Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1901 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1901-02-17 / 7. szám

nevezünk, s diadalmasan átsegítheti azon a sötét kapun, a melynek neve halál. Ki ne foglalkozott volna még soha az élet ós halál komoly gondolataival, vagy ha nem foglalkozott, ki tudhatná, hogy nem jőnek számára súlyos megpróbáltatások órái, a mikor foglalkozni fog velük. Sötét, komor gondolatok ezek a Krisztus nélkül ; fenséges, diadalmas gondolatok a Krisztussal. Ha körülvesz bennünket az életnek zűrzavara, ha látjuk, mint nyomja el az erős a gyöngét, mint veti meg a gazdag a szegényt, mint üldözi a hatalmas a védtelent, mint diadalmaskodik oly gyakran a gonosz a jó fölött: megnyughatik-e tépelődő lelkünk abban a gondolatban, hogy mind e zűrzavar sohasem nyer megoldást, mind e megfejthetetlen kérdés örökké válasz nélkül marad, hogy az egyetlen közös czél, mely felé minden nemes és nagy eszme s minden bűn és gonoszság fut ós törekszik : a megsemmisülés, a sír, melyen túl nem létezik semmi, sem igazságszolgáltatás, sem hiintetés. S ha igazság után sóvárgó lelkünk megragadja a gondolatot, hogy kell lenni egy igaz Birónak, a ki lát és ítél, s a kinek szine előtt egykor mindnyájunknak meg kell jelennünk, óh, melyik az közöttünk, a ki ha végig tekint életén, ha belepillant saját szivének legtitkosabb redőibe, félelem és kétség ne szállná meg, hogy a felséges ós szent Isten kezében a mérleget nem billenti-e lejebb mind ama titkos, emberek által talán észre sem vett bűnnek terhe, melyet közülünk a legjobb is érez a maga halandó testében, a maga gyarló emberi lelkében. »Oh én szegény ember! kicsoda szabadít meg engemet ez halálnak testéből ? !« kiáltunk föl mi is Pál apostollal. Óh kicsoda?! Bizonyára nem saját magunk, még ha akaratunk van is a jóra, mert hogy azt elvégezzük, nem tehetjük; bizonyára nem a törvény ós a parancsolatok, még ha igyekszünk is azokat betölteni, mert mennél komolyabban igyekszünk erre, bízva a magunk jóságában és erejében, annál jobban fogjuk érezni, hogy tehetetlenek vagyunk, és épen annak a Jézusnak a törvényeivel szemben, a kit csak magunkhoz hasonló földi embernek akarunk tartani, s a ki mégis oly magasztos, oly fenséges parancsolatokat szabott elénk, melyeken megtörik a mi gyenge emberi erőnk, s úgy érezzük, hogyha ezeknek betöltésétől függ a mi üdvösségünk, úgy mindnyájan a kárhozatra vagyunk szánva. »Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, a kik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, a kik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, a kik háborgatnak és kergetnek titeket®. »Legyetek tökéletesek, mint a ti mennyei Atyátok tökéletes®. Mely emberi lélek merne csak meg is próbálkozni eme nagy parancsok betöltésével? Kikerülni, figyelmen kivül hagyni, úgy tekinteni őket mint üres szavukat, ez lehetséges, azok számára, a kik még sohasem foglalkoztak komolyan az élet és halál, az üdvösség és kárhozat nagy kérdéseivel, a kik soha nem is próbáltak közelitni az Istenhez. De komolyan venni őket, szembe állani velük a magunk emberi erejével és hinni a győzelemben, ez lehetetlen. És mégis e parancsok egészen világosan állnak a bibliában; de annak az ajkairól folynak, a ki meg is adja a feleletet arra a nagy kérdésre, hogy és miképen ? »Én vagyok a szőlőtő, ti szőlővesszők, a ki ón bennem marad és a kiben én maradok, az terem sok gyümölcsöt, mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.® »En vagyok az út, az igazság és az élet, senki sem mehet az Atyához, ha nem ón általam«. »En vagyok a világnak ama világossága, a ki követ engem, nem jár a sötétben, hanem életnek világossága lészen annak, a »En vagyok a feltámadás ós az élet, a ki ón bennem hiszen, ha meghalt is ól.a »En vagyok ama jó pásztor, a jó pásztor életét adja a juhokért®. Felséges szavak, méltók arra, hogy így szóljanak felölök a farizeusok szolgái : »Soha ember így nem beszólt, mint ez az embercc. Óh valóban, soha ember, sem azelőtt, sem azóta, sem akkor így nem beszélhetett; e szavak csak a maga istenségének teljes tudatában lévő Megváltó ajkairól hangozhattak el. S ha e szavak már akkor ilyen nyilatkozatra ragadhatták amaz egyszerű lelkeket, ha már akkor arra késztették Pétert, hogy így szóljon : »Te vagy ama Krisztus, az élő Istennek fia®, mennyivel nagyobb bizonyossággal, mennyivel meggyőzőbb erővel hathatnak mi reánk, a kik tudjuk, hogy a Jézus valóban megbizonyította, hogy ö ama jó pásztor, a ki életét adta a juhokért ; valóban megbizonyította, hogy mint a hogy ezt az igéretét beváltotta, úgy egyetlen igéretót sem hagyja beváltatlanul, mert a benne hivő lelkeknek 0 ma is a világnak világossága, az út, az igazság és az élet, mely elvezórli őket már e földi életben az Atyához, s biztos zálogot ad a hivő léleknek ama megingathatatlan tudatban, hogy 0 lesz számára a feltámadás és az élet, majd a halálnak sötét és senki által el nem kerülhető kapuján túl is. A Jézus a felelet minden nagy és nehéz kérdésre ; a Jézus az a biztos kőszál, melybe a mi hánykódó, vergődő lelkünk fogózhatik. Ama kő, melyet az építők semminek állítottak, az lett a szegeletnek fejévé ; ez a kő ma is botránkozás köve mindazoknak, kik benne nem hisznek, de biztos fundamentum minden léleknek, mely azon akarja felópítni üdvösségének épületét,