Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-08-26 / 34. szám

legszentebb szeretet idvezítő erejét és azt mondogatjuk magunkban: ülhetünk-e szent komolyság nélkül a Jézus asztalához ? Hallhatjuk-e onnan felülről a béke és bocsánat szavait, ama szent elhatározás nélkül, hogy búcsút mondunk a versengésnek és gyűlölködésnek, irigységnek és elégületlenségnek és megbocsátó kezet nyujtunk embertestvérünknek, mig egy úton vagyunk vele; megosztjuk egymással a kenyeret és a bort. Közülünk egyik sem különb a másiknál. A gazdag átnyújtja a kenyeret a szegénynek és a szegeny a gazdagnak, s mindnyájan ugyanazon pohárból iszunk. Nincsen-e ebben valami megható? Óh szegény, elhagyatott ember! jöjj ide! Mi a testvéri szeretet együttes ünnepét üljük; halljad az úr Jézus Krisztustól, hogy ő érted ment a kinos halálba, érted hordozta a keresztet, hogy te aztán türelmesebben hordozhasd a keresztet. És te kegyence a sorsnak, midőn a szerencsétlenségek iskoláján átment testvéred átnyújtja neked a kelyhet, nem azt mondod-e: »Óh uram, mivel érdemlettem ezt a kitüntetést? Nem vagyok én jobb azoknál, a kik szenvednek és keresztet hordoznak.® Ugy-e hogy ennél a szent asztalnál minden dölyf és kevélység eltűnik lelkünkből; egyúttal azonban érezzük, hogy megerősödtünk, hangulatunk emelkedett. Az úrasztalánál egy fényes nap ragyog felettünk, mely minden sötét borulatot tovaüz. bensőnkben felmelegít, a mely az örök jó felé vágyódásunknak új erőt kölcsönöz. Igen, ha mi igaz lelki áhítattal adjuk át magunkat az úrvacsorának, az a szent vendégség sokkal többet ad nekünk, mint sem hogy szóval kifejezhetnők. A világtörténet legborzasztóbb tényei közé tartozik az, hogy az esztelen emberek a legmeghatóbb, legszentebb szeretet eme jelképe felett a legnagyobb szeretetlenséggel harcoltak egymással. Patakokban ömlött a vér az úrvacsora miatt. Elmondhatjuk, hogy a harmincéves háború borzalmai nem sepertek volna végig Németországon, ha a ketté szakadt testvérek egyesültek volna az úrvacsora kérdésében. Igy azonban mindkét felekezet a maga felfogásába öntötte bele a maga bősz haragját és a másként vélekedő testvértől megtagadta a testvér nevet. Óh milyen nagy fájdalom ez arra a Jézusra nézve, a ki ezen vendegség által minden szorongatott kebelnek égi békét akart nyújtani! Igy lesz-e ez mindig? Azt mondjuk erre: a mi igaz vigasztalást, felbuzdulást a róm. katholikusok, lutheránusok, kálvinisták az úrvacsorában élveznek, azt mi is érezzük, a mi egyszerű szertartásunk mellett. De jönni fog olyan idő, — de csak majd századok múlva, hogy a szétvált testvérek megegyeznek egymással ebben a kijelentésben: »Mi nem okoskodunk, nem magyarázgatunk. Nekünk egyedül Jézus kell, úgy a mint szent emlekezetünkben él; mi csak arra szorítkozunk, hogy az (") szavai hassák át lelkeinket az úrasztalánál. Mi testvérjobbot nyujtunk egymásnak!« Akkor aztán majd Jézus eme szavakkal fogja üdvözölni az ő elkülönült és egyenetlenkedö testvereit a maga asztalánál: »Isten hozott benneteket római katholikusok, lutheránusok, kálvinisták, zwinglianusok.o Ruazkay Gyula. BELFÖLD. A felső-borsodi lelkészértekezlet! közgyűlés. A f.