Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-11-10 / 45. szám

nek ki egy kis akcziót e Lap megmentése érde­kében. Végül kérem a nagyobb városok, különösen Budapest protestáns közönségét, hogy karolják fel az egyházi sajtó ügyét, s mint jó protestán­sok, mint »királyi papság« ós »szent nóp« vegyenek cselekvő részt a protestáns egyházi élet belső építésében, az egyházi sajtó támo­gatásában. Mert mindenki láthatja, hogy rosz időket élünk, rosz csillagok járnak. A magyar protes­tantizmus súlyos megpróbáltatások közé jutott. Benn a hitközöny ós az erkölcsi lanyhulás férge őrli, kívülről a klerikalizmus ós a tömérdek szo­cziális baj ostromolja anyaszentegyházunkat. Véde­keznünk, tömörülnünk, fegyverkeznünk kell a sok felől szorongatott protestáns Sión megerősítésére, a miben az egyházi sajtó egyik nélkülözhetetlen fegyver. Én meg fogom tenni, a mi tőlem telik. Közel húsz év óta végzem ezt a fárasztó, sor­vasztó, anyagilag hálátlan munkát, de kedvvel végzem, s a míg testi erőm engedi ós a t. kö­zönség kívánja, dolgozni fogok ezután is. Remé­lem, sőt tudom, hogy munkatársaim sem hagynak cserben, noha jövőre, úgylátszik, már csak kö­szönet lesz az írói tiszteletdíjuk. A Lap körüli változások január 1-től ezek lesznek: kiadó nem Hornyánszky Viktor, hanem maga a szerkesztő-tulajdonos; hozzá küldendők az előfizetési pénzek, a hirdetési díjak és a jótékony adományok is. A Lap szines borítéka elmarad, hogy ezzel is kevesebbe kerüljön a kiállítás. Máskülönben minden marad a régiben : a szellem, a terjedelem, az alak, s az előfizetési díj is, mely egész évre 18 kor., félévre 9 korona, de csekélyebb fizetésű (3-ad ós 4-ed osztályú) lelkészek és tanítók egész évre 12, félévre 6 ko­ronáért kapják a Lapot. Az előfizetési pénzek Szöts Farkas szerkesztő­kiadó czímére (Budapest, Csepregliy-utcza 4. szám) küldendők. Föl a zászló köré. Hitért és hazáért, a nagy Isten nevében! Budapest, 1901 november havában. Szöts Farkas, szerkesztő és kiadó-tulajdonos. Vélemény a M. P. I. T. alapszabályairól. A Magyar Protestáns Irodalmi Társaság, még f. ó. márczius 12-én tartott vál. ülésében kimondta az alapszabályok revízióját; ennek elő­készítését a titkárra bízta, tárgyalását pedig a következő vál. ülésre tűzte ki. A titkár el is készült munkájával, s a ter­vezett módosításokat nyomtatásban terjesztó a Miskolczon, f. ó. szeptember 19-ón tartott választ­mányi ülés elé ; mely azonban az érdemleges tárgyalást, az ügy érlelése végett a közelebbi választmányi ülés napirendjére tűzte ki. »Érleljük tehát az ügyetcc, a mi azonban nem úgy történik, hogy agyonhallgatjuk ; hanem sokkal inkább úgy, ha szóvá teszszük és meg­vitatjuk előzetesen is, az egyházi sajtó terén* A Társaság eredeti alapszabályai a »Pro­táns Szemle« legutóbbi füzetének 80—87. lapjain minden tagnak rendelkezésére állanak. A Szőts Farkas által készített módosításokra nézve már nem ez lóvén az eset, azokat pár helyen idéz­nem kell, hogy az eredeti szöveg ós a módosí­tás közt a különbség feltüntethető legyen. Az alapszabály-módosításnak szerintem ket­tős feladata van. Kihagyni mindent, a mi feles­legésnek bizonyult, viszont bevenni mindent, a mit a praxis létesített és jónak bizonyított, vagy a mit jövőre nézve, fejlesztésül szükségesnek látunk. E szempontok szerint fogom előterjeszteni megjegyzéseimet. A Társaság czéljánál (2. §.) ós eszközeinél (3. §.) javasolt bővítéseket helyeslem, csakis a »lehető anyagi támogatás«-nál kívánom a »lehetőcc szót kihagyni. Lehetetlen anyagi támo­gatást úgy sem adhatunk. A Társaság tagjai közt eddig a segélyező tagok is szerepeltek. Nagyon helyeslem, hogy ez osztályt a javaslat törli. Részemről nagyobb módosításba is belemennék, nevezetesen : a ren­des tagsági díjat 12 koronáról 10 koronára szál­lítanám le, a pártoló tagságot pedig a jövőre nézve törölném. Az évi 6 koronával járó pártoló tagság annak idejében azért állapíttatott meg, hogy a csekélyebb jövedelmű lelkészek és tanítók is beléphessenek az Irodalmi Társaságba. Azonban időközben úgy a tanítói, mint a lelkészi jöve­delem, az államsegély folyósítása által növeked­vén, nincs egyetlen olyan tanítónk, annyival inkább lelkészünk, ki a M. P. I. T. czéljaira * Ettől ugyan már elkéstünk, mert épen a dolgozat irása köz­ben veszem a meghívót a M. P. í. T. választmányának f. é. nov. 15-én tartandó ülésére, melynek egyik tárgya épen az alapszabály­revízió lesz. E. K.

Next

/
Thumbnails
Contents