Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-03-03 / 9. szám

mennyire okoskodjunk is a. clolog felöl, mindaddig, míg ezen a hiányon egyházunk nem fog segíteni, a tervbe vett segélyezési eljárás üdvös eredményű nem íjehet. • ••'..„», Tökéletesen igaz az, \a mit a tiszántúli egyházkerületi közgyűlés elé legközelebb beterjesztett esperesi /vélemény mond, hogy könnyen érhet bennünket a vád,, fchogy a közalappal, állami fizetéskiegészítéssel és minden alappal — személyi szükséglét kielégítésére törekszünk csupán, magának a közegyháznak, a hívek nágy egyetemének terhét pedig ,alig könnyűjük é teszsziik elviselhetővé«. De azért maga ez a körülmény még nem indokolja, hogy az "ismertetett segélyezés már. 1901-ben megkezdessék. Ismeretes dolog, hogy a segély fejében nagy összegre van szükség és a kis összeg kiosztása, a jelen állapotok között nagy elégületlenséget keltene. Egyházi törvényünk, mely megengedi, de nem rendeli, hogy a bíve.k vagyonuk, illetőleg jövedelmük arányában' járuljanak az egyházi terhek hordozásához, a legfőbb akadály a segélyezés megkezdésében. . Ugyanis világos dolog, hogy ai szegény sorsú hívek ott vannak leginkább túlterhelve egyházi adóval, a hol a párbérrendszer, egy vagy más alakjában, az egyházi adózás formája. Ez az eset előfordul szórványosan az egész hazában, de legsúlyosabb a dunamelléki kerület némely egyházmegyéiben. Ha tehát a legnagyobb teher helyén segélyezünk, közvetve az ottani vagyonosabb egyháztagok olyan a milyen előjogait védelmezzük és állandósítjuk. Ha pedig azt eljárást léptetnénk életbe, a" melyet a konvent már,-1899-ben, a 16. jegyzőkönyvi szám 2. pontjában megállapított, akkor a segélyre leginkább, reá .szorultak, önhibájukon kivül, felettébb érzékenyen sújtatnának, másokért büntettetnének. Igen „jól , ór|ji'|k a mos^ hivatolt konventi határozat czéj^at^t, mejy íruntegy presszió akar lenni-, hogy ..a ,párbére.sr

. egyházközségekben az egyházi, törvény 2.4.6. é^.,2át. §-íuban megengedett osztályos adórendszer életbe léptettessék. Azt is jól látjuk, hogy ,a mathematikailag-tisztán megállapítható adóteher nagysága világosabban mutatkozik , az os^tályof .adó,., mint a párbérrendszer mellett. De az, is világos,, hogy a párbórrendszer 4entartásJ

a.,nern. a vagyontalan, vagy igen kis vagyonos- embere|í érdeke; nem ők azokj a kik annak fent artásíít, kivánják s így nem ők okai, h a, az' tov.ábbra - is fenmarad, hanem a vagyonosabbak^, IIa rajtuk ájlana, (

akkor a nap számos, vagy negyed . telkei nem fizetne épen annyi adót, mint;

-az telkes, vagy 1.00 — 200 holdas gazda. És az ,is világos, hogy a. nagyobb gazdákat, a vagyonosabb egyháztagokat nem fo'gjuk az osziályos adó felvételére szorítani azzal, ha a szegénytől a párbérrendszer fenállása miatt á segélyt megvonjuk. Épen ezen okoknál fogva teljességgel nem osztozhatunk a tiszántúli egyházkerület esperesi karának azon javaslatában, a melyet a közgyűlés magáévá is tett, t. i. hogy a konvent a tőkesegélyezést már az 1901-ik évben kezdje meg; sőt a konventnek 1899-ben elfoglalt elvi álláspontjának fentartása mellett az ideiglenes ós egyszersmindenkori jellegű segélyezést sem helyeseljük. Hanem ezek helyett azt ajánljuk, hogy a zsinat minél előbb üljön össze s az elébe terjesztendő s részletesen kifejtett indokolás mellett készített javaslatok alapján az egyházi adózást méltányosan és véglegesen szabályozza. Egyik legfontosabb és égetően szükséges intézkedés, mely a zsinatra vár, az egyházi adó ügynek a reformja. Ebben a reformban az alapelv nem lehet egyéb, mint a vagyonnal vagy jövedelemmel arányban álló adófizetés kőtelező megállapítása. Ez az elv feltétlenül kötelezővé teendő, mert másképen a párbérrendszeres egyházi adózást, szegénységünk egyik legfőbb okát, kiküszöbölni teljesen lehetetlen. Ha a mostani egyházitörvény permissziv rendelkezése erre alkalmas lenne, akkor bizonyára már eddig is megszűnt volna e-z a tarthatatlan állapot. Azonban a köztapasztalat szerint épen az ellenkező czélra még alkalmasabb az, mint az osztályadó behozatalára. Magának a vagyonnak vagy a jövedelemnek arányában megállapítandó egyházi adónak a rendszere tehát kötelezőleg kimondandó. Más kérdés azután az, hogy mily alakban vitessék keresztül. Itten már lehet szigorúbb ós kevósbbé szigorú elveket felállítani. Egyházi sajtónkban meglehetősen megállapodott nézet szerint, az egyházi adó személyi és vagyon után kivetettre volna elkülönítendő. Ez ellen semmi nehézség fel nem hozható, bár különösen indokolni sem lehet valami szerencsésen. A legerősebb inclok mellette az, hogyha a személyi adó elegendő, akkor vagyon után nem kell adót kivetni, s így az ezzel járó nehézségek nem fognak előfordulni. A személyi adó tekintetében ismét kétféle eljárás lehetséges, t, i. hogy az adóköteles tagok mindnyájan egyenlő teherrel rovassanak meg, vagy pedig a személyi adó legyen osztályadó. Az előbbit a gyakorlat indokolja ; az utóbbi pedig, mely hazánkban az ág. hitv. evang. egyházban már 1891/93-ban elfogadtatott, a vagyon arányában kivetett adónak egy faja. Az ág. hitv. evang. egyházban ennek az adónak a maximuma 25 frtban van megállapítva. De bizonyos dolog, hogy az így