Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)
1901-06-30 / 26. szám
egyesület. Yámossy Mihály ünneplése. Az Országos Nőképző-Egyesület intézetében szép ünnep folyt le ma délelőtt Vámossy MihályDak, az intézet volt igazgatójának tiszteletére. Az ünnepen jelen volt az egyesület elnöksége, özv. Teleki Sándorné grófné, Emich Gusztávné, Rudnay Józsefné, Csiky Kálmánné, számos választmányi tag, az az egész tanári kar, továbbá a növendékek, számos szülő és az ünnepeltnek családja. Az ünnepet, a választmány megbízásából Rudnay Józsefné nyitotta meg, és előadta, hogy Vámossyt az egyesület tiszteletbeli igazgatójává választotta és nevére alapítványt tett. A tanári kar részéről Beöthy Zsolt dr. miniszteri tanácsos, kurátor és Farkas József igazgató meleg hangon üdvözölték az ünnepeltet. A szülők részéről Csiky Kálmánné mondott köszönetet. Az egyesület és a növendékek szép emléktárgyakkal lepték meg a búcsúzó igazgatót. Megható volt végül az összes növendékek küldötteinek búcsúja. A „Sárospataki Református Nőegylet" folyó hó 9-én tartotta félévi rendes közgyűlését, melyen a választmány jelentést tett az egylet félévi működéséről. A jelentést örömmel vette tudomásul a közgyűlés, mert meggyőződött, hogy az egylet vezetősége mindent megtett, a mit a szerény anyagi viszonyok között megtehetett. Segélyezett november 1-től május végéig összesen 16 egyént s ezek részére részint állandó havi segélyképen, részint gyógyszerekben kiosztott 224 koronát. Az állandó havi pénzsegélyen kivül 3 öreg, munkaképtelen nőt naponkénti élelemmel is ellátott s a lefolyt 7 hónap alatt részökre kiszolgáltatott 636 adag ételt, az egylet fennállása óta pedig 1236 adagot. A tél kezdetén a legszükségesebb ruhaneműekkel ellátott 32 iskolás gyermeket. Erre a czélre fordított az egylet 111 korona 42 fillért. Azoknak az egyleti tagoknak, a kik élelemmel és ruhaneműekkel járultak a szegények segélyezéséhez, a választmány köszönetet mondott. A gyülekezeten kivül élő ev. ref. vallású gyermekek részére vásárolt az egylet a „Református kis káté" czimú könyvből 50 példányt. Az iparos tanulók közt kiosztatott 18 drb Énekeskönyv. Az egylet népkönyvtárából, mely jelenleg86 kötetből áll s a melyből hetenként egyszer mindenki kaphat ingyen olvasni valót, 74 egyén 289 kötet könyvet vett ki. Az iskolából kikerült leányok számára egy 3 hónapig tartott ingyenes kézimunka-tanítást rendezett, melyen 32 szegényebb sorsú leány a horgolást és egyszerűbb himzést nagy szorgalommal tanulta s abban a legtöbben olyan szép eredményt értek el, hogy bemutatott munkáikban a választmány igazi örömét találta s közülök a szorgalmasabbak már a tanulási idő alatt is néhány koronát kerestek. A közgyűlés azoknak, a kik a leányok tanításánál fáradoztak, szívesen mondott köszönetet. Köszönetet mondott Dányi József s.-lelkésznek is, a ki a tanfolyam alatt több alkalommal tartott a fogékony szivű leánykáknak vallásos tárgyú feolvasásokat s igyekezett hitelveinknek emlékükben való felújításával s egyházunk nevezetesebb eseményeinek megismertetésével ev. ref. egyházunkhoz való ragaszkodásukat erősíteni. Hálás köszönetét nyilvánította Tóth Pál, miskolczi ev. ref. felsőbb leányiskolái igazgatónak, a ki az egylet iránt érzett szíves jóindulatát azzal is kimutatta, hogy az egylet második nyilvános felolvasó ünnepélyén felolvasást tartott s a „Szarkaláb" és a „Havasi rózsa" magyarázatát az egylet czéljaira volt szives átengedni. Az egylet félévi tényleges bevétele volt 643 kor. 99 fillér, tényleges kiadása pedig 531 kor. 11 fillér. Vagyona 1211 kor. 16 fillér. Kint levő követelésekben 146 korona. Az egylet tagjainak száma jelenleg 122. (Sp. Lapok.) gyászrovat. Tariska Dezső sá toralj a-újhelyi ev. ref. s.-lelkész élete 24-dik évében e hó 21-én vérmérgezés következtében hirtelen elhunyt. Botos Dénes nyugalmazott tanító, a m.-újvári ev. ref. egyház kántora elhalt 47 éves korában Maros-Ujvárt. Kund Mihály a soproni ág. hitv. ev. gyülekezet érdemes tanítója életének 59-ik évében váratlanul elhunyt. Nyugodjanak békében ! különfélék. Féléves előfizetőinket, a kiknek előfizetése f. hó végén lejár, valamint hátralékosainkat is tisztelettel kérjük előfizetési összegeik sürgős beküldésére. E czélra a lap jelen számához posta utalványokat mellékelünk. A kiadóhivatal. * A franczia papi otthon, a melyet a protestáns egyház az áttért római katholikus papok ideiglenes befogadására és ellátására alkotott, 1884 óta már 103 konvertitát fogadott kebelébe és helyezett el, részint a papi pályán, részint világi hivatali állásokba. A kicsiny franczia protestáns egyház nagy áldozatokat hoz ennek az otthonnak a fentartására, a mit mutat az is, hogy míg az első évben 3000 frank volt a költségvetése, ma már az csaknem 25,000 frankra emelkedett. A lelkészkedő papság ily tömeges áttérése, másfelől pedig a közvélemény antiklerikális irányzata a franczia pápás egyházat a lelkészhiány veszedelmével fenyegeti,' úgyannyira, hogy legközelebb már egy lap is megindult „Le recrutement sacerdotal" czím alatt, a melynek kifejezett czélja az ifjúságnak a pápista papi pályára csalogatása. * A jezsuita egyenes út. A franczia képviselőház már elfogadta, a szenátus pedig most tárgyalja és minden bizonynyal el is fogadja az egyesületekre vonatkozó törvényt, a mely egy rakás here-életű, államellenes