Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)
1901-08-18 / 33. szám
most már: tehát orvosolni is kell. Ennek egyik ágát akarta orvosolni Szabó Aladár, mikor ezt a B. K-t megdöbbentő nézetét kimondta, hogy a „szószékbe nem volna szabad felereszteni senkit, a ki szivéből fakadó imával és saját maga által készített beszéddel nem tud az Isten és a gyülekezet elé állani". Gyakorlati képzésünk eddig is volt valami. Órákon át tanítottak bennünket deklamálni, imádkozó és prédikáló hangon. De ha mindez nem vezetett a kivánt eredményhez, az igazi vallásosság, a valódi keresztyéni élet felébresztéséhez, nem ott kell-e kezdenünk, hogy leendő papjainkat magukat lássuk el igaz keresztyén buzgósággal, a mely azután megtanítja őket imádkozni. B. K. úr ennek elérhetésében nem hisz. Ne csodálkozzék akkor azon sem, hogy ha a gyülekezetekben tespedőben van a vallásos érzés és az egyházias élet, mikor a „saját szivéből fakadó imát" még a gyülekezet vezetőjénél sem akarja hallani. Az idegen szerző könyvéből való imádkozás nagyon közel van a pápistasághoz is. Nem sokat' különbözik a kettő: a mikor a pápista pap oda fordul a maga Máriájához nagy éneklő hangjával, vagy a mikor az imádságtól félő papunk előveszi csendben Révészt, hogy könyörögjön érettünk, imádkozzék helyettünk. A kettő között csak a nyíltságban és a munka elvégzésében van különbség; abban hogy Révész elvégzi kezünk között azt, a mit Mária el nem tud végezni. De abban már semmi különbség nincs, hogy mind a kettő maga helyett közvetítőt keres Isten, 0 és a gyülekezet közé; pedig talán ebben is van pápistaság? A magyarhoni egyetemes ev. egyházi gyámintézet Sátoralja- Újhelyen 1901. évi szeptember hó 21. és 22. napjain megtartandó XLÍ. évi közgyűlésének napirendje: a közgyűlést megelőzőleg az egyetemes gyámintézeti bizottság, tekintettel a Miskolczon idéző protestáns irodalmi társaságra, ez évben kivételesen Miskolczon, f. é. szeptember hó 20-án délutáni 4 órakor a miskolezi ág. hitv. ev. egyház tanács-termében előkészítő ülést tart, melyre a központi bizottság t. tagjai ezennel meghivatnak. Ezen ülést folytatják ugyanott f. é. szeptember hó 21-én délelőtti 8 órakor. Aznap a délelőtt 11 órakor Miskolczról induló gyorsvonattal a gyámintézet tagjai Sátoralj a-Uj helyre utaznak s oda déli 12 óra 55 p.-kor érkeznek. Szeptember 21-én d. u. 4 órakor a központi bizottság Sátoralja- Újhelyen az evang. lelkészi-lakban ülést tart a végleges megállapodások czéljából. Ezután esti 7 órakor ismerkedési estély és közös vacsora a „Bock" szállodában. Vasárnap, szeptember 22-én, reggeli 9 órakor a sátoralja újhelyi ág, hitv. ev. imaházban istentisztelet, Materny Imre nagyváradi lelkész szent beszédével. Az egyházi czélokra engedélyezett gyűjtések ellenőrzése. Széli Kálmán miniszterelnök valamennyi törvényhatósághoz körrendeletet intézett, melylyel az egyházi czélokra engedélyezett gyűjtések körül tapasztalt visszaéléseket óhajtja megszüntetni. Gyakran megtörténik ugyanis, hogy az érdekelt egyházközségek az ily engedélyeket iizletszerűleg, előre meghatározott összeg fejében egy vagy több egyénre átruházzák, vagy pedig hogy a gyűjtéssel megbízott egyének oly magas napidijakat és útiköltségeket számítanak az egyház terhére, hogy az adományozott összegekből jelentékeny részt vonnak el jogosulatlanul. Ennek megagadályozására jövőre határozottan felveendő az engedélybe, hogy az senkire át nem ruházható s hogy a gyűjtést csak a gyűjtŐkönyvben megjelölt egyének eszközölhetik. A gyűjtésre csakis erkölcsileg megbízható egyéneket alkalmazhatnak mérsékelt napidíj és útiköltség, vagy méltányos általány megállapítása mellett. A gyűjtő neve a hatóságnak mindenkor bejelentendő. ISKOLA. Református felsőbb leányiskolák. A dunántúli református egyházkerület felsőbb leányiskolát nyit ez esztendő szeptemberében Pápán. A leányiskolának lesz négy osztálya. Felvételért 61 benntlakó növendék folyamodott, kik közül a főiskolai gazdasági tanács 55-öt vett föl, és pedig a 400 koronás helyre 16, a 350 koronás helyre 8, a 300 koronás helyre pedig 31 növendéket. Leány nevelésünk az utóbbi években szépen halad előre. — A tiszáninneni ev. ref. egyházkerület miskolezi felsőbb leányiskolája internátusába is 41 növendék vétetett fel a jövő 1901/1902-ik iskolai évre a július 20 án és augusztus 4-én tartott felügyelő bizottsági ülésben. — A hajdú-böszörményi ref. egyház pedig polgári leányiskolát nyit ez esztendő szeptemberében négy osztálylyal. — Az ungi ev. ref. egyházmegye Ungváron 4 osztályú polgári leányiskolát állít fel s annak első osztályát folyó évi szeptember 1-ső napján megnyitja. A protestáns leánynevelő intézet felállítása most már nálunk is égető szükséggé vált. Bár ennek megnyitásáról adhatnánk már számot. A fővárosi iskolák állami segítsége. A kultuszminisztériumban a minap értekezlet volt a kultuszminiszter elnöklésével. Az értekezleten konstatálták, hogy a főváros segedelem kérése méltányos s abban állapodtak meg, hogy a kultuszminiszter a jövő évi állami budgetben a főváros iskoláinak segítésére kétszáznegyvenezer koronát vesz föl. Ebből százhúszezer koronával segítik az elemi iskolákat, nyolezvanezer koronával a polgári iskolákat s negyvenezer koronával a reáliskolákat. Tanári kinevezés A kolozsvári ev. ref. főgimnáziumnál megüresedett egyik tanári állásra a vallás- és közoktatásügyi miniszter dr. Imre Sándort, néhai Imre Sándor egyetemi tanár fiát nevezte ki. Az erdélyi ev. ref. egyházkerület theol. fakultásának értesítője megjelent 1900—1901. tanévről Kenessey Béle, a theol. fakultás igazgatója szerkesztésében. Elől a fakultás igazgatójának a tanév megnyitásakor tartott felolvasását találjuk: „A keresztyén individualizmus" czím alatt. Utánaaz intézet lefolyt évi mnnkájáról olvashatunk sok szép dolgot úgy a tanév történetében, mint az ifjúság egyesületeiről szóló jelentésekben. Az értesítő statisztikai adatai szerint a theologiai tanfolyamon volt az év végén 56