jókai Mór néhány gyönyörű elbeszélését teszi hozzáférhetővé olcsó kiadásban, Népvilág czímmel. Az iskolák számára készült e füzetet Szinnyei Ferenez látta el bevezetéssel és jegyzetekkel. — A Magyar Könyvtár teljes jegyzéke minden könyvkereskedésben ingyen kapható. Egyes szá­mok, valamint az eddig megjelent számok egyszerre, rész­letfizetésre megrendelhetők Lampel Róbert (Wodianer F. és Fiai) könyvkereskedésében, Budapest, VI., Ándrássy-út 21. ** Erkölcsi józanság czím alatt Timon Zoltán aradi ipariskolai tanár előfizetést hirdet oly erkölcsi „ Katekizmus "-ra, a mely az erkölcsiség szabályait oly bizonyítékok társaságában fejtegeti, a melyek az élet­tan, fejlődéstan, történelem, nemzetgazdaságtan tudo­mányos eredményeire vannak fektetve. — A munka 10—11 ny. ívre terjed, ára 2 kor. 20 fillér. Az előfize­tés a szerző nevére Aradra küldendő. egyház. Királyi adomány. Ő Felsége a király a nagyhar­sányi ref. egyháznak, temploma tornyának felépítésére 400 koronát utalványozott. Lelkészválasztások. A zápszonyi ref. gyülekezet Bartók Béla munkácsi segédlelkészt, — a puszta-szent­lászlói evang. gyülekezet Szabó Lajos dabronyi segécl­lelkészt választotta meg lelkipásztorává. Lelkészbeiktatás. A magyar-régeni ref. gyülekezet mult hó 6-án iktatta be hivatalába új lelkipásztorát, Szász Mártont. A beiktatást Péterfy Ferenez m.-vécsi lelkész végezte. Amerikába meghívott lelkész. Az amerikai presbi­teriánus egyház elöljárósága, mint a magyar református gyülekezetek fentartó felettes hatósága a Filadelfia mellett fekvő fonixvillei magyar gyülekezet lelkipásztori állá­sára Demes Péter kis-borosnyói lelkészt hívta meg. Lel­késztársunk a jövő év elején foglalja el állását. Szívből kívánjuk, hogy a messze idegenben Istennek áldása kisérje működését! Protestáns lelkészek és az angol-búr háború. A protestáns érdekeket melegen pártoló Magyar Szó hasáb­jain, a reformáczió emléknapján egy szép, a keresztyéni testvéri szeretet által sugallt, s VII. Edvárd angol király­hoz intézett felirat látott napvilágot, aláírva a magyar prot. egyházak hót püspöke és 511 lelkésze és tanára által, a melyben a magyar protestáns egyházunk lelké­szei a király nemes lelkéhez appellálva, kérik az angol­búr háború megszüntetését. A kérő felirat, a mely angol nyelvre lefordíttatva illetékes úton fog VII. Edvárd király­hoz elküldetni, komoly, higgadt, szeretettől áthatott tar­talmávalteljesen méltó a nemes czélhoz, a melyet szolgálni akar. Teljesen távol tartva magát a kérdés politikai vonat­kozásától, pusztán a keresztyéni testvériség álláspontján kéri a királyt a háború megszüntetésére. A sepsi ref. egyházmegye egyházi értekezlete f. hó 21-én Sepsi-Szent-Györgyön fogja megtartani köz­gyűlését. A megelőző istentiszteleten Rácz Albert ára­pataki lelkész imádkozik, egyházi beszédet pedig Bede­házy János eresztevényi lelkész fog mondani. Az értekezlet programmja a következő: Elnöki megnyitót tart Révay Pál; felolvas Demes Péter; az 1848: XX. t.-cz. végre-

Next

/
Thumbnails
Contents