Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-10-13 / 41. szám

fokozat 2400 koronás lépcsőjén áhítozik a 2600 koronás fok után, addig boldogabb kollegája, kit a véletlen vagy a vallása felekezeti intézethez vitt, már rég fölemelkedett a 2800 koronás osztályba, sőt legközelebbre várja már a 3200 s illetve 3600 koronás fokot is. Ezt az anomáliát számos példával bizonyítja. E visszásság nem szűnik meg addig, míg a közoktatási kormány be nem váltja gr. Csáky Albinnak ünnepies igéretét, hogy a tanároknak a felét helyezik a VIII. fizetési osztályba; ámbár még akkor is kedvezőbb lesz az arány a felekezeti, mint az állami tanárok körében. (Nem épen! A tisztelt felolvasó részéről felhozott példák nem találnak minden államsegítséges középiskolára, annyira nem, hogy íme, midőn Wlassics miniszter a fennebbi óhajtást — legalább nagyobb részben — teljesítette, azt látjuk, hogy általában mégis nagyobb fizetési előnyben van az állami tanár, mint a felekezeti. Azután azt is felejtette a felolvasó úr, hogy azok az előnybe jutott felekezeti idősb tanárok pályájuk elején nem is kezdették mindjárt 2400 koronás törzsfizetéssel és 400 v. 500 koronás lakbérrel s 200 koronás ötödévi pótlékkal, hanem ötödéves pótlék nélkül a nevezett fizetésnek legfennebb is csak felével. Illő volt hát őket, a kapaszkodást nem ismerőket, fölemelni a fizetési osztály azon fokára, melyet az államsegítséges intézet pénzügyi helyzete megengedett). — A kör a helyesléssel fogadott felolvasás után azt a reményét fejezte ki, hogy a központi igazgatóság kellő energiával száll síkra, hogy az állami tanárokra nézve az 1893. évi fizetésrendező törvény kedvezőbben hajtassók végre. (A központi választmánynak idevonatkozó „energikus" fölterjesztései 1900. decz. 28-ról és 1901 május 16-ról olvashatók a Tanáregyesületi Közlöny folyó évi 13—14., illetve 31—32. számában. Ezen fölterjesztétéseknek ugyan nagy részök lehetett az állami tanároknak idei nagyobb mértékben történt előléptetésében; de azért mégis az országgyűléshez is megtörtónt az ismeretes folyamodás a fizetésrendezós végleges ügyében.) 2. A kolozsvári körben dr. Lehmann Róbert „Rang. Dislocaüo. Adó" czímmel tartott felolvasást (1900. jan.), melyben helytelenítette a tanárok rangsorozatát, a szolgálati érdekből czím alatt, az egyesekre gyakran káros áthelyezéseket, végül a tanárságnak állami és községi adóval és bélyegilletékkel való megterheltetését. Mindezek tekintetében a következő kérdéseket vetette föl. Hajlandó-e a kör: a) A rang tekintetében a kolozsvári tanároknak 1893-ban tartott okkázionális nagygyűlésén a rangsorba állítás ellen állástfoglaló határozatát magáévá tenni s fentartani? b) A disloeatio tekintetében óhajtását fejezni ki, hogy az 1883: XXX. t.-cz. 36. §-ából ez a mondat: „A két előbbivel kapcsolatosan a más tanintézetbe való áthelyezés is elrendelhető" — törvényhozási úton kikiiszöböltessék ? c) Az adóügyet alapos tanulmányozásra méltatni és lépéseket tenni, hogy a nevelő-tanítással foglalkozó tanerők a keresetadó negyedik osztályában törvényhozási úton adó-, illetékeik pedig bélyegmentesekké nyilváníttassanak, mint a közös hadsereg és a magyar honvédség tényleges szolgálatában levő tisztek, tábori lelkészek, hadbirák, hadbírósági gyakornokok és tanulók, a katonai orvosok és a hadtesti számvevők és ezeknek kincstári illetményeik? — A kör eme kérdésekben foglaltakhoz hozzájárulván, a következő ülésen ezek tekintetében néminemű intézkedéseket tett. b) Közszellem. A tanári közszellem nyilvánul ás ára nézve nem épen összehangzó véleményekkel találkozunk. Az általános kép azt mutatja, hogy egészben véve nincs közszellem, a szó valódi