Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-08-12 / 32. szám

ben a külsőnek gondos és tervszerű építése oly hatalmas megtartó, sőt hódító hatalmat képez. Olyan vidéken jártam mostanában, a hol tiszta kálvinista községek vannak, s csak itt-ott akad néhány római kath. család. Es mit csinál­tak itt a róm. kath. egyház vezető ós kiváló, egyházpolitikai érzékkel biró férfiai ? Egy vonal­ban, egymás után három kálvinista községben építettek az utolsó néhány óv alatt templomot, ós pedig egy községben, melynek 4000-nól több a református lakosa, s csak legfeljebb 40—50 benne róm. katholikus, — építtetett egy kano­nok egy 60—70,000 frtos templomot; a másik­ban és harmadikban, bár a kálvinistasághoz képest elenyészőleg csekély a róm. katholikusok száma, mégis diszes templomokat emeltetett a püspök, vagy érsek, mert tudja azt, hogy a templom kapcsolja magához a híveket, és pedig sokkal inkább, mint ha egy iskolateremben, vagy magánházban, bármely szép és erőteljes formá­ban hirdetjük is az istenigét. Legyen a hívek száma több vagy kevesebb, rájok nézve a tem­plom az egyházhoz tartozás legerősebb kapcsa, mert azt mondják: ez a mienk, s ebben a y>mienh<t­ben van a rendkívüli erő. Nem mondom ós nem kivánom én azt, hogy minden 10—20 lélek számára templomot emel­jünk, mert ismerem gyengeségünket; bár meg­tehetnők azt is ! De ismerek községeket, melyek­ben ezer számra élnek híveink, s mégsem tör­tént és történik érdekükben semmi. Különösen Budapest környékén vannak ilyen községek, mint Rákosfalva, Erzsóbetfalva, Csepel, Szent­mihály stb, melyekben híveink száma, beköltözés folytán folyton szaporodik bár, de saját erejük­ből sem most, sem a jövőben nem lesznek képe­sek templomot építeni soha, mert a legnagyobb részben vándor nép nem hajlandó nagy áldoza­tokra, a min nem is csodálkozhatunk. De ha volna templomuk, azt igyekeznénk fenn is tar­tani. Ha volna rendes papjuk, tudom, szívesen járulnának, szegénységükhöz képest, az egyház és pap fentartásához; — így pedig vallási ós egyházi tekintetben nagyrészt elzüllenek ; — templomot, papot és Istent nem ismernek, — s egyházunkra nézve ők maguk és gyermekeik is örökre elvesztek. Nem elég statisztikailag kimu­tatnunk, hogy évről-évre mennyit vesztünk, s nem elég veszteségünk felett jajveszékelnünk és siránkoznunk, hanem ott fogjunk a munkához, a hol arra a legsürgősebb és legégetőbb szük­ség van. Tanuljunk a római katholikusoktól, s építsünk és építtessünk templomot mindenütt, a hol azt híveink száma megérdemli és meg­követeli, s adjunk nekik papot leikök gondozá­sara. Igyekezzünk lábunkat megvetni lehetőleg minden helyen s a többi munka önként követ­kezik. A római katholikusok, a fennebb említett egyik községben, a hol ők legkisebb számmal vannak, alighogy templomuk felépült, megtérí­tettek egy kálvinista fiatal embert és megtették harangozónak ; tehát nemcsak a misében adták neki az Úrnak testét, hanem gondoskodtak napi kenyeréről is. Most aztán édesgetik, csalogatják más községek római kath. híveit, hogy jöjjenek oda, vegyenek földet, házat, — hiszen van már szép templomuk is. — És az édesgetésnek, a dolog természeténél fogva, van is eredménye. Kigondolna mi közülünk ilyenre? De egy mégis gondolt, s ebben a szellemben munkálkodott : b. e. Szász Domokos erdélyi volt püspök, a ki nem várt a hívek kezdeményezésére, hanem ő maga megkezdte, be is fejezte a munkát, s megerősítette egyházkerületét. De hogyan, miből csinálhatnánk és folytat­hatnánk mi ilyen, egyházunkat megerősítő mun­kát és politikát? E kérdésre sem maradok adós a felelettel. Már más alkalommal is kifejeztem azon meggyőződésemet, a melyet tapasztalatból merí­tettem és nem a levegőből kaptam, hogy nem vagyunk mi olyan földhöz ragadt szegények, mint a milyeneknek mi magunkat kikiáltottuk és kiáltozzuk folytonosan. Vannak gazdag híveink, gyülekezeteink ; vannak tekintélyes alapjaink, de az a baj, hogy nem használjuk fel erőnket észszerűen,' hanem elforgácsoljuk, mintha egye­nesen ronbolni és nem építeni akarnánk. A köz­alap, az államsegély, a Baldácsy-alapítvány olyan tőkét képviselnek, hogy azokkal, okosan hasz­nálva, szorongó helyzetünkből egy pár év alatt kiemelkedhetnénk és megerősíthetnők gyenge, fejletlen, vagy ép a fejlődés, jobban mondva alakulás stádiumában levő egyházainkat. A kongrua a papok égető bajait megszün­tette, tehát minden felhasználható fillért arra kellene fordítanunk, hogy híveinken is könnyít­sünk; számukra, a hol arra szükség van, tem­plomot építsünk, lelkészi állásokat szervezzünk, az adóterheket lejebb szállítsuk, — hogy igy híveink magok is látván, hogy az egyház igyek­szik gondjokat felvenni, annál inkább ragasz­kodjanak ahhoz s készek legyenek érte áldoza­tokat is hozni. Ha meglevő erőinket okosan felhasználjuk s felhasználva újabbakat is nyerünk ; — ha a külső építés mellett együtt halad a belső is: akkor nem féltem én anyaszentegyházunkat a leszoríttatástól. Erő volna mi bennünk, csak okosan használni tudnánk, — csak végét tud-

Next

/
Thumbnails
Contents