Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)
1901-04-21 / 16. szám
monográfiájához szükséges anyag már össze levén gyűjtve, felkérte az értekezlet Morvay Ferencz egyházmegyei főjegyzőt terv és költségvetés készítésére. — Végül elhatározták, hogy a jövőben az értekezleteket istentisztelettel fogják megkezdeni. Debuisset pridem! Az egyetemes konvent f. hó 20-án végezte be ülésezéseit. Lapunk jelen számában csak az első nap tárgyalásairól adhatunk részletes tudósítást; jövő heti számunk azonban egyszerre fog beszámolni a három utolsó nap végzett dolgairól. Tanácsbiróválasztás. A komáromi ref. egyházmegye, a másodszori szűkebb körű szavazás alkalmával üresedésben volt egyházi tanácsbirói állásra Ollós Károly ekecsi lelkészt választotta meg. A városi nagy egyházak sorsa. Dr. Ferenczy Gyula folytatólagos czikkében azt mutatja ki, hogy úgy Debreczen, mint a nagy egyházak általában nem bírják már tovább a központi kormányzat növekedő szükségeit. Alapjaik, erőforrásaik lassanként kimerülnek. A kegyes alapítók és hagyományozok sora apad; az egyházi adót pedig nem fizetik. Ha tehát a rendszerváltozás késik, a pénzügyi zavar kikerülhetetlen lesz. S hogy Debreczen mily sokat költ a központi kormányzatra, arra vonatkozólag érdekes kimutatást is ad Ferenczy az egyház 1898. évi költségvetése alapján. Nem számítva a lelkészeket és a tanítók egész seregét, a debreczeni egyház 19 belhivatalnokokat tart s csupán azok fizetésére több, mint 23,000 koronát ad ki évenként. Ilyen költséges központi kormányzat, valamint a mellett, hogy egyházi adóban alig foly be évenkint 10,000 korona, valóban nem csoda, ha az egyháznak tőkepénzéhez kell nyúlnia. Ennél többe semmiesetre sem kerülne a gyülekezeti igazgatás, és igaza van Ferenczynek, hogy hol van az megírva, hogy a tiszteletbeli állások ellátására az egyháztagok díjtalanul is ne válalkozhatnának és vállalkoznának; vagy ha az egyház honorálná is fáradozásaikat, bizony arra nem volna szükség, hogy 1000 és 2400 korona közt váltakozó honoráriumok utalványoztassanak ki. A gyülekezetekre bontás tehát nemhogy költségesebb, hanem olcsóbb volna, és e mellett a vallásos és egyházias öntudat felkeltésével meg lehetne nyitni újra az áldozatkészségnek majdnem teljesen eldugult forrásait is. i s k 0 l A. Ötven óv a népoktatás szolgálatában. Borda Károly foktői ref. tanító, ötven éves szolgálata után nyugalomba vonult. Ez alkalomból a kultuszminiszter, a tanfelügyelő útján elismerését és köszönetét nyilvánította az agg tanító iránt. Ötven évi szolgálat után bizony nem^sok a köszönet és elismerés; de inkább ez legyen, mint egy ezüst érdemkeresztecske, a mit még egy udvari lakáj is kicsinyelne. Nyilvánossági jog. A békési ref. gimnázium VH-ik osztályának az 1900—1901. tanévre a kultuszminiszter a nyilvánossági jogot megadta. A tanítóképzőintézetek tantervjavaslata, úgy látszik, nem fog életbe léptettetni a jövő tanévre, a menynyiben a kultuszminiszter ismét kiadta a javaslatot megvitatás végett a közoktatási tanácsnak. A protestáns iskola-drámákról igen figyelemre méltó és érdekes felolvasást tartott a filologiai társaság legközelebb mult ülésén Bernáth Lajos, a halasi ref. főgimnázium fiatal tanára. Fölolvasásában kimutatta, hogy téves az az állítás, mintha a prot. iskola-drámák kivesztek volna a XVIII. század második felében. Fő-, közép-, sőt még népiskoláinkban is játszottak iskoladrámákat egész a XIX. század közepéig, s hogy ez valóban úgy van, azt meggyőzőleg bizonyította be az általa Kunszentmiklóson, Halason, Debreczenben, Patakon és Csurgón felkutatott, újabb keletű iskola-drámákkal. — Valóban elismerésre méltó az a buzgalom, a melylyel Bernáth Lajos kutatásait végezte és kiigazította az iskola-drámák kérdésében a hagyományos felfogást. Iskolai választások. A szathmári ref. főgimnázium fentartó testülete, újabb hat évre Borsos Benőt választotta meg az intézet igazgatójává, az egyik megüresedett igazgatótanácsosi állást pedig dr. Böszörményi Emillel, a főgimnázium ügyészével töltötte be. A nagyenyedi református tanítóképzőben az idei tanítóképesítő vizsgálatok szóbeli részét június hó 28. és következő napjain fogják megtartani. Egyházkerületi biztosul Csató János kollégiumi főgondnok, akadályoztatása esetére pedig báró Kemény Simon kollégiumi gondnok küldetett ki a vizsgálatokra. A debreczeni főiskola igazgató-tanácsa f. évi május hó 8-án tartja meg gyűlését. A tárgysorozat főbb pontjai: Az egyházat képviselő igazgató-tanácsosok megújítása. A gazdasági albizottság jelentése. Az akadémiai albizottság jelentése a theol. és a jogakadémia ügyeiről. A főiskolai tanulók helyi templomi szolgálatára vonatkozó indítvány. A gimnáziumi albizottság jelentése. A tanítóképezdei s a könyvtári albizottság jelentése. A főiskola korszerű fejlesztése tárgyában készült tanárkari munkálat és a főiskolai gazdasági tanács véleménye. A debreczeni főiskolai építtető új pénztárt, mely a még 1869-ben a főiskolai új épület költségeinek fedezésére tett önkéntes ajánlatokból, illetve a 10 évre, egyházanként, lélekszám szerint fizetendő 2 krajezáros adózásból alakult, a mult héten rendezte a kollégiumi gazdasági tanács. Ez a pénztár, a mint a Debr. Prot. Lap írja 1900. június 30-án 22,613 kor. 38 fill. hátralékot mutatott ki, a melyből a tanács, mint behajthatatlan követelést, 2168 kor. 10 fillért kénytelen volt törölni. Feltűnő — a mint a nevezett lap megjegyzi, — hogy a hátralékban leginkább a nagy és erős gyülekezetek vannak, míg a kicsinyek magok megerőltetésével is igyekeztek előteremteni a reájok esett összeget. Ez a tény is mutatja, hogy nagy egyházainkban általában baj