Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-11-25 / 47. szám

képekkel közzéteszi Balogh E.« E füzetből a vallásos estéken felolvasást tartani nagy lelki haszonnal jutalmazó belmissziói munka volna. * * * * A jól végzett munka után elmaradhatatlan volt a magnum áldomás. A gyönyörű időben, a szép Stefánia-úton végig sétálva, csakhamar a »Bellevue« nevü nyári mulatóhelyre érkeztünk, mely akármelyik fővárosba beillenék, s melynek roppant nagy termében közel 300-an foglaltunk helyet a hosszú terített asztaloknál. Itt aztán a vendégfogadó pozsonyi evang. egyház megint nagyon szépen kitett magáért. Mert hát annyi jóétvágyú embert oly ízletes és ételfogásokban oly gazdag ebéddel ellátni s ráadásul még pezsgővel is megörvendeztetni s a jó kedv magas régióiba ragadni: ez már minden dicséreten felül áll. Ily lukullusi megvendégelésre csakugyan nem számítottunk. Üjból és újból köszönjük ezt a meg nem érdemlett szives látást. Nem fogjuk elfelejteni. — Valamint örökre felemelő marad ránk nézve az az igazán megható szép jelenet is, midőn Hegedűs elnökünknek a királyra mondott gyönyörű felköszöntője után, a mint a zenekar rázendítette az Isten áldd meg a magyart: egyszerre az egész nagy társaság, mint egy ember állott fel a terített asztalok mellől, s oly érzéssel énekelte végig ezt a felséges nemzeti énekünket, akár csak templomban lettünk volna. Ebből is látszik, hogy a magyar s kivált a protestáns hitű magyar ember a mennyire szereti vallását, egyházát, annyira szereti hazáját is. Sőt talán még jobban. Mert íme képesek vagyunk háttérbe szorítani s elfelejteni a vallásunkon ejtett sérelmeket is, ha a haza szent nevében szólítanak fel arra a mi vezéreink, mint a többek közt a kiváló talentomú férfiunk, Szilágyi Dezső is, a kinek ajkairól vágyva-vágyott hallani a most vidám hangulatú sereg a hadi jelszót, — nem egy harcias buzgalmú közkatona talán a harcra hívó szózatot: ám ő nemes mérsékletre s arra hívott fel: egyesüljünk mindnyájan a haza és egyház szeretetében! (Vége köv.) Lévay Lajos. Farkas József jubileuma. Egy hosszú, áldásos eredmenyü életet tisztellünk meg a mult csütörtökön. Farkas Józsefet jubiláltuk meg, 45 éves theológiai tanári és 80 éves presbiteriumi jegyzői működése betelése alkalmából. Nem várta ő ezt a jubilálást, hiszen tudományánál, szeretetreméltóságánál csak szerénysége nagyobb. De az az intézet, az az egyház és az az egyházkerület, a melynek szolgálatában és pedig hűséges és eredményes szolgálatában oly hosszú évek sokszor nehéz munkáját áldozá, s a tanítványoknak azaz egész tábornyi serege, mely az ő ajkairól tanulá megismerni keresztyén és protestáns anyaszentegyházunk fénynyel és sötét borúval szinezett történetét s szívta lelkébe az az iránt való olthatatlan szeretelet, — vájjon elmulaszthatá-e, hogy körül ne vegye őt szeretetével s ragaszkodásának és hálájának őszinte kifejezéseivel, akkor, a midőn áldásos működésének ahhoz a mért föld-kövéhez ért el. a melyet elérni csak keveseknek jut osztályrészül, s a mikor érdemei méltó elismertetésre találtak meg a trón előtt is s megnyerték polgári jutalmukat a legfelsőbb kitüntetésben, a királyi tanácsosi címben? Valóban hálátlanok lettünk volna, ha ezt elmulasztjuk; mert egyházi és közéletünk terén alig van ember, a ki a kitüntetést s a hálás szeretetből lakadó megünnepeltetést jobban