Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-12-09 / 49. szám

TÁRCA. Adalékok a franciaországi protestáns áttérésekhez. (Folytatás és vége.) Elitée le Garrec franciskánus páternek (jelenleg theol. hallgató a párisi protestáns fakultáson) áttérése, a melyről szintén sokat irtak a francia lapok, ugyanazon kolostorból egy másik franciskánust késztetett hasonló lépésre. Mint le Garrec igaz barátja, hosszú ideig mit sem hallott ama férfiúról, kit egyedül becsült nagyra a kolostorban, mignem egy alkalommal egy r.-katholikus háznál a »Chrétien Frangais« ama számát olvasta, a melyben le Garrec a kolostorból való menekülését irja le. Azonnal határozott. Keresztül koldulta magát Nizzától Sévresig (Fáris mellett), a hol feltalálta barátját és levetette barátcsuháját. Sajátságos módon szabadult Rómától Morin abbé. Mint vikárius és egyházi körökben méltányolt festő a plébániatemplomot díszítette képekkel. Művészetének továbbképzésére a püspök Fárisba küldte. Itt ismerkedett meg az áttért papokkal, s velők érintkezve jutott evangéliumi meggyőződésre. Miután szakított a római egyházzal, Neufcbatelbe ment, hogy ott egy ismert művész műtermében folytassa tanulmányait. Nemsokára azonban arra a meggyőződésre jutott, hogy helye nem a festő állvány előtt van, hanem az evangélizáció munkamezején. Igy cserélte fel a festői műtermet a neufcbáteli fakultás íantermével és theologiai tanulmányainak befejezése után mint evangélista Franciaországba fog visszatérni. Végül megemlítjük még Jarguet abbét, ki egy vegyes vallású községbeli állásában kezdett evangéliumi nézetre jutni, s a római katholicizmus részére elveszett. Midőn a poitiersi püspök csábító Ígéretekkel igyekezett az áttérésről lebeszélni, a következőket irta neki: »Tartsa meg az állásokat! Én megtaláltam a legjobb helyet. Isten szabad gyermekének a helyet, a Krisztus által megváltottak országában.* Bár ezen áttérések a francia klérus nagyságához mérve csekély jelentőségűek, — erősödő s jövendő befolyásukat még sem szabad kicsinyelnünk. Mert a Rómával meghasonlott papok száma légió. A püspökök abszolutizmusa, a kegyességben nyilvánuló gépiesség, a papnak saját hazája és a szabadelvű eszmék iránt való hazug és fonák állása a papok ezreit borzasztó lelki meghasonlásba vitte, a mely nem lesz elviselhetőbbé az által, hogy a világ és a felebbvalók előtt titkolni kell. Ezentúl máskép lesz. A pomiersi egyházkerület papjai már is nyiltan hadat üzentek a püspöküknek. A »Crétien Frangais«-ben az egyházkerület egyik papja hosszabb cikksorozatban éles bírálat alá veszi a püspök hivatali és magánéletét. Arról értesülünk, hogy a kerület papjai egy antiultramontán lapot alapítottak, a mely szatirikus és polemikus cikkeket közöl, sőt meg a püspök karrikaturáit is közli; e mellett jól szervezett mozgalom indult meg, melynek végcélja az, hogy egy Róma fenhatósága alá nem tartozó nemzeti egyház jöjjön létre. Egy másik következménye az áttéréseknek a végletekig fokozott gyűlölet a protestantizmus ellen, mely a legképtelenebb tartalmú protestáns-ellenes röpiratokban nyer kifejezést, s itt-ott már a tettlegesség terére lép. Fokozza az elkeseredést a protestánsok ellen az, hogy a hatóságok erélyesen védelmükbe veszik a megtámadottakat (nem úgy, mint Ausztriában!) és a rágalmazók ellenében a törvény teljes szigorát alkalmazzák. Feszült érdeklődéssel várták annak a rágalmazási feljelentésnek a kimenetelét, melyet Bourrier indított a klerikális röpiratiró, Renauld ellen, ki »La conquéte protestante* cimű munkájában »abominable renégat parjure, cinique apostat« címekkel illette őt. Renauld érzékeny büntetésre ítéltetett. Az ítélet inegokolásában a következő figyelemreméltó passzus fordul elő :»írónak szigorú büntetés terhe alatt megtiltatik, hogy valamely személyt, a ki lelkiismeretbeli függetlensége és szabadsága folytán vallást változtatott, renegátnak vagy hamis esküjü apostatanak bélyegezzen* ! Bourrier a következő észrevételt fűzi ehhez: »Ha Franciaországban nem szabad egy áttértet inzultálni, azért, mert a lelkiismereti szabadság alapfeltételét komolyan veszi, akkor a katholikus vallást nem lehet szabadon gyakorolni! Mert a Syllabus elitéli a paragr. III. prop. XV-ben ezt az állítást: »Szabadságában áll bárkinek azt a vallást felvenni és követni, a melyet az igazinak tart.* Tehát a r.-katholikusnak vallásából kifolyólag küzdenie kell mindazok ellen, kik a lelkiismereti szabadságot elismerik. Ha ő az áttértet mint hitehagyót elátkozza, csak vallását gyakorolja és e mellett kijelentésében még enyhébb, mint a szent atya.* Érdekes volt a tárgyalás során az a beismerés, hogy Renauld röpiratát nem veszi meg senki. A könyv 3000 példányából 1500 még a kiadónál hever, néhány száz mint ingyenpéldány küldetett szét, a többi könyvkereskedőknél és pályaudvarokon van. És mégis a törvényszék előtt fekvő corpus delictin ez áll: »4-ik kiadás!* Az evangéliumnak a lakosság között elért eredményéről néhány délről és nyugatról vett értesítés számol be. 1900. év február 4-én Goulavresben, Perigort megyében egy evangélikus templom szenteltetett fel, a harmadik négy év leforgása alatt. A protestánsok kisded csapata díszben levő papjaikkal élükön, egyházi énekeket énekelve vonult be a r. kíváncsi katholikusok sűrű tömegén át a csinos templomocskába, hol a prédikálás után 35 áttért vett először úrvacsorát. Nem programmszerű, de mint mondják lélekemelő volt, midőn az épen miséről jövő r. katholikusok a templomot újból megtöltötték, miután az evangélikusok azt elhagyták. A fiatal hitközség papja ismét felment a szószékre s beszédet tartott a r. katholikusoknak a templom faldíszéről; a tiz parancsolat és a Miatyánkról. Az evangéliumi ügy mind több meg több hívőnek a szivéhez férkőzik. Ezen templomon kivül az utóbbi időben még két terem nyilt meg az evangélium