Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)
1900-08-19 / 33. szám
ISKOLAÜGY. Századunk magyar hallgatói a hallewittenbergi egyetemen. A halle-wittenbergi tudományegyetem mélyen belejátszik hazánk prot. egyháztörténeti viszonyaiba, a miért is e főiskola bennünket igen közelről érdekel. Köztudomású, s b. e. Révész Imrénk az eredeti anyakönyvi följegyzések közzétételével be is igazolta, hogy a bölcs Frigyes által még 1502-ben megalapított wittenbergi egyetemen, mint a német reformáció fókusán tanultak 1522 óta a mi reformátoraink csaknem valamennyien s ott szerzett vallásos és tudományos ismereteikkel és gazdag tapasztalataikkal nem csekély szolgálatot tettek a hazai protestantizmusnak s a magyar irodalomnak. Melanchthonnak, a magyarok e nagy barátjának halála után a lutheri ortho doxia elűzte ref. ifjainkat az egyetemről, mely aztán 1817-ben egyesült az 1694-ben alapított s 6 évvel azelőtt fényesen jubilált hallei egyetemmel, s azóta az egyesült halle-wittenbergi Frigyes-egyetem nevét viseli. A wittenbergi egyetemen 300 év óta tanult magyar ifjaink jegyzékét »Memoriae ungarorum* c. alatt az egyesülés évében közzétette s magyarázatos jegyzetekkel is kisérte Bartholomaeides I. L. A régebbi hallei egyetem magyar pietista irányú hallgatóinak jegyzékét megtaláljuk Zsilinszky Mihály : »Egy forradalmi zsinat története* c. jeles munkájában. Ez egyetemen egészen a közel mult évekig a legtöbb magyar hallgatóval találkozunk a külföld összes egyetemei sorában. Az egyesülés évében, 1817-ben, fejlődésének mai stádiumába lépett a halle-wittenbergi egyetem. A wittenberginek beolvadásával magyar ösztöndijaink is, a melyek a hazai vallási üldözések elől menekült honfitársaink alapítványai, u. n. Poldtianum évi 240, s a Cassai Kubinyi Temlinianum évi 600 tallér kiosztással, s a régi kincsekben, ritka magyar nyomtatványokban és kéziratokban gazdag >bibliotheca hungarica* a hallewittenbergi egyetemre kerültek. E »bibliotheca* rövid leírását tőlem, Lapunk 1882-dik évfolyamában, a magyar ösztöndíjak történetét pedig Zsilinszky M. nagy utánjárással készült »Tájékoztatójában találja meg a szives olvasó. Századunk alkonyán folytatni akarom Bartholomaeides művét. Magukkal a nagyobbára eredeti följegyzésekkel szolgálhatok a bibi. hung. tulajdonát képező »Album* -ból. Kezdődik 1828-cal, de mar előzőleg is, Honwlya A. tollából, néhány adatnak följegyzésével találkozunk. Száraz adatok ezek, de egykoron fontos históriai jelentőséggel bírhatnak. Nem egy jeles emberünk szerepel azok között a közel múltból. Az albumot Kláber E., jelenleg is Halléban tanuló stud. agr. atyánkfiának köszönöm. Teljes Cime: Album Hungarorum, in Universitate litteraria Fridericiana Halensieum Vitebergensi eonsociala studentium ab anno 1828. Előzőleg a következő följegyzéseket tartalmazza: Anno 1815. 