megérdemelte volna, mint Farkas József. Az ő éle'e, ifjú korától kezdve el egész mostanáig, 6? éves koráig, a hü és igaz munkálkodás szakadatlan lancolata. Annyi terén szolgált és működött ő az egyházi és iskolai életnek, hogy nagyítás nélkül azt kérdezhetjük: mi nem volt még Farkas József? Az 1833-dik év március 23-án a fehérmegyei Gárdony községben születve, középiskolai tanulmányait a budai kegyesrendi és a kecskeméti ref. főgimnáziumban, bölcsészeti és theológiai tanulmányait a kecskeméti theológiai akadémián elvégezve, már 22—23 éves korában a közpályára lépett, betöltve a kecskeméti theol. akadémián 1855—56-ban a Ballagi távozása folytán megürült Írásmagyarázati tanszéket; — s innentől kezdve, el egész mostanáig, leszámítva az 1856—1857 kí iskolai évet, a mikor a bécsi, hallei és zürichi egyetemeken bővítette ismereteit, mindenkor a közpálya lankadatlan munkása vala. Hazatérve külföldről, a kecskeméti theol. akadémián foglalt újra tanszéket, s volt az egyháztörténelem és az ó-testamentomi Írásmagyarázat rendes tanára 1857-től 1859-ig. Az 1860-ik évben új munkatérre szólította egyháza közbizalma: titkárul rendeltetett a kerület agg helyettes szuperintendense mellé, hol bőven volt alkalma érezni a patenlális kor küzdelmeinek utolsó hullámverését. Hogy mennyit dolgozott ez állásában s mely dolgokban volt része? arról szerénysége tiltja bővebben szólani, még bizalmas baráti körben is, de ritka emlékezötehetségü lelke gazdag emlékeket őriz ebből a nagy időből, a mikor a cime csak szuperintendensi titkár volt ugy-m, valójában azonban szuperintendes vala. A patenlális küzdelmek lezajlása után a pesti prot. főiskola theológiai intézetéhez választatott meg, előbb helyettes, 1862-ben pedig rendes tanárul az egyháztörténelmi tanszékre, s azóta ennek körét tölti be, ritka tudományos készültséggel, soha meg nem lankadó buzgósággal. Tanársága mellett azonban volt ideje arra is, hogy szolgálja egyházkerületét, a pesti egyházat és az irodalmat is és ezek körében is szerezzen magának elévülhetetlen érdemeket. Kerülete már 1863-ban aljegyzővé választá, s mint ilyen szolgálta azt egész 1893-ig, a mikor is tanácsbiróva választatván, e tisztéről lemondott, a nélkül azonban, hogy a közegyházi élet teréről visszavonult és visszavonulhatott volna, mert a bizalom azért minden évben oda szólítja a referensi székre és ő azt szívesen, odaadással tolti be ma is. Egyházkerületi aljegyzősége mellett ismételten volt kerülete püspöki titkára is, 1884-től 1887-ig; 1870 óta pedig mind a mai napig egyháztanácsi jegyzője a budapesti egyháznak is,se minőségben is immár 30 éves jubileumát ülte meg. Irodalmi működése részletes ismertetésére e helyen ki nem terjeszkedhetünk, de munkái egyszerű felsorolása is bizonyságot tesz a mellett, hogy mind az időszaki sajtónak. mind a népies és tudományos irodalomnak hivatott munkása vala és az még ma is. Volt a »Protestáns Egyházi és Iskolai Lapnak* hosszú éveken át főmunkatársa és szerkesztője; szerkesztette a »Keresztyén család* c. hetilapot; szerkesztette a »Protestáns Árvaházi Képes Naptárt* ; irta »Koszorú*-füzetekbe; szerkesztette a Pallas Lexikon protestáns vonatkozású cikkeit; megírta a Keresztyén egyháznak a Magyar Prot. Egyháznak, a pesli ref. egyháznak, az Ür Sionának történetét. Kálvinnak és a magyar hitvallóknak életét, s irt Bibliai föld-94