Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-08-25 / 34. szám

(latot; a nyelvtényekkel önkényesen bánik el ; a ragokat és névutókat erőszakosan csoportosítja, a mi által teljesen felforgatja az iskola- és nyelvtan eddigi osztályozását, a nélkül, hogy a határozók útvesztőjéből kivezetne. Mindezen ellenvetésekre Gulyás azzal felel, hogy ő lélektani alapon kívánja a nyelvet tanítani, míg felolvasó a logikai alap barátja. Innen van a megrótt három csoportra való osztás. A hely- és időhatározókat nem ő szakította három részre, mert azt úgy tanították nemcsak Simonyiék, hanem már a legrégibb .grammatikák is. Hogy az állapothatározót nem ismeri el külön határozónak, következetességből teszi. Ugyanis a határozó szerinte csakis cselekvést jelölő mondatrészt határoz meg. (Úgyde, minthogy állapot is létezik, a határozónak állapotra is kell vonatkozni. A felszólaló részéről felhozott példában: „Halva találták Bárczi Benőt" kérdés súlypontja nem az, hogy : találták ? hanem az, hogy : milyen állapotban találták ? Felelet: halott állapotban = halva. Vagy még inkább Arany Jánosnál ezen példában: Lerontva és fegyverre hányva a nagy város Potencziána — a kérdés nem cselekvést jelölő mondatrészre, hanem állapotot jelölőre irányul : t. i. mily állapotban van az nagy város ? felelet: lerontva és fegyverre hányva.) A föltételes és megengedő mellékmondatokat nem küszöbölte ki. Az egyszerű mondat fajainak tárgyalásánál van helye annak, hogy a föltételest a föltétlentől megkülönböztessük. Ugyanez áll a megengedő mondatra nézve. Egyébként köszönetet mond felolvasónak, hogy hozzájárult ezen didaktikai szempontból nagyon fontos tárgy tisztázásához. 8. Az előbbi ponthoz kapóra jön dr. Csighy Antal beregszászi áll. főgimn. tanárnak iskolai nyelvtanainak terminológiája cz. a. az ungvári körben (1900. szept.) tartott értekezése. 0, igen helyesen, a nyelvtani tanítás sikertelenségét, a nyelvtanok terminológiájának chaotikus voltában keresi. Egyéb példák közül csak az ű. n. öszszevont mondatokat is hányféleképen nevezik ? Kern, Burghauser és nálunk Erdélyi szerint az „összevont mondat" elnevezés — mint a hogy igen sokan használják — helytelen ; mások többszörös mondatnak, két- vagy többtagú mondatnak, ráértéses, kihagyásos, rövidített, nem teljes, halmozó, bővelkedő mondatnak nevezik. Ily chaotikus állapot található a többi terminus technikusra nézve is, úgy, hogy két vagy három nyelvtanításnál nem kis dolgot ad a tanárnak kiegyenlíteni a különböző elnevezéseket. Más tanár más tanévben más kiegyenlítést keres, mire előáll a nyelvzavar. Ez okozza azt, hogy a tanulók annyira fáznak a nyelvtanulástól. Tudományos nyelvtanokba valók az ilyen dolgok s nem az iskolákba, mely formális alapon áll. Minélfogva az egységes terminológia igen kívánatos az elemiektől fel a gimnázium felső osztályáig minden nyelvben. Mennyire feltárulnának így az egyes nyelvek közt az érintkezési pontok, mi súlypontja az iskolai oktatásnak. Mennyire megkedveltetné az ifjakkal a nyelvek tanulását, a mitől ma anniyra fáznak. Kívánatosnak tartja, hogy ha nem is országszerte, de legalább egy tankerület vagy egy tanári kör határán belül hozassanak be egységes tankönyvek. így elejét lehetne venni annak az állapotnak, melyet mai nap sajnálattal tapasztalunk a tankönyvek újabb és újabb kiadásainál. Hiszen csak egy új kiadásnál is mennyire változik a terminológia, a