10. okto. Joseph. Hrebenda. — — Sam. Holuby. Joh. Ferd. Michnay. Gottfried Schröer Presb. Georg Spissák Gömörer Stephan Kralovanszky. Samu Szartory. Zipser Ges. Anno 1827. 22. Miírz Ernst Moritz Witchen, aus Poprád Zipser Comit. Anno 1816. 9. May Anno 1817. 6. May — — 16. May — — 16. Okt. Ab anno 1828. N a m e Geburtsort und Comitat Ankunft Abgang — Anmerkungen 1 2 3 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 Johann Bognár Andreas Czavar Andreas Gál Carl Kalchbrenner Johann Krmarm Stephan Lucze Johann Tomássek Johann Zimann Johann Homolya Johann Krausz Johann Pelech Eduárd Töpler Carl Gamauf Josef Gamauf Stephan Pékár Carl Schneider Sámuel Hentschy Sámuel Glatz Hugó Stentzel Michiiel Hlavaöek Carl Schnell Johann Toperczerj Sámuel Lányi Heinrich Gamauf Johann Rachar Dávid Hrabovszky Andreas Jurenák Tolnaer Sohler Kis-Honth Pesth Gömörer Neograd Gömörer Zipser Nyíregyháza, Szabolcser Szt.-Miklós.Liptauer Ratkó, Gömörer Oedenburg Oedenburg Oedenburg Pongyelok, K. Honth Oedenburg Poprád, Zipser Poprád, Zipser Kásmark, Zipser Szkalitz. Neutraer Modern, Pressburger Kirchdrauf, Zipser Szulyó, Trencsiner Oedenburg Verbó, Neutraer Nemes Dömölk, Eisenhurger Modern. Pressburger 24-ten April 1828 aus Ungarn 19-ten April 1828 aus Ungarn 19-len April 1828 aus Ungarn 23-ten April 1828 aus Ungarn 16-ten April 1828 aus Ungarn 17-ten April 1828 ans Ungarn 9-ten April 1828 aus Ungarn 9-ten April 1828 aus Ungarn 23-ten August 1828 aus Jena 23-ten August 1828 aus Jena 23-ten August 1828 aus Leipzig 6-ten Okt. 1828 aus Ungarn 16-ten Okt. 1828 aus Ungarn 16 ten Okt. 1828 aus Ungirn 8-ten Okt. 1828 aus Ungarn 18-ten Okt. 1828 aus Ungarn 27-ten Okt. 1828 aus Ungarn 27-ten Okt. 1828 aus Ungarn 25-ten Okt. 1828 aus Ungarn 18-ten Mai 1829 aus Ungarn 18-len Mai 1829 aus Ungarn 20-ten Okt 1829 aus Ungarn 1-ten Okt. 1830 aus Ungarn 16-ten Okt. 1830 aus Ungarn 22-ten Okt 1830 aus Jena 26-ten Okt. 1830 aus Ungarn 1-ten Mai 1831 aus Göttingen Ostern 1829 nach Ungarn Ostern 1829 nach Ungarn Ostern 1829 nach Ungarn Micháel(A 18 Aug.) 1830 nach Ungarn. Custos Biblioth lm Januar 1829 mit erhaltener Vocation nach Ungarn Ostern 1829 nach Ungarn Ostern 1829 nach Ungarn Ostern 1829 nach Ungarn Ostern 1829 nach Ungarn Oátern 1829 nach Ungarn Micháel 1829 als Dr. Philosophiae nach Ungarn Micbáel 1830 nach Ungarn. Dr. Philosophiae promoviert in Jena Ostern 1830 nach Ungarn Ostern 1830 nach Ungarn Ostern 1829 nacb Ungarn, erhielt Vocation als Prediger Micháel 1829 nach Jena lm Juli 1829 als Prof. Gramma. nach Rosenau berufen Micháel 1829 nach Ungarn Dr. Philosophiae Micháel 1830 als Bof. Synt. nach Ungarn berufen Custos Riblioth. 1830 nach Göttingen Micbáel 18H0 nach Ungarn Ostern 1831 nach Ungarn. Custos Bibliothecae Micháel 1831 nach Ungarn. Custos Riblioth. Micháel 1833 nach Greifswalde. Custos Biblioth. Ostern 1831 nach Ungarn Micháel 1831 nach Jena Micháel 18:tl narh Ungarn als Ruf. Humanisz. in seine Vatcrstadt berufen