Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-09-30 / 39. szám

meg hasonlóan azt, a mit az ő látogatásaik alkalmával tenni lehet. És mert nem lehet tagadni, hogy a szegénység nagy támaszt nyújt a csábítóknak: igyekezzünk, különösen az egyházhatóságok elöljárói útján, minden erővel oda törekedni, hogy híveinknek néhol, valóban alig elbírható egyházi adóját mentől előbb a méltányos mértékre leszállíthassuk. Ha ezt megteszszük, meggyőződésem, hogy egyházunk a veszélyek közül diadalmasan fog kiemelkedni. Ezt hiszem, ezt óhajtom, ezért imádkozom mindenható Istenünkhöz. Az egyesületi tevékenység szükségessége a magyarországi prot. egyházakban. Részletek Ttitook Zsigmond nyagyváradi kir. táblai elnöknek az írod. Társ. pozsonyi díszgyülésén felolvasott értekezéséből. Sötét, nehéz felhők vonultak egyházunk, — a magyarországi prot. egyházak fölé. Hitfeleink ajkáról panaszok és a keserűség nyilatkozatai hangzanak fel. Mélyre ható nyugtalanság — mint valami határozatlan betegség előérzete a beteg idegein, — uralkodik rajtunk. Komor gondolatok árja borítja el lelkünket, ha a jelenből egyházunk jövőjére következtetést vonunk. Peclig nem az üldözésnek, nem az elnyomásnak nehéz éveit éltük, — melyben az ősöknek a századokon át oly gazdag részük volt. Nem! Sőt az állam ma a mi egyházunkat is védelmében részesíti; nehéz anyagi viszonyai közt anyagilag is segíti. Mondhatnánk ugyan, hogy a protestantizmus által a magyar állam javára hozott áldozatoknak s időnkint kivívott eredményeknek, — melyeknek, ha nem is kizárólag, de bizonyosan nagy részben köszönhető, hogy ma Magyarállam van, — az államtól csak csekély kamatait élvezi a prot. egyház, s elmondhatnánk, hogy a felekezetek közt az egyenlőség és viszonosság ma sem létezik; de nem tagadhatjuk, hogy az állam, — mely előbb üldözött, elnyomott, legjobb esetben is csak tűrt s más felekezetűek előnyben részesítése által gyöngített, most elismer és támogat; hogy hitfeleink hitükért nincsenek többé mellőzve; hogy az egyház működése szabad, s hogy a miért annyi nemes sziv onta vért, szenvedett becstelenítő börtönt és halált: a szabad vallásgyakorlat, a szabad vizsgálódás, a gondolatnyilvánítás szabadsága, — államilag is védve van, s hogy az állam ez eszmék befolyása alatt áll. Es ime, a sötét felhő egyházunk felől még sem mozdul ! Az idő évről-évre sorvaszt, lassan ugyan s a nem figyelő előtt észrevétlenül, de következetesen s fokozatosan. Valami titkos betegség emészti egyházunk erejét. Honnan van, hogy az üldözés korszakában, legalább ott, a hol az ellenséges erő nem volt elégséges az akaratot « elhatározást abszolút hatalma alá hajtani, a protestantizmus, száz sebből vérezve, de fentartotta magát? Honnan van, hogy a midőn templomait elvették, iskoláit bezárták, vagy iskoláiban a tanítást önkényesen korlátozták ; a midőn papjai, annyi akadálylyal küzdve, csak külföldön szerezhettek magasabb képzettséget, s küzdelmükért itthon a létfentartásnak is alig megfelelő s a gyötörtetésnek kitett állás jutott osztályrészül, akkor a protestáns egyház ellenálló erején megtört a foglalási törekvés; most pedig, reá kedvezőbb viszonyok közt, ellenálló ereje elernyedt, tagjai közül számosan önként hagyják el, s a tagok arányszáma és ereje csökken? Miként jutottunk ide? A számos ok közül csak egyre, de véleményem szerint a leglényegesebb okra mutatok reá? — Nevelési rendszerünk hiányaira kívánom a tiszcelt társaság figyelmét irányozni. Ifjúságunkat kibocsátjuk az elemi iskolából, s többé nincs reá gondunk. A gyermekifjú a környezet befolyása alá kerül, s a környezet romlott, — nem mindig, de igen sok esetben. Megelégszünk középiskoláinkban, ha a tantárgyak közé a vallást heti 2 órán felveszszük ; nem gondolunk eleget a protestáns szellem átültetésére, vagy ha sikerült volna átültetni, a gyönge ültetmóny ápolására, a vallás és egyház szeretetének felkeltésére. A nők felsőbb fokú nevelését pedig átengedjük a zárdáknak s idegen nevelőnőknek. Nem állítom, hogy a prot. középiskolákban a vallás ós a történelem tanítása által nem adnák meg a tanárok azt az ismeretet, a mely önművelés, vagy családi tradíció ós szülei befolyás által erősbítve, a prot. szellemű érzelmet, jellemerőt, az egyházszeretetet az egyénben kifejteni s növelni alkalmas. De a mint vélem, még középiskoláinkban is vagy épen hiányzik, vagy kevés a nevelői hatás, oly irányban, hogy az ifjú, az egyház iránt benső s maradandó szeretetre, intézményeinek ápolására, fenséges elveinek kultuszára inclíttassék s abban az egész életre megerősíttessék. Nem kell mondanom, hogy e célra a vallástanítás, mint iskolai tantárgy, egy magában nem elég. A prot. szellemű női nevelésről pedig nincs mit szólanunk, mert ilyen majdnem merőben hiányzik. A hol még a család vagy megőrizte az ősi egyszerűséget, az erkölcsi tisztaságot, vagy megtartotta a haladó műveltség mellett a lélek nemességét s nem vesztette el a gyermekekre azt a befolyást, melyet csak szülei szeretet s állandó nevelési munkásság és gondozás