Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)
1901-01-06 / 1. szám
sikerrel nyilvános ünnepélyt is rendezett munkája népszerűsítésére. Örömmel olvassuk a titkári jelentésből, hogy az egyesület nemcsak segélyző egyesület kiván lenni, hanem egy olyan erkölcsi társulat, a mely nemcsak a test, hanem a lélek gondozását is czélul tűzte ki maga elé, s hogy zászlójára a jótékonyság mellett a vallásosság és igaz keresztyéni szeretet ápolása s általában az ev. ref. egyház ügyei iránt való érdeklődés ébrentartása is fel van írva. így van ez jól s igy is kell lennie. Nem színtelen, pusztán humanitárius nőegyletekre van egyházi életünknek szüksége, hanem olyanokra, a melyek a Krisztus tiszta evangéliumából táplálkoznak és annak szent erőit viszik bele az élet nehéz küzdelmeibe. GYÁSZROVAT. Bogsch Albert, a kassai ágt hitv. evang. polgári leányiskola kiváló szakképzettségű és érdemes tanára, egyházi jegyző, egyházmegyei törvényszéki bíró, tanítóképesítési vizsgáló biztos, mult hó 24-én, életének 56-ik, áldásos munkásságának 32-ik évében rövid szenvedés után jobb létre szenderült. — Temetése, az egyház és a város közönségének általános részvéte mellett deczember hó 26-án délután 3 órakor volt. — Az elhunytban özvegye odaadó hű férjet, hat gyermeke gondos jó apát, a kassai ev. egyház és iskola buzgó egyháztagot és kiváló szakképzettségű tanárt gyászol, ki váratlan korai halálával mély űrt hagyott maga után. — Kedves barát, nyugodj édesen a sírnak csendes ölében! Áldás és béke lengjen drága hamvaid felett ! Áldott volt munkásságod, áldott lesz emléked is közöttünk! A mi vigasztalásunk pedig az Atyától vagyon, ki az élet és a halál ura! (—a—n.) Bajó Sándor lápafői ref. lelkész, 1848/49-iki honvéd hadnagy, élete 73. évében, mult évi deczember hó 27-én hosszas szenvedés után elhunyt. Nyugodjék békével! KÜLÖNFÉLÉK. Több oldalról hozzánk intézett kérdés folytán van szerencsénk mélyen tisztelt előfizetőinket értesíteni, hogy a III. és IV. oszt. lelkész urak, úgy mint eddig, ezentúl is 12 koronáért kapják lapunkat. A kiadóhivatal. * A megváltó Jézus Krisztusról XIII. Leó pápa nem régen egy encziklikát bocsátott ki. Elvezettel olvastuk el ezt a pápai körlevelet a Religió hasábjain, mert oly szépen fejtegeti, hogy Krisztus nélkül nincs üdvösség s hogy a mai megromlott kort csak a Krisztus imádása, az ő kizárólagos tisztelete és az ő erőinek a lelkekbe s az életbe bevitele javíthatja meg és szülheti újjá. Eltekintve néhány passzustól, ha nem látnánk az encziklika végén XIII. Leó nevét, bátran azt mondhatnánk, hogy azt egy evangéliumi lelkipásztor irta. Végig olvasva e pápai körlevelet s elgondolkozva szép és biblikus fejtegetésein, csak azt kérdezzük, hogy ha a pápa és a római egyház csakugyan úgy hiszi és vallja mindazt, a mint ez encziklikában megvan írva és kifejtve, akkor mi létjogosultsága van a római pápának s magának a római egyháznak, minden evangéliumellenes tanításaival ? Akkor szálljon le XIII. Leó pápa, majd szinte az istenségig emelt trónjáról, s ültesse arra csakugyan az egyház egyetlen igaz fejét, a Jézus Krisztust; vallja be a római egyház rettenetes eltévelyedését s álljon a szentírás ama tiszta tanítása alapjára, a mely a mi „eretnek" hitünk fundamentumát képezi. Ha nem teszi, akkor encziklikája csak üres frázisok halmaza, a mely csak a világ elámítására való. * Magyarország katholikus egyesületei. Ily czímű füzetben számolnak el pápás atyánkfiai a tudományos, az egyháztársadalmi, a keresztyén szociális és a gazdasági élet terén kifejtett egyesületi tevékenységükről. A füzet adatai teljes képét nyújtják annak, hogy a magyar róm. katholikus egyház mennyire megértette már az időknek ama jeleit, a melyeket mi megérteni nem akarunk és hogy mily óriási hálózattal vonja be minden téren, nemcsak a maga híveit, hanem a mieinket is. Egyesületei mind az egyház felügyelete s a papság vezetése alatt állanak s mind képviselői, terjesztői egyházuk ismeretes szellemének. A füzet adatait a következőkben ismertetjük. Tudományos, irodalmi és kulturális egyesületük van: országos 3, vidéki 5. Főiskolai ifjúsági egyesületük 17. Ének- és zeneegyesületük 26. Népkönyvtáruk 36. Katholikus körük és olvasóegyletük 398. Ifjúsági egyesületük 24. Legényegyletük 79. Munkásegyesületük 12. Tanonc/védő egyesületük 3. Szent Vincze-egyesiiletük 19. Oltáregyletük egy, de szervezete kiterjed az egész országra. Női szent egyletük 21 Jótékony egyesületük 12. Temetkezési egyesületük 66. Nyomdai részvénytársaságuk 2. Takarék-magtáruk 15. Hitelszövetkezetük 328. Az összes egyesületek száma 1075. — Ezek is a mi okulásunkra írattak meg. Bárcsak okulnánk belőlük ! * Néppárti képmutatás. Az új esztendő alkalmával a néppárt it melegen üdvözölte vezérét. Zichy Nándort. A tisztelt gróf úr válaszában újra elzengte a néppárt indulóját, majd szent (?) szemforgatással tiltakozott az ellen, hogy Ők felekezeti politikát űznének. Ok, mint mondá, egy felekezet jogait sem akarják csorbítani ; tisztelik mindenik felekezet jogait; egyiket sem támadják, sőt tárt karokkal várják őket csatlakozásra. Erre a szemforgatásra csak azt kérdezzük, hogy Zichy Nándor vájjon kit akar elámítani? Vájjon pártját, vagy minket? Minket ugyan nem fog, mert igen jól ismerjük azt a munkát, a melyet folytatnak s azt az indulatot, a melylyel irántunk viseltetnek. Az igaz, hogy tárt karokkal várnak bennünket, sőt oly nagy a vágyakozásuk utánnunk,hogy még acompelle intrare elve szerint erőszakkalis üdvözíteni akarnak ; de kérjük a tisztelt néppártot sa háta megett lappangó fekete tábort: ne fáraszsza magát karja tárogatásával. Nem fogunk karjaiba omlani, bármilyen szép legyen is szirén éneke. Tudjuk kivel van dolgunk, s mégha a legtisztább keresztyénség és a legrajongóbb hazafiság köntösébe öltözik is, akkor sem fog megtéveszteni bennünket.