Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-07-22 / 29. szám

segleteink fedezhetők legyenek és az által egv háztagjaink terhén könnyítve legyen. Az ávertálások, az egyházunktól való elszakadások, jól tudjuk, nem azért történnek, mintha az evangélium ereje minden gyarlóságunk mellett is, a mi szánkban megfogyatkozott volna, vagy mintha a mi hitcikkeink idejöket multák volna, hanem"azért, mert ha templom, iskola vagy más egyházi épület emeléséről, vagy egyházi hivatalok fentartásáról van szó, mindjárt csak a kivetéshez nyulunk, mert nincs más alapunk, s így híveink terhét szaporítjuk, ezek pedig a teher elől menekülve — melyet eddig is mindig ők hordoztak — a felekezetnélküliségben vagy pápistaságban vesznek el. Vannak nekünk ős régi gyülekezeteink, de Kevés van közöttük, melyek vagyoni alapokat teremtettek volna maguknak. Úgy szólva napról-napra tengődve éltek és élnek ma is gyülekezeteink; nem gondoltak és nem gondolnak ma sem a jöhető nagyobb bajokra. Szinte hallom az ellenvetéseket és felkiáltásokat e megjegyzéseimre. Tudom én is az okokat: az örökös szegénységet, elnyomatást, üldöztetést; de mindezek dacára is azt mondom, hogy nem elég nekünk folyton csak a népre, mint élő tőkére támaszkodnunk, időnként előforduló nagyobb egyházi kiadásaink viselésénél, hanem ú. n. fentartási alapokat kell teremtenünk. A legszegényebb, de életre való napszámos is arra törekszik, hogy heti keresményéből valamit félre tegyen és gyümölcsöztessen. Nohát nekünk is arra kell törekednünk, bármily szegények legyenek is egyházaink, hogy valamit félre tegyünk, gyümölcsöztessünk a jövendő számára. Igaz, hogy itt is csak a néphez mint élő tőkehez kell fordulnunk, de ezt úgy kell tennünk, hogy annak ne legyen teher. Ha csak pár forintot vagy néhány koronát is teszünk félre évenként, mint olyat, melynek bizonyos ideig még kamatját sem lehet elkölteni, s melyet a lehetőség szerint gyarapítunk, idővel szép tőkéhez juthat egyházunk. Igy létesíthetünk és kell mindenütt létesítenünk: templom, vagy torony, harang és iskola, vagy parókhia építési, fentartási, vagy egyház hivatalnoki-fizetési stb. alapokat. Csak meg kell kezdeni és az, hagyományozás, adakozás, vagy takarékosság, kamatoztatás folytán növekedni fog. Ha tudja népünk, hogy van valami kis vagyona egyházunknak, melyhez ő is járult filléreivel, ez nemes büszkeséggel tölti el; ha tudja, hogy van egy vagy több alap egyházában, mely bár most csekély, de erősíti és élteti a remény, hogy el fog jönni az idő, mikor minden egyházi szükséglet azokból fog fedeztetni, tehát ha ő nem is, de gyermekei mentesítve lesznek az egyházi terhektől és igy ragaszkodni fog egyházához, sőt gyermekeibe is e reményt és ragaszkodást plántálja. Népünk terheinek kevesbítésére és igy egyházunk kebelében megtartására nézve további fontos teendő néz reánk az egyházi adózási viszonyok rendezésében. Erre nézve szerintem a vagyonosság szerinti fokozatos adózási rendszert kell életbe léptetnünk. (De ezzel nem foglalkozom, miután ez alkalommal Fábián Dénes kollegám fog ez ügyben előterjesztést tenni). Anyagi ügyeink rendezésével szorosan összefüggő az, miről még pár szót szólok. A méltatlankodás hangját hallatom a magyar állammal szemben, mely velünk tiszta magyar egyházzal, mindig mostohán bánt. Eltaszított, lenézett, kitagadott, üldözött, szóval igazi mostoha gyermeke volt mindig a magyar református és mindakét protestáns egyház, a magyar államnak. A mi