Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-09-01 / 35. szám

ség s nem az érzékiség, az Istenben való akarat és nem az élvezet a kritérium". íme a művészetnek a vallásossághoz és az erkölcsiséghez való viszonya! Augusztus 4-én: Nietzsche így kiált fel: a mint egyedül tovább mentem, remegtem. Nemsokára beteg lettem, azaz fáradttá a sok csalódás miatt, mivel csalódtam az erőben, a mnnkában, a reményben, az ifjúságban, a szerelemben, sőt megundorodtam a modern embert lelkesítő egész idealista hazudozáson és elpuhultságon. Fáradt vagyok a miatt, hogy immár el vagyok ítélve még mélyebb bizalmatlankodásra s még mélyebb egyedüllétre, mint azelőtt. Mert senkim sem volt, csak Wagner R. (Tudjuk, később azzal is összetűzött!)" Ezekben a tételekben — mondja helyesen Hilty — találjuk az utolsó 50 év művelt hitetlen osztályainak pesszimista hitvallását a maga rideg valójában. Tovább kövessük-e a vezéreket? Talán idáig, a meddig életük végén ők maguk eljutottak? Ez hát az a művészet és filozófia, a melyet mi keresünk? Ezek azok a jellemes természetek (talán emberfölötti lények, Nietzsche „Ubermensch"-je) s vezérszellemek, a kiket kövessünk életünk útjain? Vagy pedig minden talentumaik mellett is csak gyarló természetek azok, a kik minden különös nehezebb bajok nélkül is tisztán csak tarthatatlan életfelfogásuk miatt hajótörést szenvedtek?! Felelj magad e kérdésekre és cselekedjél hasonlóképen!" Szigorú, de igazságos kritikája modern, de erkölcsileg tartalmatlan életrendünknek és világnézetünknek. Augusztus 20-ikán: „A prédikálás, mint hivatás ép azért olyan nehéz, mivel az Isten műve az egyes emberi lélekben fokozatos s a hallgató fokozata nagy ritkán felel meg a szónok fokozatának. Ezért legjobban cselekszik a szónok, ha arra nem ügyel, hanem adja a legjobbat, a mije van; mert ha szándéka tiszta s az ő műve Isten tanácsán s nem az ő hiúságán alapul, úgy minden egyes fokozatnak van valamije ama másikból, a mi azt megérthetővé teszi. Csak azokat a hivő prédikátorokat értik félre, a kikben az evangélium nemes bora még tisztátalan edényben van, s a kiknek tulajdonképen még nem is kellene prédikálniok". Augusztus 23-ikán: „Tapasztalatszerűleg egészen helyes az, a mit a XlII-ik századnak egyik szentje már felismert a maga vízióiban, hogy a kereszt és az isteni szeretet a legbiztosabb jelei az egyetemes életútnak. Ha egyik e jelek közül, vagy esetleg mind a kettő hiányzik, úgy nagyon vigyázz: mert nem vagy a valódi boldogság királyi útján, hanem a sokfelé tévedező mellékutakon. Szeptember 11-ikén: „Minden ú. n. emberszeretet az Isten iránt való erős szeretet gyökere nélkül illúzió vagy öncsalódás". Hatalmas kritikája a mai ú. n. vallástalan morálnak. Szeptember 18-ikán: „A legerősebb életbölcseség a vitézség s az isteni akarat iránti önodaadás egészséges keveréke. A hol az egyik, vagy a másik nincs kellőleg képviselve, ott baj van". Szeptember 25-ikén: „Nincs jobb bizonyíték a keresztyénség igazsága mellett, mint a tapasztalatszerű bizonyíték, a mely szerint minden nemes keblű embernek az igazság iránt való vágyát kielégíteni képes. A ki erre képes, az a szenvedő emberiség valódi megváltója. A keresztyénség általában véve nem gyakorlatlan idealizmusnak, sőt inkább az egyedül megvalósítható sőt leghatásosabb idealizmusnak mondható. Az annak állandó jelentősége a világban". Tehát a keresztyénség a legeszményibb és leggyakorlatibb világnézete az embernek. Október 9-ikén: „Az egész keresztyénség lényegileg Ján. ev. 3-ik fejezetében van foglalva s mégis ugyanazok ma annak körében a tévedések, mint 2000 évvel azelőtt. Nem segít bennünket semmiféle korrekt egyházi tan, vagy tudomány vagy jó cselekedet a valódi élethez, a míg a mi természetünk nem változik. Az egész keresztyénség természetes tulajdonává legyen az embernek". Október 20-ikán: „Kezdetben a keresztyénséget kissé gyakorlatiasan, a katonai szolgálathoz hasonlókig értelmeztem, s annak vonzó szentjei reám nézve nem Péter vagy Pál, hanem a kapernaunii és Cornelius szászados voltak. Ennyiben jó gondolatot s általános emberi szükségletet fejez ki bizonyos mértékig „az üdv hadserege". Október 22-ikén: „Ez életben nem tudhatjuk, hogy mi az Isten vagy Krisztus és a Szentlélek. A mit erről a kátékban vagy dogmatikai tankönyvekben olvashahatunk, emberi találmány csupán". E tétel igazsága csak cum grano salis fogadható. November 14-ikén: „A házasság nem közönyös, hanem rettenetes dolog; forrása az egyesek vagy a népek áldásainak és átkainak. A házasság napja a legdöntőbb napja az életnek, a melynek komolyságát csak takarja a vele összekötött sok vígság és öröm. November 26-ikán: „Ne higyj annak a dolognak, a melyet reklám hirdet. Az Istennek tetsző jó dolognak és embereknek nincs szükségük e lármára. Legklasszikusabb példa rá a keresztyénség". November 28-ikán: A munkánál mindig végezd előbb a legszükségesebbet, s ezt aztán végezd el igazán. Ez eszköze annak, hogy sokra időd legyen. Egy más jó eszköz az is, hogy kerüld a szükségtelen munkát és erőmegfeszítést . .. Legyőzni, győzőnek maradni ez életben a rút és rosz fölött, im ez az élet sajátos jelszava". íme, ezek az evangéliumból s a keresztyén életbölcseség köréből merített elmélkedések, a melyek „álmatlan éjszakákra" szólnak, s azok valódi balzsamát képezik. Mély vallásos gondolatok, gazdag élettapasztalat, alapos bibliaismeret s gyönyörű nyelvezet valóságos élettársává teszik e művet az embernek. A magyar irodalomban csak Szabó Aladár „Lelki harmat" cz. művét tudom Hilty elmélkedéseihez hasonlítani. Épültem és tanultam azokból. Dobsina. Dr. Szlávik Mátyás.