Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-09-01 / 35. szám

torokhoz kötni, mert nincs olyan nagyobb terjedelmű olvasmányunk, a melylyel kapcsolatban a régiségeknek csak egy csoportjával találkoznánk. Nagyobb részük olyan, hogy teljes megértésük végett többfélére is ki kell terjesztenünk figyelmünket. Még nagyobb baj volna, ha ugyanazon olvasmány ugyanabban az osztályban, még változó tanárok mellett, is megmaradna, mert az egymás nyomába lépő osztályok minden tilos segítő eszközt örökölhetnek egymástól. Fődolog a régiségek csoportosításának helyes egymásutánja, azon didaktikai elv alapján, hogy: könnyebbről nehezebbre. A csoportosítás hasznai: a) minden tanár tudni fogja a soron levő tanítani valókat; p) meglesz a folytonosság; 7) összefüggőbb, rendszeresebb ismeretanyagot lehet gyűjteni; §) az anyagot végső osztályokban kiegészítő és magyarázó csoportokba lehet foglalni, s) s ha ugyanazon tárgy a felsőbb osztályban az olvasmány rendjén ismét előfordul: úgy tekinthetjük, mint fölelevenítésre szolgáló tudnivalót. A közlendő régiségtani ismeretek mennyisége a helyes egymásután mellett sem lehet több, mint a mennyi az olvasmányok kapcsán közölhető, melyeknek tájékoztató bevezetései legyenek rövidek s csak annyit adjanak, a mennyi nélkül az olvasmányhoz nem lehet hozzáfogni. Előre bocsátva, hogy a klasszikusokhoz adott bevezetésekben minden író olvastatását megelőzik bizonyos irodalmi régiségek, az író körülményeinek s esetleg másféle viszonyoknak s az illető műremek méltatásának közlésével, a régiségek csoportjait a következő, természetesnek látszó hat fokozatba osztja: hadügyi, vallásügyi, állam- és jogügyi, családi és magán, irodalmi, végül művészeti régiségek. A kapcsolatot illetőleg: Kis mértékben régiségekkel már a két első osztályban is találkozunk. Később a Cornelius Nepos életrajzai sPhaedrus meséi adnak bővebb anyagot. Amaz a görög-római világ kellő közepébe vezetvén, a régiségekre való bevezetésre alkalmasabb eszközt nem találhatnánk, melyre Phaedrus is a magánélet köréből vett egypár képpel jól hozzájárulhat. A hadügyi régiségek áttekintő összefoglalása Julius Caesarral, a vallásügyieké pedig legtermészetesebben Ovidiussal kapcsolatban történhetik. Ide esik a Fasti kapcsán az oly nevezetes szerepet játszott ünnepek és ünnepi játékok ismertetése. Az állami régiségek Sallustiussal, Ciceróval, a főcsoport Liviussal, a jogügyiek Ciceróval, a történeti ismeretek Xenophon és Herodotos nyomán tárgyalhatók. A családi és magánéletről szóló régiségek szórványosan csaknem az összes latin olvasmányokban felbukannak, de egy sincs olyan, melynek kapcsolatában összegezhetnok a rendre szerzett ismereteket. Annál alkalmasabbak a görög olvasmányok közül az Odysseia s Herodotosnak némely részei; míg a rómaiak életét a görögökével kapcsolatban különösen Horatius, Livius és Vergilius olvastatása közben ismertethetjük meg. Az irodalmi régiségek összefoglalásánál kétségtelenül Horatiust illeti meg az elsőszülöttségi jog ódái, szatírái és mindenek fölött epistoláinak Il-ik könyve által. Ezen a fokon Tacitussal kapcsolatban át kell tekintenünk a császári kor régiségeit is, a mi jó alkalom a végső visszapillantásra s egy kis elmélkedésre a római birodalom emelkedésének és hanyatlásának okairól. Plató valamelyik művének s főleg életének ismertetése pedig jó alkalom a görög, s a mennyiben volt, a római filozófia történetének rövid áttekintésére. A művészeti régiségek összegezésére sincs jobb alap, mint Horatius utóbb említett művei ; továbbá mint legtárgyszerűbb a Cicero IV. Verrinája. Végül megemlíti az értekező, hogy az állami és némely, pl. a református felekezeti intézetek közti tanterv-különbség nagyon