értelmében. Ugyanis, míg a temesvári kör elnöke, dr. Schönwitzky Bertalan a mult évi temesvári közgyűlés lefolyásából merített jelenségekből azt következteti, hogy a magyarországi tanárság együttérzése, kollegiális barátsága, egymásra utaltsága bizonyos megfelelő arányokban kellő kifejezésre jut; addig dr. fíeke Manó, a budapesti tanári kör elnöke, szintén a mult évi szeptemberi választmányi ülésen, több lehangoló körülmény összevetéséből kifolyólag kénytelen volt ezekre a szókra fakadni: „Ha végig tekintünk a kör eddigi hosszas munkásságán, kénytelenek vagyunk kijelenteni, hogy az eredmények nem kielégítők, a menynyiben a budapesti tanárok közt a kollegiális szellemet nem sikerült megteremtenünk. Ebben az irányban nemcsak, hogy nem mentünk előre, sőt talán visszafelé haladtunk. Szomorú állapot, hogy a tanári közszellem nem fejlődött ki. A régi kollegák legalább ismerik egymást, régebbi időben fel is keresték egymást. Az új kollegákat még névszerint sem ismerjük. Nem fejlődött ki közöttünk traditio, mely egymáshoz való közeledésre késztetne. De ne vádoljunk. A hiba részben mibennünk is van . . . Talán nem tettük a kürt azza, a milyennek lennie kellene. . . . Lehet, hogy czélunkat túlmagasra szabtuk; de lelkiismereti kötelességünk: a kollegialitás pusztulását megakadályozni." A mai helyzetet nem lehetne ennél találóbban jellemezni. S habár igaz, hogy mióta a tanáregyesületnek mostani szervezete oly bölcs vezérlet alatt oly élénk működésben van, a fővárosi és vidéki tanárok között épen ezen szervezet által bizonyos hármonia jött létre : de azért ugyancsak a budapesti körnek mult évi októberi felolvasó ülésén Beöthy Zsolt, a tanáregyesület elnöke (ki ott mint résztvevő tag volt jelen), az alkalmat felhasználva, szükségesnek tartotta, hogy a tanárok egyesüléséről, közös munkájukról, közös törekvésükről, egyszóval : a tanári közszellemről nyilatkozzék Ezt ő egy szabad előadásban tartott, lendületes beszéd keretében tette meg. Nem tehetjük, hogy legalább összevont alakban ebből a remek felszólalásból ne közöljük a következőket: Az összetartásra minden időben szükség volt; de aligha volt nagyobb szükség bármikor is, mint mai helyzetükben. A magyar tanárság széles köreiben, mint azt fájdalommal tapasztaljuk, az anyagi helyzet nyomasztó körülményei bizonyos dezorganizáczióra vezettek. Ez kezdetben szétrobbantással fenyegette az egyesületet és veszedelemmel a tanárok összetartozandóságát. Mi, fővárosi tanárok voltunk azok, a kik békiilékenységünkkel utat-módot találtunk az egyesületnek újjáalakítására, s a teljes szétzlillést megakadályoztuk. De a visszavonás jelei mindenkor, bár szórványosan mutatkoztak. így most is találkozunk e fajta jelenségekkel ... A fővárosi tanárság a tanárok összetartása érdekében mindenkor megtett minden tőle telhetőt ... A fővárosi tanárság hivatva van arra, hogy a tanári közszellem dolgában egész hazánk tanárságának példát adjon. Mi ez a tanári közszellem? Felelet: az iskola szeretete, a tudomány szeretete, meg a pálya és pályatársak szeretete. Ez a tanári közszellem ! Mindez a budapesti tanárságban megvan. Az iskola szeretete vitt bennünket pályánkra. A tudomány szeretete hozott bennünket a fővárosba, hogy itt nehezebb megélhetési körülmények, súlyosabb viszonyok közt is, tudományunknak szolgálhassunk. Ha e mellett más nem bizonyítana, mint az, hogy hazai tudományos irodalmunk legjelentékenyebb része a középiskolai tanárságra támaszkodik, ez egymagában is elég bizonyíték. Ha e kettő mélyen gyökerezik bennünk, akkor sziveinkben a harmadiknak, a pálya és pályatársak szeretetének is ki kell virágoznia . . . Hogy ez a közszellem az iskola