Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)
1901-02-17 / 7. szám
Nagy János, Kertész János, dr. Nagy Zsigmond, Sz. Szabó László, dr. Sz. Szabó József, Szinay Gyula. Komlóssy Arthúr a tagságot nem fogadta el. (X) Mocsáry Lajos válaszol Ballagi Gézának a Sárospataki Lapokban hozzá intézett marasztaló czikkére és válaszában sok megszívlelendő dolgot mond. Legelső sorban is örömmel fogadjuk ama kijelentését, hogy nem szándéka az egyházi közügyek teréről visszavonulni s czikke tulaj donképen csak azt akarta kifejezni, hogy munkásságának a mai viszonyok között sikereit nem látja. Majd reflektálva Ballagi czikkére s annak azon állítására, hogy mi protestánsok mindnyájan „szabadelvűség szolgálatában állunk", igen helyesen kijelenti, hogy „mi nem állunk szolgálatában senkinek ; a protestantizmus önczél; nekünk, mint egyháznak feladatunk híveink lelki ügyeinek gondozása". A mit már ezután mond, hgy t. i. „ebből a körből kilépni, államokkal, melyekben élünk, bármiféle állami czélok előmozdítására szövetkezni, az államnak bizonyos irányok és czélok elérésében segítségünket és közreműködésünket felajánlani nem feladatunk" — már nem írjuk alá, mert a protestáns és épen közelebbről a magyar protestáns egyház nem lehet közönyös a magyar nemzet állam czéljai és sorsa iránt, hanem ha nem mint szövetségesnek is, de mint magyar protestáns egyháznak ott kell állania, mellette segítő gyanánt. A magyar protestáns egyház örömben és búban összeforrott a magyar nemzeti állammal s múltját nem tagadhatja meg s nem is tagadja meg. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a magyar prot, egyház az úgynevezett szabadelvű politika slepphordozója legyen s ennek érdekeiért még az öngyilkosságtól se riadjon vissza. Szabadelvűség és magyar nemzeti állam és szabadelvű politika ép úgy nem egy, mint keresztyénség és római katholicizmus. Hogy a szabadelvű politika szolgálatában botorságokat követett el a magyar prot. egyház és súlyos sebeket ejtett önmagán, az kétségtelen és ebben teljesen igaza van Mocsárynak. De ebből nem következik az, hogy tagadjuk meg a szabadelvűséget és önmagunkba visszavonulva ne szolgáljuk a magyar nemzeti állam ügyét, hanem csak az, hogy a politikai szabadelvűség jelszavának, kormányok frázisainak ne üljünk fel, hanem csak az igaz és helyes szabadelvűségnek legyünk támogatói, a nélkül, hogy öngyilkosságot kövessünk el. Az ó-testamentumot revideáló bizottság f. hó 12. és következő napjain végezte munkáját, Petri Elek elnöklete alatt Budapesten. Az idő rövidsége miatt csak a fontosabb hiányok orvoslására terjeszkedhetett ki ; a kisebb fogyatkozások kiigazítása és a végleges egyeztetés végett pedig szétosztották maguk között a bizottság tagjai az ó-testamentum egyes könyveit. Minden egyes tag közölni fogja a munkálatát a többiekkel és a szöveg végleges megállapítás után az angol bibliaterjesztő társulathoz fogják beterjeszteni munkálatukat. Nehéz, fárasztó munkát végzett a bizottság, de teljes odaadással és a legjobb igyekezettel törekedett feladatának megfelelni, s így reményünk lehet arra, hogy az ó-testamentumnak olyan fordítása fog a magyar nép kezébe kerülni, a mely a legjobb bibliai fordításokkal is kiállja a versenyt. ISKOLA. Tanári székfoglalók. Xpápai ref. főiskola igazgatótanácsának f. hó 12-én tartott ülésével kapcsolatban történt meg Thury Etele theol. akadémiai história profeszszornakí.és Lic. Rácz Kálmán főgimn. vallástanárnak szókfoglalása. Mindkét tanár szakjába vágó értekezéssel foglalta el székét. Thury Etele „A felső Dunamellék reformácziójá"-ról tartott székfoglaló értekezést Lic. Rácz Kálmán pedig a hegyi beszédről szóló tanulmányát olvasta fel. Az új tanárokat Antal Gábor püspök és Czike Lajos főiskolai gondnok üdvözölték. Mi is szívből üdvözöljük őket és Isten minden áldását kívánjuk működésiikre. Középiskoláink tantervreviziója. Az egyetemes tanügyi bizottságnak a gimnáziumi tanterv megállapítására kiküldött bizottsága f. hó 8-án és következő napjain tartotta meg üléseit Dóczy Imre elnöklete alatt Sárospatakon. Váró Ferencz előadó, tekintetbe véve a tanári testületek véleményeit és az állami tantervet, részletes tantervjavaslatot terjesztett a bizottság elé, a mely azt minden részleteiben átvizsgálta és megtette rajta a szükségesnek ítélt módosításokat. Különösen behatóan tárgyalta a bizottság a vallástanítás tantervét, s a mint értesülünk, a biblia olvasást és magyarázást végig vezette mind a nyolcz osztályon és szükségesnek ítélte egy iskolai biblia kiadását, a melyben osztályról osztályra kijelöltessenek az olvasandó és magyarázandó bibliai részek. A bizottság módosításai figyelembe vételével Váró Ferencz ki fogja dolgozni a tantervet és az áprilisban Sárospatakra összehívandó egyetemes tanügyi bizottság elé fog terjesztetni. Óhajtandó volna azonban, hogy a tanterv, mielőtt az egyet, tanügyi bizottság elé terjesztetnék, megküldetnék az egyes iskolákhoz és az egyházi lapokhoz is, hogy foglalkozhassunk vele és véleményt nyilváníthassunk felőle. A rozsnyói evang. főgimnázium épületét ki akarja bővíteni és át akarja alakítani a fentartó testület. Az erre vonatkozó terveket a kultuszminiszter már jóváhagyta ; a kivitel azonban, a mit a jövő tavaszon akartak eszközölni, halasztást szenved és majd csak a költségvetés jóváhagyása után fog megtörténni. Az elemi iskolai tanítás egységessége. Két év óta foglalkoztatta már a népiskolai tanügyi köröket az a kérdés, hogy a tantervreviziónál külön tantervet készítsenek-e az osztott és az osztatlan népiskola számára? Meghányták vetették ezt a fontos kérdést a sajtóban; hozzászóltak a tanító-egyesületek, míg végre megoldást nyert az orsz. közoktatásügyi tanács állandó bizottságában január 29-én. A bizottság Lakics Vendel előadó kivételével egyhangúlag az egységes tanterv mellett foglalt állást, s