-borsodi ev. ref. egyházmegye lelkészértekezleti közgyűlését Edelényben aug. 16-án tartotta meg a református templomban, hol Vadászy Pál esperes elnöklete alatt 25 lelkész s a városi intelligencia tagjaiból sokan jelentek meg, hogy szem- és fültanúi legyenek a leikeszi kar buzgólkoaásának. új életre ébredésének, lelki gondozói tevékenységének ebben a veszedelme- időben. Mert azt ma már nemcsak a lelkészi kar, de a nagyközönség is mélyen érzi, hogy ha tovább is boldog megelegedéssel szundikálunk a kényelem puha párnáján s mindent a Szentlélek csodás megnyilatkozásától varunk : nagyon félő, hogy az erős kötelékek megszakadoznak, a gond jaikra bizott nyáj elszéled, az erős védbastya, az anya szentegyház bomladozik, s még jó ha minket is törmelékei alá nem temet . . . Alkalmi ének és Csilcy József rudobanyai lelkész áhítatos imája után Vadászy Pál esperes tartotta elnöki megnyitóját. E beszéd úgy gondolatainak gazdagsága es mélysége, mint a mai felekezetközi harc biztos megrajzolása által lebilincselte lelkünket. Biztos kezzel mutat a bajokra, az ősök küzdelmeire; lelkesül és lelkesít, hogy necsak a beszédben és az örökös tervezgetésben töltsük el az időt, hanem lépjünk a tettek mezejére már végrevalahára. Szedjük össze összes szellemi es erkölcsi erőinket ; tegyük az eke szarvára kezünket és szántsunk mélyen a szivek elpariagodott földjében, hogy fáradságos munka után gazdag termés legyen a jutalmunk. A beszéd egész terjedelmében jegyzőkönyvbe vétetett. Miután csak 25 lelkész jelent meg, indítvány folytán kimondotta értekezletünk, hogy jövőben összejöveteleinket mindig július hó utolsó felében fogjuk megtartani, hogy a nyári gazdasági munka senkit se gátoljon és senkinek se legyen alkalma halaszthatatlan dolgával takarózni. Majd a kegyelet oltárán áldoztunk. Rozgonyi László nyekézseni lelkész tartott emlékbeszédet néhai Epcrjcs^y Ferenc mályinkai lelkésztársunk felett. A szépen előadott beszéd foglyul ejtette a sziveket és könyes szemmel kívántunk áldást, nyugalmat a kidőlt férfiúnak, ki e földi életben nyugalmat is boldogságot is keveset érezett. A beszéd emlékkönyvbe vétetett. Balogh István edelényi lelkész és tanácsbiró felkéretett, hogy b. e. Szakai József boldvai lelkész felett tartson emlékbeszédek a legközelebb tartandó értekezleti közgyűlés alkalmával. Hosszabb vitára adott alkalmat az »Egyházfegyelmi szabályjavaslat a tiszáninneni egyházkerület gyülekezeteire vonatkozólag*. Ez alapmunkálatot egy hetes bizottság készítette, a felülbirálat pedig egy négyes bizottságra bízatott. Értekezletünk összevetés, tételről-tételre való felolvasás után, megállapodott abban, hogy az alapmunkálatot elfogadja indokolásával együtt. Némi módosítást elfogad ugyan az alapmunkálaton, a nélkül azonban, hogy alapjában fölforgatná. Ennek fölterjesztése ügy az egyházmegyei, mint a kerületi közgyűlésre Scuhay Benedek főjegyző és biz. előadóra bizatott. Igazán kíváncsian varjuk, hogy e fegyelmi javaslat, mint elfogadott szabályzat mikor fog életbelépni?! Kérdésbe tétetett, hogy mitévő legyen a lelkész a végre, hogy vegyes vallású községben lakó hívei ne vegyenek részt a róm. kath. ünnepek látványosságaiban és a búcsúkban? Feleletül kimondatott, hogy mi lehetőség szerint tartsuk távol híveinket az ilyen külsőségekben bővölködő ünnepektől s prédikáljunk a meggyőződés igaz hangjan, hogy mi lélekben es igazságban imádjuk