egyházunk, papjaiban, tagjaiban, szertartásaiban, istentiszteletében, intézményeiben, nyelvében magyar, nem vergál kifelé, nincs külföldi egyházfő parancsa alatt, igazi nemzeti egyház, legfőbb támasza volt mindig a magyar államnak mégis a magyar állam ezt soha nem méltányolta, sőt mindezek dacara ellenséges volt irányunkban. Egyházunk ugy egészében, mint egyes tagjai által mindig a legnagyobb szolgálatokat tette a hazanak és nemzetnek, legutóbb is saját anyagi hasznának eldobásával az állam céljait mozdította elő a polgári házassági törvények létrejövetelében. Mi nem is tudunk mások csak magyarok lenni, mégis az állam mostohaságát kell éreznünk. A pápista egyház sohasem volt teljesen magyar és sohasem is lesz, papjai a legnagyobb részben ma sem magyarok, sohasem is voltak; egyházi nyelve idegen; külföldi befolyás alatt áll; mindig a legnagyobb akadálya és ellensége volt I-ső István idejétől kezdve az egységes magyar nemzeti állam megépülésének, folyton idegen befolyásoknak hódol; mégis ez az egyház a magyar állam kegyelméből olyan privilégiumokat és annyi vagyont élvez, a minőre nincs példa sehol a világon. De meg a a nemzetiségek is, mint a rác, az oláh, a szász, a melyek pedig mind ellenségi voltak e magyar államnak és mindig is azok fognak lenni, még ezek is élvezik a magyar állam bőkezűségét. Egyedül a magyar protestáns egyház az, mely mostoha gyermek. Igazán égrekiáltó igazságtalanság ! Hogy állhatunk meg az óriási versenyben, hogy védhetjük meg egyházunkat azon fanatikus propagandaval szemben, melyet más felekezet az állami vagyon segítségével ellenünk folytat? Ugy, ha nekünk is meglesznek eszközeink, melyek az óriási versenyben segítsenek. ugy, hogy a mi egyházunknak is lesz vagyona. Filléreink összerakása által pedig sohasem lesz annyi vagyonunk, hogy egyházunk megerősítésére nagyobb dolgokat létesíthessünk. A mi vagyonunk az állam birtokában van, törvényadta jogunk van azt követelni. Ha óriási vagyonnal látta el a nem magyar pápista egyházat, ha jól dotálja még a nemzetiségi egyházakat is : nekünk is követelni kell a magunk részét. Az államnak mindig jogában áll rátenni kezét a felekezetek birtokában levő állami javakra s kötelessége az igazságos államnak igazságosan osztani meg azt a felekezetek között. De vegye, vagy ne vegye el, nekünk önmagunk egyházunk iránti sürgős és elodázhatlan kötelességünk egész vehemenciával követelni, hogy az állami javakból a minket illető rész kiadassék, vagyis, hogy az 1898. XX. t.-c. végre valahára foganatosíttassák. E követelésünk törvényes, jogos, méltányos és igazságos. * * * Igy, vagy ilyenformán, de mindenesetre odaadással és buzgósággal kell végezni teendőinket t. értekezlet minden téren: az iskolaban, templomban, egyháztársadalmi téren és az anyagi ügyek körül, hogy a veszedelemmel szemben megállhassunk, hogy híveink egyházunkhoz való ragaszkodásunkban megerősíttessenek és igy egyházunkban megtartassanak. Végül a mondottakból kifolyólag a kővetkező javaslatokat leszek bátor előterjeszteni: I. Az iskola korében. 1. Mondja ki az értekezlet, hogy iskolánkba hozassék be konfesszióinknak és az új-testamentum egyes részeinek tanítása ; mondja ki továbbá, hogy 2. Vallástani iskolakönyveink református szellemííekké és hiterősitőkké tétele céljából átdolgozandók. Ezek iránt egyházmegyénk keresse meg a kerületet. 3. Mondja ki értekezletünk, hogy szükségesnek tartja egy egyházmegyei leánynevelő-intézet felállítását, és ilv 68