Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-03-03 / 9. szám

gazda mögött. Bizony, egyházainkban is feltalálható a hiúság, a fényűzés, a melyek miatt aztán sötét és nagyon terhes a jövő ! Hány egyház tesz a mellett szomorú bizonyságot, hogy a templom, paplak és iskolaépítkezés hosszú időre megbénította az egyházi élet lüktetését, ha egészen ki nem irtotta a szivekben élt áldozatkészséget ! Kicsiny, szegény egyházak versenyeznek a nagyobbakkal, a gazdagokkal, s a versenyzés következménye az a szomorú tapasztalat, hogy a gyenge erőlködése biztos vereséggel végződik. Láttam kis egyházat szép és nagyon drága templomával, másikat és harmadikat kastélynak nevezhető paplakokkal, — de a melyeknek az árát talán 50 év mulva sem "bírják egészen kifizetni. Ne értsen félre senki. Nem vagyok ellensége a szép templomnak, a kényelmes paplaknak; de bánt a rosz gazdálkodás. Miért megnyomorítani híveinket s kiölni belőlök az egy háziasságot, az áldozatrakész buzgóságot. csak azért, hogy ennek, vagy amannak az épületnek az emelése nevünkhöz fűződjék? Sok pap törekedett erre, s midőn a szép épület elkészült és a számadási mérleg összeállíttatott, dicsősége helyett átkot szerzett munkája eredményéül. Itt is azt mondom, a mit előző czikkkemben az egyes emberről mondottam, hogy a ki birja, a ki teheti, ám tegye; de a gyenge ne akarja utánozni az erősét, mert könnyen úgy járhat, mint a mesebeli béka: tönkre megy. Az erős pedig ismerje meg saját erejét és erején felüli költekezésbe, okos számítás nélkül ne menjen, hanem várjon, míg erőinek összegyűjtött értékével képes megvalósítani az előtte lebegő czélt; mert az erősnek látszó egyház sem az ma, a mi csak 40—50 évvel is volt. Hiányzik belőle az igazi élet, az igazi buzgóság, a mely régebben egyházainknak egyik legragyogóbb ékessége volt. S mikor azt látjuk, hogy még a számban erős egyházakban is vannak anyagi bajok, anyagi zavarok, — mennyivel nagyobbak lehetnek-e bajok azokban az egyházakban, a melyek számbelileg is folyton apadnak és gyengülnek?! Számbeli apadásunkat tagadni nem lehet. Kétségbevonhatatlan bizonyságot tesz a mellett a statisztika. Vessünk azért egy tekintetet ez apadás okaira is. Egyháztagjaink számbeli apadását három csoportba oszthatjuk, illetve három okra vezethetjük vissza. Ezek között első helyen áll a Homola István által e lapok hasábjain ismertetni szokott azon veszteség, a melyet egyházunk a vegyesházasságok révén szenved. A számokat nem ismétlem, de azok folytonos vereségünkről. veszteségünkről tanúskodnak. És miért? Mert csak jajveszékelünk, kiáltozunk, hogy házunk ég, de az oltó, a mentő eszközökről nem gondoskodunk. Elégnek tartjuk, ha a róm. kath. papság térítő munkája ellen felemeljük tiltakozó szavunkat; pedig hát a térítés minden egyháznak szoros kötelessége. Miért nem követjük a r. katholikusokat abban a munkában, a melyet épen a protestantizmusnak kellene legelső sorban folytatni, hogy elmenvén, tanítsunk és térítsünk meg minden népeket? Hát a mikor a r. kath. pap felhasznál minden eszközt arra, hogy a vegyesházasok protestáns felét az ő egyházába áttérítse, vagy ha az lehetetlen, legalább a születendő gyermekeket biztosítsa egyháza számára, ki meri állítani, hogy nem hivatásának, kötelességének megfelelőleg jár el? Állami törvényeink, még a házasságot illetőleg is, nem csupán a protestánsokra, hanem a róm. katholikusokra is hozattak és érvényesek is. És ha a r. kath. papság e törvények korlátai között mindent elkövet, hogy a vegyesházasságoknál a prot. félt és a születendő gyermekeket mind