Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-11-18 / 46. szám

az utcára kidobott, a koldulásból, az utcai könyörület fillérein tengődő gyermekek képe. Látom azt a kis sereget, a mely az Úr szenvedésének emléknapján, megérezve az ő szeretetének nagyságát, megértette azt is, hogy a Krisztus tőlünk azt a könyörületre kész indulatot kéri, a mely a nyomorultat felemeli az ő nyomorúságának idején, s megvalósulva látom az igazságot, hogy az Isten a maga erejét elvégezheti az erőtelenek által. Elhintetett a mag: az Úr kegyelmének éltető fénye az Isten beszédjének csendes esője termő erőt adott e magnak, s im' látjuk, oly terebélyes élő fává növekedett, a melynek árnyékában immár ötven elfáradt, elcsüggedt gyermek találhat pihenést. Az eljövendő Messiásról, a kinek vállán lészen fejedelemség, kinek nevét nevezik csudálatosnak, tanácsosnak, erős, hatalmas Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének (Es. IX. 6.), — az eljövendő Messiásról azt mondja a próféta, hogy a királyok lesznek táplálói és a királyné asszonyok dajkái (Es. XLIX. 23.). Az elzüllött gyermekek gondozásának, e valóban messiási eszmének táplálására is a világ legbölcsebb uralkodója, népének gyermeki hűséggel- szeretettel körülrajongott atyja, jó királyunk adott példát, s ez eszme ápolásában, e cél támogatásában király és szolga, szegény és gazdag összetalálkoztak, mindkettőt pedig az Ur szerzé (Péld. XXII. 2.). Érzem a ti szivetek örömét én is; visszhangra kél bennem a hálaadásnak szava, a mely a ti lelketekben is megcsendül, s mégis az apostolnak amaz igéit veszem ajakamra, a melyek harcról szólanak, s a mi vitézkedésünk fegyvereiről s arról a nagy erősségről beszélnek, a melynek lerontása a keresztyén ember életének célja, kötelessége. Igen, mert nem tévedek, ha az egyházi s az egyháztársadalmi munkát harchoz hasonlítom, a melyben a lélek fegyvereivel: az igazsággal és szeretettel viaskodunk a bűnök ellen. E tusában a hitetlenséggel a hitnek, a langymelegséggel a lángoló buzgóságnak, az önzéssel az áldozatkészségnek, a bölcseséget színlelő istentagadással az alázatos, istenfélő tudománynak kell küzdenie. Ezekkel a fegyverekkel diadalmaskodott az apostol is, mikor minden emberi okoskodást elfordított és minden nagyságot, mely felemelkedék az Istennek ismerete ellen és az embereknek minden gondolatjokat foglyul vitte, hogy Krisztusnak engedjenek (II. Kor. X. 4.). És kicsoda az közülünk, a ki békén, tétlenül nézhetné társadalmi életünk sebeit s nyugodtan tudná hallgatni azokat a jajkiáltásokat, a melyekkel e sebek miatt a jobbak panaszkodnak ? Kicsoda az, a ki, ha máskor nem, valami nagy csapás alkalmával, mint a milyennel egy embernek gonoszsága pár év előtt egész nemzetünket gyászba öltöztette, fel ne sóhajtana a zsoltáriróval : veszszenek el a bűnös emberek e földről és a hitetlenek többé ne legyenek ! (Zsolt. GIV. 35.) Kicsoda az, a ki meg ne látná, észre ne venné, hogy milyen sok a pusztulásnak indult gyermek, a kihez már a zsenge korban kisérőfársul szegődik a testnek ellensége, a léleknek bűnre csábítója: a nyomor? Azt is tudhatja mindenki, hogy a nyomor rongyain keresztül könnyen utat tör magának a kisértet, hogy a szabadságra, az istenimádásra, a hazaszeretetre teremtett lelket a test szolgaságának, az istenkáromlásnak, a haza megtagadásának, e rettenetes bűnöknek kötelékével kötözze meg. S az elhanyagolt, az utcára dobott, a társadalom által kitagadva, szeretetet sohasem tapasztalt, könyörületet nélkülözve növekedő gyermekekből válhatnak és válnak is azok a dacos, megátalkodott férfiak és nők, a kik minden lelkiismereti furdalás nélkül, sőt azzal a gondolattal, hogy emberséges munkát végeznek, feltámadnak a társadalom rendje ellen; az Istennek ismerete ellen emelik fel okoskodásukat, a hazáról tudni sem akarnak, s az istentagadással, hazaárulással az erőtelen lelkeket hálójukba kerítik, a jobbak szivében örökös rettegést támasztanak. Ift az a harctér, a mely a Krisztus vitézeit várja; itt az a mező, a melyen oly sok az aratni való. Gyűjtsétek össze békés, csendes otthonba a hajléktalan, kitaszított gyermeket; vezessétek biztos menhelyre, a szerető Jézus kebelére, a kit a kísértés ostromol; gondos ápolással, jóságos neveléssel adjátok vissza a hazának az egyháznak, a társadalomnak, a kit a züllés útján a bűn elragadni akart, s akkor az igy gondozott gyermekben elvész a bűn e földről s a hitetlenségnek csirája kiírtatik. A lelki tisztátalanság, a bűnök sokasága ellen hiába való az országokat kormányzóknak minden hatalma, a törvényeket alkotóknak minden bölcsesége. A bűnök nagy erősségeit csak az Isten által erős fegyverek ronthatják le. Oh, vajha megértené ezt mindenki, a ki hazája boldogságát szivén hordozza 1 Vajha oly erős szavam volna, hogy túlharsogná a viszálykodásoknak, a gyűlölségnek kiállásait; ha eszébe venné minden ember, hogy a gyűlölködés csak sebet ejt, a viszálykodás még a testvérek között is válaszfalat emel, a nemzetek testét darabokra szaggatja szét; ha nem felejtené el senki, hogy harag, a szenvedélyek versengése csak rombolni és pusztítani képes 1 Vajha ezek helyett ami vitézkedésünknek Isten által erős fegyvereit forgatnánk, hogy dőlne le az emberek között a válaszfal, hogy szégyelnülne meg a bűn s hogy lenne a mi útunk a fejlődés, az igaz haladás ösvénye. A ki a Krisztus nevét imájában emlegeti, a ki az Istennek jóságához könyörgéssel fordul, ne legyen annak hite csak vallomás, hanem cselekvő élet; ejtsen ki kezéből minden eszközt, a mely rombol; irtson ki szivéből minden indulatot, a mely gyűlöl; vegye kezébe a mi vitézkedésünknek fegyvereit, s akkor aztán legyen versengés, de ennek célja, hogy hazánk boldogítására, az Isten országa igazságainak terjesztésében kicsoda gyümölcsözteti a reá bizott talentumokat legjobban, — s akkor e versengésben te Krisztusnak népe ne félj ! mert a te vitézkedésednek fegyvere az Istennek ereje által lesz erős. Ámen. Haypál Benő, budai lelkész.