Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-11-03 / 44. szám

vényhozás a XX. t.-czikk intencziójának megfelelni. Elismerem, hogy mindezen törvényhozási intézkedések, nem állanak arányban azon nagy szolgálatokkal, melyeket a prot. egyház tett úgy a múltban, mint tesz a jelen a magyar nemzeti államnak a magyarság erösbítésében ós az igazi nemzeti politika érvényesítésében. Hiszen a magyar prot. egyház kezdettől fogva azonosította a maga ügyét a haza szent ügyével, s nemcsak az evangélium fáklyáját lobogtatta mindenha a lelkek előtt, hanem a haza szabadságának és alkotmánya épségének megvédelmezésében is mindig az első sorban állott. Sőt azt is elismerem, hogy az eddig nyújtott államsegélyek csak »kegyelem-morzsáknak® tekinthetők, a melyek nem egy tekintetben lealázok a prot. egyházra nézve, és sok tekintetben autonomikus jogaink csorbításával járnak. Nem akarom a főtiszt. Értekezlet becses figyelmét annak bővebb fejtegetésével fárasztani, hogy mindazon újabb államsegélyek, a melyek egy vagy más czímeken egyházunknak adattak, egyházi ós iskolai autonómiánkra nézve mennyiben hátrányosak ; ezek mindnyájunk előtt tudva levő dolgok. En csak azon egyházi közmeggyőződésnek óhajtok kifejezést adni, hogy a törvényhozás által megindított egyházpolitikai reformot nem lehet bevégzettnek tekinteni az eddig hozott törvényekkel; mert azok a törvények sok tekintetben egyenes hátrányára vannak épen a mi egyházunknak, a melynek erősbítését minden magyar politikusnak, épen a magyarság szempontjából, előmozdítania kell. Midőn a törvényhozás, különösen a gyermekek vallásáról szóló törvény által szabad teret nyitott a felekezetek versenyének, akkor itt a félúton megállania nem szabad, hanem gondoskodnia kell az 1848 : XX. törvényczikknek a prot. egyháznak autonomikus jogainak megfelelő végrehajtásáról is; mert ez a megkezdett egyházpolitikai reformnak logikai konzekvencziája. Igen helyesen jegyzé meg egyik politikai lapunk czikkírója : »azt mondani a felekezeteknek, hogy mérjék össze erőiket szabadon, s a mellett az egyik egyházat dúsan kitartani az állam által tett alapítványokból, a másiknak peclig csak oda vetni egyszer-egyszer valamely, de annál panaszosbb alamizsnát: ez nem egyezik meg sem az állam raisonnal, sem az osztó igazsággal« ; vagy a mint Pál apostol is mondja a korinthusbelieknek : »az nem lehet, hogy másoknak könnyebbség, nektek pedig szorongattatás jusson osztályrészül, hanem az egyöntetűség szerint«. Ily szellemben nyilatkozik a felső-borsodi egyházmegye is felterjesztésében, midőn ezt mondja : »nekünk van okunk, jogunk is, hogy a szentesített törvényben lefektetett elvek megvalósítását azzal a férfias nyíltsággal ós bátorsággal kérjük, mely a protestantizmusnak veleszületett sajátja. . . . Es azért teszszük, mert a magyar nemzet fenmaradását ós a szabadelvűség diadalát óhajtjuk ; mert vérzik szivünk, hogy az a romlatlan magyar faj, mely ma is gerincze a magyar nemzet testének, pusztulni kezd, és nem birván az óriási egyházi terhet elviselni, keres magának olyan vallást, olyan földet, a mely sem nem nemzeti, sem nem magyarcc. Nincs véleményeltérés a magyar protestáns egyházi közvéleményben a felett, hogy a magyar állam a megkezdett egyházpolitikai reform következtében obiigóban van velünk szemben, ós erkölcsi követelmény reá nézve az 1848: XX. t.-cz. végrehajtása. De az a kérdés főtiszt. Értekezlet! hogy mikép történjék a kérdéses törvényczikk végrehajtása, ós a végrehajtásnak melyik módozata a leghelyesebb, a legmegfelelőbb úgy az államra, mint egyházunkra nézve ? Azt hiszem, közöttünk nincsen senki, a ki az 1848-iki XX. t.-czikknek betűszerinti végrehajtását kívánná. Emelkedtek ugyan a protestáns egyház körében is oly hangok, nemcsak a múltban, hanem napjainkban is, hogy a törvényczikk 3. § ának szószerinti értelmében minden bevett, vallásfelekezetnek egyházi és iskolai szükségei közálladalmi költségek által fedeztessenek; de az ilyen kívánságot csak jóakaratú tévedésnek tekinthetem és komolyan nem vehetem. Hiszen a törvényczikk betűszerinti végrehajtása feltételezi az összes egyházi és iskolai vagyon szekularizáczióját ós a prot. egyházi autonómia eltörlését. Az egyházi és iskolai vagyon szekularizácziója még egy egységes nemzeti államban is csak erős rázkódások között ós rendkívüli eszközökkel lehetséges; hazánkban pedig a szekularizáczió oly társadalmi forradalmat idézne elő, melyhez képest a múltnak forradalmai csak gyermekjátékoknak tekinthetők. Prot. szempontból peclig még inkább elvetendő a megoldásnak ezen módja. Előterjesztésemet is azzal kezdtem főtiszt, értekezlet, hogy a protestantizmus az evangéliumi szabadság jegyében született. Ehhez a szabadsághoz a prot. egyháznak ragaszkodni kell, s azt semmi muló javakért feláldoznia nem szabad; mert az az evangéliumi szabadság a protestantizmusnak életeleme, s a nélkül nem fejtheti ki erejét képességének megfelelő mértékben. Ne hivatkozzunk mi a franczia vagy anglikán egyház példájára; mert mind a kettő egységes nemzeti államban él, s helyzetük nem hasonlítható össze a mi helyzetünkkel. Azután épen Angliában a szabad presbiteriánus egyház példája mutatja,