Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-11-04 / 44. szám

világosságon ... Azt lehetne ugyan mondani, hogy hát kövesse a prot. papság is a szeget-szeggel elvét, nevezetesen, — a mi a vegyesházasságok dolgát illeti, — igyekezzék a prot. pap is ugyanazon buzgósággal, mint a r. katholikus, odahatni, hogy a mindkét nemű gyermekek protestáns nevelése biztosítva legyen. De mi erre a gvöngédlelkü Hase-nak. a kitűnő egyházi történetirónak szavaival felelünk : »Mégis csak nagyon kellemetlen látvány volna, ha mindenik különböző vallásű mátkapár háta megett a két ellenséges lelkész állana, mindkettő az ellenkezőre intve és kényszerítve őket, mindenik mindent követelve egyháza részére*. Minekünk prot. papoknak az ilyen eljárás soha sem volt vérünk, soha sem is lesz kenyerünk. » Wir liuben einen anderen (ieist, denn sie /« Mi az egyéni meggyőződésnek, a lelkiismeret szabadságának, a türelemnek és felvilágosodásnak elvét, szellemét örököltük prot. elődeinkről, s minden látszólagos vereségünk dacára bizton reméljük is ez elvek, e szellem egykori diadalra jutását; — de a fanatizmusnak, a végletekig vitt felekezetiességnek és türelmetlenségnek középkorba illő fegyvereivel mi nem harcolhatunk. Szeretjük mi is és üdvözítőnek hiszszük az evangéliom örök tanain alapuló vallásunkat; de azért nem tartjuk elkárhozandóknak a más hiten levő embertársainkat, és nem tartjuk bűnnek, bármily sok veszteséggel jár is ránk nézve, ha híveink egyike-másika közülök választ magának élettársat. Fájdalommal látjuk ugyan, hogy prot. híveink elfogulatlan, testvéri szeretetre, türelemre és engedékenységre hajló lelkületét a magát egyedül üdvözítőnek tartó római egyház papjai s hivei saját előnyükre, saját akluk juhainak minden módon lehető szaporítására használják fel: de mi a lélekhalászatnak ezen útját-módját lelkiismeretünkkel és prot. vallásunk szellemével megegyezőnek nem tartván, nem is követhetjük ... Mi az emberi és isteni törvényeket őszinte tiszteletben kívánjuk tartani és nem törekszünk azok tervszerű kijátszására és alattomos megrontására, azzal a farizeusi okoskodással, hogy ezzel Istennek s anyaszentegyházunknak teszünk nagyobb tisztességet. De érzem, hogy már is visszaéltem a mélyen tisztelt Értekezlet becses türelmével, holott pedig igen-igen sok mondanom volna még felvett tárgyamra vonatkozólag. E fejtegetéseket azonban részemről a mily időszerüknek, ép oly hasznosaknak találtam most, midőn oly sürün halljuk felhangzani a vészkiáltást a gyermekek odaígéréséből származó veszteségek miatt. Talán sikerült kimutatnom, hogy ezek a veszteségek nem tegnapi, hanem, fajdalom, igen régi keletűek, s minden valószínűség szerint ma sem nagyobbak, mint az egyházpolitikai törvények életbelépte előtt: csakhogy ma már szám szerint, statisztikai kimutatásból is tudjuk, a mi eddig sem volt titok előttünk, hogy prot. egyházaink lélekszáma a vegyesházasságok révén alább száll. — Ez bár nagyon fájó ok, — némi részben vigasztaló tanulság mégis reánk nézve; mert hogy ha a jogeinyomás és megpróbáltatás nehéz korszakát kissé megfogyva bár, de lélekben meg nem törve szerencsésen átküzdöttük: méltó okunk lehet remélni, hogy a megkezdett reformkorszakban pedig, melyben jobbára a protestántizmus elvei jutottak diadalra, veszteségünket most már nyereség, a sötétséget világosság fogja felváltani! IV. Ez idő szerint azonban nyeresegröl még nem, csak veszteségeinkről szólhatunk. Azt már láttuk, hogy a v gyesházasságok mennyire fogyasztják Magyarországon a protestáns egyházak népességét; legyen szabad most már, — lehetőleg rövidre fogva mondandóimat, — a kitérések folytán szenvedett veszteségünkről beszámolnom. Azon statisztikai kimutatas szerint, melyet Homola István evang. lelkész a Prot. Egyházi és Iskolai Lapban közzétett, 1898-ban a reform, egyházból más egyházba kitértek összesen 1654-en. Ezek túlnyomó része, vagyis 1192, a római katholikusok számát szaporította. Ellenben a római egyházat mindössze 914-en hagyták el, s ezeknek csaknem felerésze — 400 — a reform, vallásra tert át. — Mellőzve a részletes adatokat, csak annyit emelek ki tanulságképen e kimutatásból, hogy a prot. egyházak 1896 óta a kitérések következteben is folyvást veszítenek; nem sokat ugyan, de nyereségűk mégsem pótolja veszteségünket. Leszámítva ugyanis a hozzánk áttértek számát a ref. egyházból kitértek számából, kitűnik a Homola-féle kimutatásból hogy e címen a ref. egyház vesztesége 1896-ban 28, 1897-ben 416, 1898-ban pedig már 900 lélek volt. Viszont a római kath. egyház nyeresége áttérések folytán is mindinkább növekszik, vagyis mig 1896-ban csak 416 lélekkel szaporodott, addig 1897-ben már 1149 1898-ban pedig 1217 lélekkel. Föltéve, hogy ezek az adatok megbízhatók, — síjnosan esik látnunk, hogy az érem egyik oldala itt is eléggé sötét. Az egyházpolitikai törvények életbeléptéig ugyanis abban a tudatban Jvoltunk, hogy a r. kath. egyházból, igaz, egészen külső okok miatt, azaz, hogy tűrhetetlenné vált házasi köteléküktől szabadulhassanak, — sokkul többen tértek át hozzánk, mint a mennyien tőlünk kitértek volt. Hogy csak egy adatot említsek: az 1886-iki Egyetemes Névtár szerint ugyanis, mig 1885-ben csupán ól3-an tértek ki tőlünk, addig a hozzánk áttértek száma, kiknek túlnyomó része nyilván r. katholikus volt, 1166-ra rúgott. Az említett kényszer-ok a római egyházból való kiválásra azonban a házassági jogról alkotott 1894: XXXI. t.-c. életbeléptével teljesen megszűnvén, azontúl a prot. egyházakba való áttéréseknek is, ezen a cimen legalább, ritkulniok kelle. A számadatok azonban nem mindig megbízhatók. Mert ime még a reform-korszak előtt jóval, 1891-ben, egy jezsuita-atya például fülem hallatára a szószékből ezeket mondotta : »Hogy mikor térnek vissza a hitehagyottak, nem tudom ; de annyit tudok, hogy már is. különösen hazánkban az utolsó évtized alatt rohamosan kezdenek visszatérni. Minden esztendőben a -hétezren ternek meg az anyaszentegyház kebelére, a melytől oly galádul elpártoltak. . . . Én akkor szörnyen felháborodtam e hazug állításon, — azóta azonban belát-