Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-08-18 / 33. szám

készei, vagy ha kivételesen ketten vagy hárman vannak, is, elvesznek a népárban, saját egyéniségüket és személyiségüket a kura pasztoralis terén legjobb akaratuk mellett sem érvényesíthetik, elfoglalva lévén az őket szobájukhoz lekötő hivatalos teendők nagy halmazával; hiveik közül a presbitereken s elobbkelőkön kívül alig ismervén valakit, azokról pedig a kiket leginkább gondozniok s a lelki elzülléstől menteniök kellene, todomással sem bírván, sőt saját gyermekeik nevelésével is alig foglalkozhatván, nem csoda azután ha túlnépes, legtöbbnyire elegendő templomokkal s imaházakkal sem rendelkező anyaegyházaink a szektálkodás veteményes kértéivé, azoknak nagy létszámú presbitereiumai pedig rendszerint a politizálás s világi korteskedés fészkeivé válnak. Deezentralizálandók tehát és pedig lehető legrövidebb idő alatt tidnépes egyes egyházközségeink s közös vagyonuk, esetleg alapjaik s alapítványaik — ha és a mennyiben az utóbbiak helyhez vagy személyekhez le nem kötvék — lélekszámuk aránya szerint megosztandók s minél jobban hasznosítandók. Tóth Lajos, ii gy véd, egy háztanácsos. ISKOLAÜGY. A tanárkörök működése a középiskolai új tanterv életbeléptetése óta. (1899. szeptembertől 1901. júniusig.) IX. B) Nevelés-tanítás (módszer), tananyag és tankönyvek. b) Módszer. Noha Lapunk 7-ik számában a mult év tanügyi mozgalmainak áttekintése rendjén közölt czikksorozatunkban dr. Bódiss Jusztin pannonhalmi főiskolai tanárnak a temesvári országos tanáregyesület gyűlésén tartott nagytudományú felolvasásából kifolyólag megemlékeztünk az akcziók tanáról : mindazáltal — mivel ez a kérdés Európa-szerte foglalkoztatja a nyelvtudósokat és nálunk is a jelzett felolvasás óta szokatlan hullámokat vetett föl s úgyszólván egész „irodalmat" teremtett a tanügyi lapokban és a szak-folyóiratokban — a nélkül, hogy a már ismeretes állásfoglalásunkat megváltoztatnók, e kérdést itt is újból felhozni jónak láttuk, hogy ekként a tanárkörök működésének vázlata az összefüggés, illetve a historikum szempontjából semmi csorbát se szenvedjen. A kérdéssel három kör foglalkozott, ú. m. a budapesti, udvarhelyi és a szepesi kör. 1. A budapesti körben (1900. deczcmber) dr. Gyomlay Gyula „Észrevételek az akcziók tanához" cziin alatt tartott mindenesetre érdekes, mélyreható és tanulságos előadást elméleti szempontból. A kérdés teljes részletezését és történeti megvilágítását egy külön értekezésre Ígérvén, most az elméletet csak tételesen ismerteti úgy, a hogy az induktív nyelvtanítás folytán megalakult. Csak arra utal, hogy az ó-korban a Stoikusok és Varró, az újkorban Grocinus után Harris, Bernhardy és kivált Wolf Frigyes majdnem egészen helyesen fogták fel és fejtették ki a rendszert;* s hogy arra a zavarodásra, mely egyrészt már az első görög grammatikusoknál, Dionysiusnál és Apolloniusnál, másrészt Wolf utódainál mutatkozik, teljesen hasonló jelenségek adtak okot Varrótól Grocinusig, s Wolftól mai napig. A zavarodást az akczió- és időkategóriák összetévesztése okozza. Holott az igeidőket (tempóra verborum) nem szabad az igealakokkal összetéveszteni. Időt jelölő igealak sok van, de idő alak és funkezió szerint csupán csak három: mult, jelen, jövő. Mult az, a mi a beszélés idejét megelőzte; jelen, a mi egyidejű vele; jövő, a mi követni fogja. Az igeidő e szerint valami egészen szubjektív természetű viszony, mely beszélő személyre való vonatkozás nélkül ki sem fejezhető. Képzeletnek pedig egyáltalában nem szól; a a cselekvés módján egyáltalában semmit sem változtat, múltban, jelenben, vagy jövőben helyezem-e el; a cselekvés-ébresztette képzet mindig ugyanaz marad, akár azt mondom: v

csordul", akár azt: „csordult", akár azt: „csordulni fog" . . . Szóval: az akczió objektív, az idő szubjektív természetű. Minél régibb irodalmi emléket vizsgálunk, annál pontosabbnak, eredetibbnek találjuk az akczió-alakok használatát; minél későbbit, annál zavarosabbnak. A bonyolódás kezdete már Homerosban mutatkozik; teljessé azonban csak akkor válik, mikor a görög világnyelvvé lesz. Az új görög nyelv a bonyolódásnak épen azon a fokán áll, melyen az olasz, vagy a franczia, vagy a német. Az angol és a magyar hasonlóképen. A latin nyelv sokáig csak mint népnyelv (beszélt nyelv) fejlődvén, mikorára irodalma keletkezett, a fojlődésnek már majd arra a fokára ért, melyre a modern nyelvek; s hogy az akcziók használata nagyjából mégis megőrizte benne eredeti természetét, sőt hogy újabb, a görög testvérnyelvben meg nem lévő jelentőségre emelkedett, azt azután az irodalom megőrző és fejlesztő hatásának köszönhette mindaddig, míg maga az irodalom is el nem enyészett s a népnyelv további fejlődése a román nyelvek megalakulására nem vezetett. Áttérve az akcziók tanának a gyakorlatban való helyzetére, azt kérdi, hogy miért terjed oly nehezen ez elmélet? Első sorban, mert a magyar nyelvre való alkalmazásának szüksége nem nagyon evidens, holott pedig az iskolába való bevitele mégis a magyar nyelvtanon kezdődött. A latin és görög nyelvnél pedig a tanítás tradicziója állja útját a terjedésnek. A régi gyakorlathoz ragaszkodók közül sokan a nyelvtörténeti belátást s illetőleg mindennemű elméletet az iskolai tanításban számkivetni szeretnének. Németországban is egyesek a grammatikát vagy meg akarják szorítani (Dettweiler), vagy új alapokra fektetni (Cauer), mások viszont a régi gram -matikának keltek védelmére. Annyi bizonyos, hogy a gimnáziumban nemcsak nyelvet kell tanítani, hanem nyelvtant is; már pedig hamis nyelvtant tanítani nem szabad, sőt induktív tanítás mellett nem is lehet. Másod sorban a rendszer megértése nagyon nehéz annak, a ki nem szokott hozzá, már pedig a tanárság többsége még most is inkább csak a régi tradicziós elméletet ismeri. így aztán még a rendszer híveinek felfogásában is sok a zavar; sőt a tudományos írók maguk is megmegbotlanak a hibás terminusok hatása alatt, főleg abban, hogy a perfecta akcziónak temporális funkeziót adnak és hogy az aoristosokat praeteritumoknak és nem akczióknak veszik, mert csak indikativusaikra gondolnak. De vannak a rendszernek lelkes hívei is, a kik átlátják, mekkora * Ezen meggyőződésnek is ellene mond Bódis J. „Az alrcziók ügye" ez. legújabb füzetében (I. 22. old. jegyz.) Kiilön lenyomat a „ Magyar Paedagogia" 1901. évi számaiból.