római katholikusokká tegye. — ebből nem .küvetkőzhetik más. minthogy mi protestánsok is e törvények korlátai között mindent megtegyünk, minden rendelkezésünkre álló eszközt felhasználjunk, hogy ne csak saját híveinket tartsuk meg vallásunknak és egyházunknak, hanem számukat is szaporítsuk. Ki akadályozhatja ezt a munkát, ha az csupán, a mint nem is lehet másképen, az evangélium fegyvereinek használatával történik ; ha a felvilágosítás, a meggyőzés érveit állítjuk ellenfelünk elé? A térítés nem a római katholikus egyház privilégiuma, hanem minden egyháznak erkölcsi kötelessége, ha élni, virágozni akar. De szinte hallom az ellenvetést, hogy mi protestánsok nem használhatjuk azokat az eszközöket és fegyvereket, a melyekkel a római jpapság küzd ellenünk. Ez ellenvetést, legalább részben, előre is elfogadom. Én sem használnék tiltott és tisztességtelen fegyvereket, de minden rágalomnak, minden babonából és tévhitből származó gyanúsításnak és kicsinyítésnek az evangélium igazságait állítanám ellenébe, ho/gy megismerje minden földön lakó, hogy „az evangélium Istennek hatalma minden hivő üdvösségére". Azonban ehhez az szükséges, hogy a nemtörődömség, a tétlenség és közöny párnájáról felkelve, a cselekvés terére lépjünk, s ne állapodjunk meg annál a vészes jelszónál, hogy : „hadd hulljon a férgese"; mert ha a r. kath. papság térítő munkáját összetett kezekkel szemléljük, könnyen bekövetkezhetik, más okok és körülmények közrejátszásával, hogy elszéled a nyáj és magúkra , maradnak a pásztorok. Híveink számbeli apadásának második okáról a Budapesti Hirlap közölt nem régen egy kis hírt, a melyben a nép szegénységét és nyomorát, de egyszersmind egyik legnagyobb bűnét ismertette, a mely az egyke rendszerben áll ; hozzá tette, hogy ez a bűn különösen a reformátusok között van elterjedve. S még ha hozzáteszi is a közlemény írója^ hogy e bűnnel a szegénység, a vagyon elforgácsolása ellen és a vagyon megtartása mellett küzdenek, — mégis csak bűn marad az. a mely ellen védekezni, a mély elé gátat vetni úgy a törvényhozásnak, mint különösen az egyháznak elengedhetetlen kötelessége. E bűn büntetésére igaz, hogy vannak törvények, de ezek a törvények míg egyfelől túlságos humánusak, másfelől könnyen kijátszhatók. Az az anya, a ki gyermekének nem akar életet adni. a gyilkosok kategóriájába sorozandó és mint gyilkos büntetendő ; mert a vagyon elforgácsolását'ól való félelem és a gyermekek esetleges szegénysége nem lehet ok arra, hogy a még meg sem született gyermeket elemészsze valaki. De elismerem, hogy törvénynyel épen e bajon lehet legkevésbbé segíteni. Hogy e kórt megszüntessük, a valláserkölcsi érzületet kell újjáteremtenünk. Régen nem féltek,a gyermektől, sőt minél több volt, annál inkább Isten áldásának tekintették azokat. És valóban, ha Istenben való hitünk és bizodalmunk megvan, akkor a gyermekeket Isten áldásainak kell tekintenünk; mert a ki az árva madárról és a mezők liliomairól gondoskodik, hogy lehetne arról feltenni, hogy az emberről -ne gondoskodnék? Különbén is a. vv

agyon megtartása mellett és . annak szétdarabolása ellen folytatott küzdelem hiábavaló. J)e. nein is a vagyon, hanem a teljesített munka arányában kell az embereket mérlegelnünk. Ki mennyit dolgozik, annyit ér. Ki miként teljesíti kötelességeit, a szerint . ítéltetik Istentői és emberektől. Es ezt az igazságot nem nehéz megértetni a néppel. Családja és gyermekei iránt minélinkább igyekszik leróni kötelességét a férfik arinál nagyobb az Ő erkölcsi értéke: s minél több gyermeknek ad életet az ..anya, annál