Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-11-03 / 44. szám

számban felvonultunk, mégsem tudta befogadni a Társaság nagyszámú tagjait. Közgyűlésünk lefolyása ismeretes. Gyurátz elnökünk nyitotta meg fél óráig tartó remek beszéddel. Ajánlom mindenkinek, hogy e beszédet — az is, a ki szerencsés volt végig hallgatni — a Protestáns Szemléből elolvassa. Magas szárnyalású gondolatok, mélyen járó igazságok és szívreható vallásos érzelmek foglalatja volt e nemes hévvel és ékesszólással elmondott beszéd. A hit és tudomány iker-testvériségéről, protestáns egyházunk autonómiájának sértetlen fentartásáról, a nőnevelés nagy fontosságáról s a testvéri szeretet ápolásáról sokszor olvastunk már szebbnél-szebb értekezéseket és intelmeket, de mily egészen más hatása van lelkünkre, ha mindezen jól ismert fenséges eszméket és buzdító szavakat oly égő lelkesedésit szónok ajkairól halljuk, minő a testben talán gyenge, de lélekben oly hatalmas energiájú elnökünk, Gyurátz püspök. Bár hallhatta volna e beszédet minden protestáns ember, vagy legalább olvasná el komoly figyelemmel, mert azt hiszem, olvasva is mély benyomást fog az tenni mindenkire. Világi elnökünk a közgyűlésre nem érkezhetvén meg, helyét ez alkalomra Tisza Kálmán, dunántúli egyházkerületi főgondnok foglalta el. A közgyűlés ezután végig hallgatta Szöts Farkas titkárunk, illetőleg az igazgató-választmány szokott hivatalos jelentéseit a miket jobbára örömmel és megnyugvással vettünk tudomásul. Hogy a Társaság vagyona immár 114 ezer korona, hogy a Koszorú-füzetekből a lefolyt évben sokkal több kelt el, mint más években, vagyis 35 ezer példány, hogy hét év alatt összesen 257 ezer füzet árusíttatott el s e munkában mintegy 600 lelkész szorgalmatoskodik : mindezt jól esett hallanunk. Vegyes érzelmeket keltett azonban bennünk a jelentésfama része, mely a tagdíjhátralékokról szólt. Igaz, hogy pár ezer koronával kevesebb most, mint tavaly volt, a tagdíj-hátralék, azonban az mégis lehangoló, hogy a hátralék még mindig óriási összegre, 11 ezer koronára rug. Es az is csak furcsa, hogy a Társaság Koszorú-kiadványainak szerzői díját még mindig Hegedűs elnökünk áldozatkészségéből tudjuk csak fedezni. Hálás köszönet ezért neki, de bizonyos, hogy e részben nekünk lelkészeknek és tagoknak is többet kellene tennünk, azaz még nagyobb buzgóságot kifejtenünk Társaságunk kiadványainak terjesztése körül. Az alapszabály revíziója is a tárgysorozaton volt, de az időből is kifogyván, ennek elintézése jövő közgyűlésünkre maradt. A tisztikarnak hatéves mandátuma lejárván, a tisztújítás is egyik tárgya volt a közgyűlésnek. Gyurátz elnökünk most is, mint tavaly, hivatkozva — mint magát kifejezte — nyomorúságos egészségi állapotára, nagyon szépen kérte a közgyűlést, hogy most már okvetlen fogadja el határozottan kijelentett lemondását az elnöki tisztről. Ám ez teljes lehetetlenség ! Antal Gábor püspök mindnyájunk nevében és szivéből szólt, midőn köszönettel elismervén Gyurátz elnökünknek a Társaság fokozatos emelkedése körül szerzett nagy érdemeit, őt továbbra is élünkön óhajtja látni. Tisza Kálmán elnöktársa is, valamint az egész gyűlés oly szívesen marasztalja és kéri, majdnem erőlteti a végleg lemondani akart elnököt szándéka megmásítására, hogy végre is engedni volt kénytelen annyiak lelkes éljenzéssel kifejezett egyhangú óhajtásának. De egyszersmind felmerült az a nem egészen új eszme is, hogy bizony méltányos dolog volna könnyíteni megrendült egészségű egyházi elnökünk sokoldalú elfoglaltságán azzal, hogy ügyvivő alelnököket választanánk az elnökség mellé. Meg lesz majd ez is, remélhetőleg már a jövő közgyűlésen. Világi elnökünket természetesen szintén újból megválasztottuk; nem is gondolva arra, hogy ő, kinek hasonlóképen annyit köszönhet társaságunk, tőlük megváljék, vagy hogy mi tőle elszakadjunk. — Ugyanezt mondhatjuk fáradhatatlan munkásságú titkárunkról, Szöts Farkas barátunkról is, ki ugyancsak kísérletet tett holmi egészségi okokra való hivatkozással lemondását elfogadtatni, dehát persze hogy hiába! Megmarasztottuk őt is^ valamint a választmánynak ezúttal kilépő fele részét helyükön továbbra is. Boldogult Szilágyi Dezső választmányi tag helyébe, kinek s Pulszky Ágostnak elvesztése felett mindnyájunk fájó részvétét jegyzőkönyileg fejeztük ki, Darányi Ignácz földművelésügyi miniszter, egyike legbuzgóbb világi urainknak választatott meg. Elénk meglepetést keltett mindjárt ezután egy Budapestről jött távirat, melynek küldője sajnálattal jelenti, hogy összejövetelünkön hivatalos elfoglaltsága miatt részt nem vehet. „Hegedűs miniszter!l

V

. . . hangzott mindenfelől nagy sajnálkozással. Nyomban azután megtudtuk, hogy a sürgöny — Darányi minisztertől jött. Az idő előhaladván, a tárgysorozat kimerülvén, Gyurátz elnök buzgó imája zárta be a közgyűlést. * Közgyűlésünk végeztével egyenesen a Korona-szálló földszinti éttermébe vonultunk — szokás szerint — ismerkedési estélyre. A nyomtatásban kiadott névjegyzék szerint szeptember első napjáig 260-an jelentkeztek miskolczi vándorgyűlésünkre, azontúl pedig, a pót-kimutatás szerint, 35-en, és így az összes jelentkezők száma 295-re rúgott. Végig olvasva e tekintélyes névsort, örömmel gondoltam arra, hogy protestáns közéletünk mennyi ismert nevű előkelőségével s lelkésztársaim mily nagy kontingensével lesz szerencsém ismét együtt lehetni s pár üdvözlő szót váltani ez összejövetelünk alkalmával is, ha másutt nem, legalább az ismerkedési estélyen. Jó részüket — gondolám magamban — már is ismerem, részint nevük után, részint eddigi összejöveteleink révén személyesen: könnyű lesz hát a még előttem ismeretlenekkel e barátságos együttlét ideje alatt megismerkednem. De bizony megint az történt, a mi már máskor is, hogy tagtársaink ós barátaink egyrószével nagy sajnálatunkra még csak kezet se szoríthattunk : teljességgel lehetetlen lévén a közel 300 főnyi vacsoráló társaságban „ismerőseinket egytől-egyig megtalálni s a többiek-