miben a szerzők tudományos meggyőződése mellett akárhányszor része van a kiadók üzleti érdekének is. A kör a felolvasónak érdekes dolgozatáért elismerését és köszönetét fejezte ki. 9. A debreczeni körben (1901. máj.) dr. Pröhle Vilmos nyíregyházai'ág. gimn. tanár olvasott egy mélyen járó, gondosan kidolgozott és a kör köszönetére érdemesült tanulmányt a középisk. idegen nyelvtanításról. Szerinte a czélra nézve valami nagy különbség nem mutatkozik a klasszikus és modern nyelvek között. Tehát az eljárásban sem szabad nagyon eltérőnek lennie az élő és holt nyelv tanításában, mert bármely idegen nyelv tanulásához ugyanaz a lelki tevékenység szükséges, t. i. az, mely a gondolattól elvezet az idegen nyelvformához, vagy megfordítva, az idegen nyelvformától a benne rejlő gondolathoz. Bizonyára az volna a legtermészetesebb nyelvtanulás az iskolában, a mely szerint a gyermek megtanul beszélni, vagy az, melyet az idegenbe került gyermek, illetve felnőtt ember kénytelen követni. Ennek a tanulásnak azonban az iskolában hiányzik majdnem minden feltétele, azért más eljárásról kell gondoskodni. A maga részéről legtöbb biztosítékot talál a következő eljárásban. A tanítás alapjául összefüggő olvasmány szolgáljon, kezdetben mentől könnyebb szövegű költemény vagy mese, de a tanítás ne induljon meg az olvasással, hanem a szöveg szavainak és mondatkáinak betanításával. Az egész eljárás folyamán a közvetítő nyelvet mentül szűkebb térre kívánja szorítani, éppen azért az idegen nyelvre való fordítást egészen mellőzné, az anyanyelvre való fordítást is csak ellenőrzés czéljaira használná, annál fontosabbnak tartja az idegen nyelven föltett kérdésekre adott feleletet vagy még inkább az idegen olvasmány tartalmának ugyanazon a nyelven való reprodukczióját. A hozzászólások során dr. Gulyás István megjegyzi, hogy sokkal nagyobb különbséget lát a klaszszikus és modern nyelvek között a tanításnak akár czéljára, akár módszerére nézve. Nem híve az olyan direkt módszernek, mely az anyanyelvet, mint közvetítőt, teljesen kí akarja küszöbölni. Kardos Albert az ajánlott eljárást általában helyesli, csak az anyanyelvre való fordításra helyez nagyobb súlyt, mert úgy lesz tudatossá mind az idegen, mind az anyanyelv. Dr. Horvay Fülöp szerint az összefüggő olvasmány az elemzés és feldolgozás által nem veszíti el képző és nevelő hatását. Helyesli a szókincs gyarapítására szolgáló fali táblákat s más szemléltető eszközöket. Schurina István n.-kallói igazgató a fordítás elhanyagolását kifogásolja, holott fordítás nélkül nincs tudatos nyelvtanulás. Dóczi Imre elnök feltétlen híve az összefüggő olvasmánynak, továbbá nagyon fontosnak tartja a reciprok fordítást. Sepsi-Szenfgyörgy. Benke István, (Folyt, köv.) ev. ref. főgimnáziumi tanár. TÁECZA. Micsoda az ember? (Folytatás és vége.) Az ember továbbá erkölcsi életre hivatott lény. Vagy akarjuk, vagy se, kénytelenek vagyunk különbséget tenni a jó és rossz között, más szóval van bennünk erkölcsi becsérzet. Milyen kényelmes dolog volna az, ha mi a magunk és mások cselekedeteinél eltekinthetnénk a felállított erkölcsi mértéktől és tisztán eszthetikus, vagy kauzális magyarázatra szorítkozhatnánk? És ez az erkölcsi önviselet mily sok oldalról ajánltatik az embernek? Csak aztán ne hagynánk abba akaratlanul is az erkölcsi nézletmódot újból meg újból! Mondták már azt, hogy ezért egyedül és kizárólag csak