keveset változtat a régiségek és olvasmányok kapcsolatán. Ehhez egy másik, nyomatékosabb megjegyzést fűz, azt, hogy a görögpótló tanfolyamnak sehogy sem tud híve lenni. A hozzászólások során Balogh Károly ref. kollégiumi tanár határozott körvonalat kiván vonni a klasszikus irodalom és a régiség ismertetésének határai között, hogy megtudhassuk, mennyit adjunk a régiségekből. A régiségtant nemcsak a klasszikus nyelvekhez, hanem a világtörténelemhez s a vallásos eszmék történetéhez is hozzá kellene kapcsolni. Dr. Török István nem tartja kívánatosnak, hogy a régiségtan külön tárgyként szerepeljen, de azt igen, hogy a történettel tanított dolgok a klaszszikus nyelvészet kisegítőjéül szolgáljanak s a tört. és nyelvészeti tanárok között az anyag tárgyalásában meglegyen a kellő összhang. A kör az értekező fejtegetéseihez jegyzőkönyvi köszönet mellett hozzájárult, kívánatosnak jelezvén, hogy a kérdés országos érdeklődést keltsen föl. 3. A kassai körben (1898. decz.) Handmann Adolf főreáliskolai tanár tartott szép, tanulságos és szakszerű előadást a „Művészeti oktatásról középiskoláinkban" cz. a., mely a Kör határozatából a Tanáregyes. Közi. 13—14. számában egész terjedelemben olvasható. Ebben a művészeti oktatás két részre oszlik: a) a szabadkézi rajzolás, és b) a tulajdonképeni művészeti oktatás kérdésére. Részletesen kifejtvén a rajztanítás módszerét, a művészeti oktatást a következő tárgyakra véli, Meller Simon javaslata alapján kiterjeszthetőnek: I. osztály: Földrajz közben: A különböző magyar vidékek parasztháza, szobaberendezése, viselete, házi ipara. II. osztály: Földrajz közben: Európa népeinek legjellemzetesebb építési módjai. Egyszerűbb ipari készítmények. III., IV. osztály: Magyar történet közben: A magyar építészeti és művészi ipar kimagasló emlékei. V. osztály: Történet közben: Az ókori építészet főbb, típusai, szerkezeti magyarázatokkal. Szobrászat, művészi ipar. VI. osztály: Történet: A középkori és renaissance építészet, szobrászat, képírás és művészi ipar főbb jellemvonásai. VII. osztály: Barokk, rokokko építétészet, szobrászat, képírás és művészi ipar. VIII. osztály: A művészetek csoportosítása, tisztán művészeti szempontból, rendkívüli órákban. Hozzászólva: Dr. Takács Menyhért az előadó kiindulását helyesnek, nézeteit elfogadhatóknak tartja. De megjegyzi, hogy az iparművészeti oktatás túlterhelő volna középiskoláinkban. A klasszikus, renaissance és a modern iparművészeti dolgok rajzoltatása inkább a szakiskolákba való. A művészeti dolgok képei pedig inkább az irodalmi olvasókönyvekben, mint a földrajzi tankönyvekben alkalmasok. Dr. Gerevich Emil mindenben csatlakozik a Takács nézeteihez, csak abban nem, hogy a művészet elemeinek fölvétele alól ő a földrajzot sem venné ki. Nálunk a rajzoktatás czélja el volt hibázva; holott a czél inkább az, hogy a tanuló természetben látott tárgyakat a közvetlen szemlélet alapján, sőt emlékezetből is le tudja rajzolni. Ezzel fog legintenzebben fejlődni művészi érzéke. 4. Szintén a kassai körben (1899. nov.) dr. Strache Tivadar tartott értekezést „Miért nem olvastatunk német nemzeti eposzt középiskoláinkban?"' cz. a. Fejtegetésének lényege ebben áll: szerzőben úgy saját pedagógiai tapasztalatai, mint szaktanulmányai azt a meggyőződést érlelték meg, hogy a középiskola felsőbb osztályainak valamelyiképen előnyös volna a Nibelung-éneket, ha nem is egészében, legalább összefüggő szemelvényekben olvastatni. Nem akarná az egészet már azért sem, mert sok benne az ismétlés, a leíró részletek néhol nagyon is hosszadalmasak és fárasztók. De meg az időből sem futná ki az egészet elolvastatni, s végiil czélhoz sem vezet. Jó. hogy a Cid-románczok kiküszöböltettek; sőt