Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-08-12 / 32. szám

való. A kiválasztott dolgok jók és szépen megirottak. Én főként a beosztással nem vagyok kibékülve; mert mint már kifejeztem, a bibliai történetek mellett szükségesnek tartom a rendszeres hit- és erkölcstant is. A mi beosztásunk szerint a U. oszt. tananyaga az ó-szövetségi, — a III. osztályé az új-szövetségi történetek. E beosztáshoz Bodor könyvei bár terjedelmesek, de egyes történetek kihagyásával használhatók. Úgy azonban, a mint az egyes osztályok számára a könyvek megjelöltetnek: túlterjedelmesek, ha mellettök még hit és erkölcstant, vagy egyháztörténelmet is tanítanánk. A könyvek fogyatékosságát leszámítva, szívesen ajánlom őket az illetékes körök figyelmébe, mert elbeszélésök módja sok használatban levő könyvnek felette áll. A hit-és erkölcstan ára 12 kr; az ó- és új-szövetségi történetek, — melyek a róm. kath. egyházban használt hasonló könyvek mintájára képekkel is el vannak látva, ára 20 kr. K. S. BELFÖLD. A kis egyházak társítása kérdéséhez. Lapunk f. évi 15-ik számában Lutár Sándor turonyi lelkész elevenítette fel, a már Morvay Ferenc által régebben is hangoztatott, de a felső-baranyai egyházmegye 1898. évi közgyűlése által a napirendről levett kis egyházak társítása kérdését. A cikk közlése alkalmával már jeleztem, hogy arra meg fogom tenni észrevételeimet; ennek beváltása azonban, sok mindenféle elfoglaltatásom miatt mindeddig késett. ígéretemet most váltom be, s beváltását szoros kötelességemnek ismerem, mert a felvetett kérdést s annak miként leendő megoldását a felsőbaranyai egyházmegye életkérdésének tartom. Nem kis, adminisztratív kérdésről, hanem életbevágó fontosságú egyházpolitikai dologról van szó, a mikor általában s különösen a felső-baranyai kis gyülekezetek társításáról beszélünk. Ez ügy, Morvay Ferenc vagy Lutár Sándor javaslata szerint megoldva, megváltoztatná az egész felső-baranyai egyházmegye képét, s a meglevő 67 anyagyülekezetből, ha jól emlékezem, csak 25—30-at hagyna meg. Kihatással volna ez nemcsak a felső-baranyai egyházmegyére, hanem az egész dunamelléki egyházkerületre,— és a felső-baranyai példának más egyházmegyékben és kerületekben is követése mellett: az egész magyar református egyházra. Életbevágó fontosságú tehát a dolog, a mit elhamarkodva nem szabad megoldanunk. Meg kell ennek minden részletét hányni-vetni a legkomolyabban, mielőtt ebben vagy abban az irányban határoznánk. Előre is kijelentem, hogy a kis egyházak önállósága elvételének és azok erőszakos csoportosításának nem vagyok barátja. Hogy miért nem? — elmondom a következőkben. Lutár Sándornak teljesen igaza van abban, hogy elődeink nem nagy körültekintéssel és a teherbírás mértékének figyelembe vétele nélkül anyásították a 200—300 lélekből álló felső-baranyai kis gyülekezeteket. Igaza van abban is, hogy a horribilis terhek alatt ma már roskadoznak e kis egyházak, s ennek káros következményeiképen mind inkább nő az elégedetlenség, az egyházi terhek viselésétől való vonakodás, a kivándorlás Szlavóniába, az egyházból való nyílt kiválás és a papválasztások körüli gyalázatos alkudozás. Mind olyan bajok ezek, a melyek, orvosolatlanul okvetlenül aláássák a felső-baranyai egyházak jövőjét és a reformátusság megdőlését vonják magok után. A baj tehát kétségtelenül és sürgősen orvoslandó, mielőtt még a nagy veszedelem tényleg bekövetkeznék. De azt az orvoslási módot, a mit a felső-baranyai egyházmegye 1898-ki gyűlésén megkísérelt és a mit Morvay-Lutár ajánlanak, nem tartom alkalmasnak, sőt az egyházmegye eljárását épen veszedelmesnek ítélem. A felső-baranyai egyházmegye gyűlése 1898-ban, hogy a hallatlan adóterheken könnyítsen, belement abba, hogy a szegény adófizetőknek 3 kategóriája állapíttassák meg, és ehhez képest az egyházi adónak */á

, 1

/3

, illetve 2/3

része elengedtessék. Ez az intézkedés, a mely nem imperativ, hanem csak »ajánlott* és »elvárt« rendelkezéseket tartalmaz, nem azért veszedelmes, hogy az adóterheken könnyít, mert hiszen ez csak üdvös és szükséges dolog volna; — hanem azért, hogy ez a könnyítés a különben is szerény jövedelmű papok bőrére történt, miután a leengedés nem általában az egyházi tartozásokból, hanem a »papbérből* céloztatik, és hogy ezzel egyenesen kaput nyitott a gyűlés annak, az eddigelé csak titokban folytatott gyalázatos alkudozásoknak, a melyeket a papbér leengedése tárgyában folytattak némely gyülekezetek és némely, a papi palástra érdemetlen egyének. A kicsiny, erőtelen gyülekezeteken és a szegény egyháztagokon kivánt volna volna a gyűlés könnyíteni; de igazában csak arra adott lehetőséget, hogy most már ne csak a szegény gyülekezetek és hívek, hanem a gazdagabbak is nyilt alkudozásba bocsátkozhassanak a papi jövedelem leszállítása felett. Az ilyen alkudozásokról nem szól ugyan a krónika, bár többé nem képeznek üldözendő cselekményt, de én azt hiszem, hogy e határozat meghozatala óta nem volt még Felső-Baranyában papválasztás, a melynél a megválasztottnak meg nem kellett volna alkudnia gyülekezetével. S ha igy haladhat a dolog: egy generáció alatt nem lesz Baranyában egyetlen ép díjlevél sem, s csakugyan méltán el lehet majd zengeni a Borsszem Jankó gyalázkodó versét: »Vékony tudású, koldus papság Legeltet nyájat manapság!« Ez a rendszer nem könnyít, hanem csak ront. Lerontja a gyülekezetek teherviselési kedvét, — a papságot pedig, koldussá teszi; mert azt remélni, hogy a mit a papság saját maga elalkudott, majd a központi alapok vagy az állam rekonpenzálni fogják: nemcsak lehetetlen, de illetlen is. Ezt a rendszert tehát minél előbb meg kell szüntetni, mielőtt még orvosolhatatlan bajokat teremhetne. Sem Morvay, sem Lutár nem helyeslik a lukma elengedés rendszerét; velem együtt veszedelmesnek tartják, és helyette egy másikat ajánlanak: a társítás rend-