Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-12-16 / 50. szám

is akar evangéliumi, hanem csak egyházi belmisszió lenni s elvből kizárja az egyháztagok evangéli­zálását. Merész kísérlet ez, édes atyámfiai! Nem Istentől, csak emberektől van ez a tanács. Vigyáz­zatok, erdélyi hitfeleim, hogy nagyot ne csalód­jatok. Evangéliumi erő nélkül, Jézus életmegtartó és élet-nemesítő erői nélkül nincs, nem lehet sikere az egyháztársadalmi munkásságnak. Vigyáz­zatok, atyámfiai férfiak, mert a hitbeli és erkölcsi erőkben meggyengült egyház a maga gyarló tag­jaiból, a maga elerőltlenült intézményeiből a saját sorvadásos lelkéből csak erőtlenséget, csak sorva­dást propagálhat, de korántsem képes megujú­lást, újjászületést és megszentelőclést támasztani, ha még oly erős gyülekezeti organizációt szer­veztek is számukra. Erőtlenségből nem származ­hat erő. A hitet, az erkölcsöket, a lelket, a köz­szellemet kell az egyházban megújítani, erre pedig nem elégségesek a földi és gyülekezeti szerve­zetek, erre csak Jézus ós az ő evangéliuma képes, mert csak ő és csak ez az Istennek hatalma minden hivők üdvösségére. Azért hát helyez­kedjetek bátran és szilárdan az evangélium alap­jára ; mert más fundamentomot senki sem vethet azon kívül, a mely egyszer vettetett s a mely a Jézus Krisztus (I. Kor. 3: 11.) Nyiltan kimondom, bátran hirdetem, hogy egyháztársadalmi munkamódszeretek kétes, hit­elvi alapótok bizonytalan, erőtelen, amelyen nem lehet szilárdan építeni. Ám azért mégis örömmel látlak, melegen üdvözöllek az egyháztársadalmi szervezkedés ós cselekvés mezején. Fő dolog az, hogy megindul­tatok. Az idők jelei felismerésének tartom moz­golódástokat. Az ébredés jelének tekintem szer­vezkedéseteket. A lelkek megmozdulását, munkára való készségét, cselekvésre való elszánását látom törekvésetekben. Ezért örülök, hogy a közgon­dolkozás nálatok is forrong, vajúdik, ébredez. Csak serkenjetek fel s meglássátok, hogy nektek is megvilágosodik a Krisztus. Ime, már ebben a munka-javaslatokban is van néhány igazi protestáns életmag s van evan­géliumi kovász. Ott van az egyetemes papság elvének életrevaló gyülekezeti organizációja. Ott van a nagygyülekezetek parokhiákra osztásának egészséges és termékeny eszméje. S ha majd bele fogtok és mélyebbre merültök a munkába, a saját tényleges tapasztalatotok fog leginkább meggyőzni arról, hogy az általatok is hőn óhaj­tott vallás-erkölcsi és egyházi megújulás kime­ríthetetlen kútfeje egyedül csak a Jézus Krisztus isten-emberi élete. Emberi erőink hamar kime­rülnek, emberi eszközeink hamar el-megkopnak, de az lir és az ó igéje mindörökké megmarad. Azért munkára fel, de a Jézus nevében. Szervezkedjetek, építsetek, de arra az örök fun­damentomra, a melyen kivül mást senki sem vethet! Szőts Farkas. A pápaság és az inquisitio. I. Nemcsak a szeretet vallásának, a keresztyénségnek, hanem általában az egész emberiség történetének egyik leggyászosabb s mindenesetre legszégyenletesebh szakasza az, mely a keresztyénséggel magát azonosító pápaságnak a másként vélekedni merészlő testvérek ellen viselt irtó­háborújáról szól. S a legszomorúbb a dologban az, hogy a kik másként vélekedtek, a keresztyénség alapítójának, az Úr Jézus Krisztusnak igazi szellemét szólaltatták meg. De a pápaság nem azt nézte, kié az a szellem, hanem csak azt, hogy nem az övé. S megszületett a keresztyén­ség örök szégyen foltja: az inquisitio. A foltot tisztára kimosni mindig mohó vágya annak, a ki ejti. Ha nem sikerül, elfedi, leplezgeti, szépítgeti. S a r. katholicizmusnak mindenkor oly sok volt a leplezni és szépíteni való foltja, hogy nagvohb mester, mint ö, még e tekintetben nem élt soha ezen a világon. »Az inqusitio »hitbirásJcodása« a legirtózatosabb és legvérengzőbb .jelenség, a mi csak valaha a keresztyén világban a vallás köpenye alatt fellépettmondja Hoens­broech. A inquisitio a keresztyénség körében, a keresz­tyénség elvei és szelleme alapján egyenesen lehetetlen. A keresztyénség szelleme a szabadság és szeretet lényegé­ben egy azonos forrásából táplálkozik, az inquisitio pedig a kényszer és a gyűlölet gyümölcse. Az inquisitiot létesítő és fenntartó egyház, — még az ultramontánizmus által hazudott szelídebb formában, a cenzúra alkalmazásában jelentkező inquisitiot gyakorló egyház is, — lemondott a krisztusi keresztyénség jogáról. S mert érzi, hogy e jogot elvesztette, azért lolja mindig és mindenütt előtérbe a maga torz igényét az egyedüli keresztyén elnevezésre, s azért tartja fenn a viszonyokhoz mért szelídebb vagy erőszakosabb formában a hitre gyakorolt kényszert. Pedig a keresztyénség a szabadság vallása, mely a lelkiismeret kérdéseiben, az Istenhez való személyes viszony, az Istennel való életközösség dolgában mindennemű kény­szert és hatalmi rendszabalyokat feltétlenül kizár. Ez emeli ép a keresztyén embert szédítő magas méltóságra, melyben neki — miként Pál apostol mondja — minden szabad, de épen mint keresztyénnek, nem minden illik, nem minden felel meg az ö keresztyén méltóságának Isten által szabott s a Krisztus által mutatott hivatásának. A keresztyénség tényleg a szabadság vallása volt sok évszazadon keresztül. Az apostoli és egyházi atyák a hit és erkölcs dolgában a lehető legteljesebb szabad­sággal tanítanak, okoskodnak, Ítélnek. Sohasem volt a keresztyénség szabadabb szellemű, mint a kanonizáló és dogmaiizáló zsinatok elöU és alatt. De ez természetes is H9*

Next

/
Thumbnails
Contents