Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-07-15 / 28. szám

egyház eme nagyszerűen felséges szervezetének egyik rugója, a mely szervezet élén a pápa áll. A mit az áldozárnak az egyház parancsol, az rá nézve föltétlen isteni törvény. Ő megtagadja az egyházi áldást azon pároktól, a kik nem tesznek kötelező Ígéretet az iránt, hogy gyermekeiket a katholikus vallásban fogják neveltetni, mivel ezt az egyház igy parancsolta neki. Megtagadja a halálos betegtől az utolsó kenetet, ha ez nem vetette alá magát az egyház parancsainak; a halottat nem kiséri el egyházi ünnepélyességgel utolsó útján, ha ez haldoklása közben nem fogadta el az egyház áldását. A katholikus áldozárnak tehát, mint olyannak, csak egyre van szüksége, hogy lehetőleg híven, rettenthetlenül és pontosan teljesítse a rá ruházott parancsokat. A nyert áldozári szentség erejénél fogva úgy érzi, hogy ő felette áll a közönséges embereknek. Mivel áldozár, tehát joga van misézni és mikor eme szavakhoz ér: »vegyétek, egyétek, ez az én testem«, akkor az ő szavára a kenyér a Krisztus testévé változik és mikor azt mondja: »igyátok ez az én vérem*, akkor a bor a Krisztus vérévé változik. Tehát neki olyan ereje, olyan hatalma van, a milyennel az egyszerű keresztyén. a laikus nem rendelkezik. És miként az áldozár föltétlen engedelmességgel tartozik feljebbvalóinak, úgy gyülekezetének tagjaitól is hasonló engedelmességet követel maga iránt. A római katekhismusban, a katholikus egyház eme tankönyvében, meg van írva: »az áldozárok Istennek tolmácsai és közbenjárói, s ép azért őket nem úgy kell tisztelni, mint az angyalokat, hanem miként magát az Istent! Mivel ők az Istenség karakterét hordják magukon a földön*. Látjuk, hogy a katholikus egyháznak minő magasztos fogalma van az áldozárról és megtudjuk érteni,ha a hivő keresztyén lelek föltétlenül alá veti magát az áldozárnak. Az áldozár feladata az, hogy végig kísérje az emberi életet a bölcsőtől a sirig: megkereszteli a csecsemőt és a keresztség alkalmával titkos, isteni erőt közöl vele. A püspök megbérmálja a gyermeket és újonnan közli vele ezt a titkos isteni erőt. Az áldozár tiszte meghallgatni gyülekezete tagjainak gyónását. E mellett kötelessége kitudakozni minden bűnét és nyomozni, hogy vájjon a meggyónt bűnök megbocsátható bűnöket, vagy halálos bűnöket képeznek-e? Egyedül neki van joga a megbocsátó szó kimondására. Igen, ő róla áll az. a mit egykor Idvezítőnk Péternek és a többi tanítványainak mondott: »a mit megköttök a földön, az megköttetik a mennyben is és a mit feloldotok a földön, az feloldatik a mennyben is*. Az áldozár köti össze a házas feleket és ezáltal szakíthatlan kötelékké teszi a házasságot. Mert tudjuk mindnyájan, hogy a katholikus egyház csak a különélést engedi meg, de a valóságos elválást soha. Az áldozár megy a haldoklóhoz, s a maga kegyszereivel és imádságaival ő erősítgeti meg annak szivét a földtől való elválásra, és az isteni kegyelem reményében ő győzi le annak szivében a halál rettentését. Az áldozár az, a ki befoglalja imádságába a holtakat is, s ezáltal megkönnyíti nekik a végső örök hajlékokba való átjutást. Az áldozárnak tehát a puszta földi hatalmat messze túlhaladó hatalma van mindazon lelkek felett, a melyek mindenestől fogva híven ragaszkodnak a katholikus alapelvekhez. Az áldozár az isteni öntudat megtestesült alakja gyanánt áll a hivő ember előtt s mindazon kérdésekben, a hol a katholikus ember hite szerint magasabb irányításra van szükség, hozzá folyamodik tanácsért és felvilágosításért. Ha ő igent mond, nyugodt kedélylyel van a hivő és semmi további felvilágosításra vagy kitanításra nincs többé szüksége. Meg kell adni, hogy az ilyen katholikus áldozárra nagy dolog van bizva; de aztán sok is kívántatik tőle. Gondoljuk el, hogy őt hivatala arra kényszeríti, hogy az emberek életének minden titkos rejtekét ismerje; értve őket szeretetükben, gyülöletökben, örömeikben és fajdalmaikban, hogy ehhez képest a legjobb tanácscsal szolgálhasson nekik, neki azonban nincs joga vágyódni a világ után. Neki egész lényével bele kell helyezkedni gyülekezete életébe s ridegen és észrevétlenül kerülni ki mindazt, a mi a mások szivét jótékony mozgásban tartja. Neki nincs tulajdonképeni otthona, hol hü és nemes nő várna rá, ki őt vigasztalja, erősítse, kedvet öntsön belé, mikor hivatala gondjaival és bajaival kell birkóznia. Nem fogadja otthon vidám gyermeksereg, a melynek dévaj jókedve az élet keserűségeit legalább egy rövid órára felejtetné vele. A kath. áldozár teljesen magára van utalva a ki csak imakönyvénél és bivataltársánál talál menedéket ; — de — teljesen egyedül halad pálya-utján. Az egyház az áldozár elé irt kötelességeket nagyon szigorúan veszi. De ha elfogulatlanul mérlegeljük ezeket a kötelességeket nem szabadulhatunk attól a kérdéstől, hogy »vájjon nem sokat kíván-e az egyház egy közönséges embertől*. Igaz, hogy a lelkészi pályára készülő fiúk már gyermekkorukban elhagyják az apai házat, egyházilag neveltetnek s az egyház céljaiért való lelkesedésre ok'attatnak. De mennyi harcot kell vívniok önmagukkal azoknak az ifjú áldozároknak, a kik melegen érző szivet s gazdag szellemi tehetségeket nyertek születési ajándékul, mikor kilépnek a világba s olyan hidegen és érzéketlenül kell a földi boldogság minden egyes megállóhelye mellett elhaladniók, minőt az egyház követel. Olyan harcok viharzanak át lelkükön, a melyeknek rettenetes hatását csak a mindentudó Isten ismeri. Szívesen elismerjük, hogy ezer meg ezer áldozár van olyan, a ki becsületes szívvel törekszik az elébe tűzött célt megközelíteni s teljes határozottsággal igyekszik a nagy és nehéz harcot megharcolni. Az iránt sem vagyunk kétségben, hogy közülök igen sokan áldásosán fáradoznak a maguk helyén; szívesen elismerjük mindazt, a mit ebben a körben az emberi természet nemessége felmutat. Mikor p. o. zivataros téli időben az áldozár a hegyeken lakó valamelyik haldoklóhoz hivatik, nem kérdi, ha vájjon útközben nem téríti-e le valamely gyilkos lavina, megy, mint a bátor katona, a ki nem fél a golyótól. Ott látjuk a halál megvető bátorságú áldozárokat a csatatereken, a barrikadokon, a járványkórházakban, a bélpoklosok menházában. A halál elvesztette rájok nézve minden félelmetességet,