Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-01-21 / 3. szám

delinek árán képes méltóságát megőrzeni. Mihelyt elfárad és meglankad: az élet lenyűgöző hatalmai azonnal megfosztják mindattól, a mi őt, a bihlia szerint Isten képmásává teszi s a mi neki az élő teremtmények sorozatában királyi állást biztosít. Nem valami természeti kényszert kell neki e részben követnie, hanem a magasabb életrend iránti szabad hódolatból kell emberi méltóságának fensőségét igazolnia. Valami belső ösztön hajtja őt előre, felfelé; már szellemi fejlődése gyermekkori fokozatain át sejti, hogy ő csak a jónak, igaznak és szentnek elemeiben érezheti magát otthonosan. De hányszor elbukik a heves küzdelemben és mily messze marad az elébe tűzött magasztos céltól! Hányszor nyomja lelkét a bűntudat amaz ősi szenttörvények megsértése miatt, miket az örök törvényadó szíve táblájára írt! A halál félelme örömét rabolja el, a belső bíró a nyugodalmát. Ki szabadíthatja meg lelkét a nehéz nyomás alól; ki némíthatja el panaszát, ki teheti őt igazán vidámmá és szabaddá? A megváltás és szabadítás utáni segély-kiáltás az egész emberiségen végig vonul. Ez a kiáltás most lágyan zsong, úgy hogy csak némelyek veszik észre; máskor mennydörgéssé erősödik s népek s idők a fogházőr eme szomorú kérdésébe foglalják össze vágyaikat, reményeiket, törekvéseiket: »mit kell cselekednem, hogy idvezüljek?« (Ap. csel. 16.30 ) A felelet ekképen hangzik: Csak egyetlen hatalom mentheti meg az embert a legnagyobb Ínségből: az a bizalom, mely felülemelkedett a földi korlátokon. Csak az Istennel való életközösség, vagyis a vallás által tehet szert az idvességre. De melyik vallás által ? Természetes, hogy az által, a melyre az ember belső mivoltánál fogva hivatva van; azon vallás által, mely lelkének rég elveszett belső békességét igazán visszaadni képes, a mely őt az élet és halál minden viszonyának fölibe emeli, a mely keblének titkos rejtekét boldogítja, a mely rá nézve az életet igazán értékessé teszi és a fáradt vándort az örök haza örömének lehével üdítgeti a halál borzalmai közepette. Dr. Furrer Konrád után (Vége köv.) Ruszkay Gyula. KÖNYVISMERTETÉS. Az énekiigyi előmunkálatok VI. füzetéről.* ^Folytatás.) Az Előmunkálatok VI. füzete 26 átjavított zsoltárt, 19 átjavított dicséretet (2 ezek közül az Erdélyi énekeskönyvből való) s a fennálló vagy invokácionális énekekkel együtt 33 új dicséretet, összesen tehát 78 ének-darabot foglal magában. Egy egész kis énekeskönyv ! — Bezárja * Az előbbi közleményben a 10-dik lap 3-dik kikezdésében >eloszlott* helyett »eloszlottak*; ugyanazon a lapon a 2-dik hasábon, alulról a 2-dik kikezdés 3-ik sorában »hanyatiásnak* helyett »hányattatásnak« ; a 2-dik lapon pedig az utolsó előtti kikezdés, 12-dik sorában * ilyen« helyett *olyan* olvasandó. — Anonimus. a füzetet a már érintett elnöki tájékoztató, a mely img egyfelől világot vet a füzet keletkezésére, addig másfelől elénk állítja az új énekeskönyvnek a bizottsági elnök lelkében megrajzolódott képét. Sietünk e füzetet örvendező szívvel üdvözölni. Nem az átdolgozott ének-darabok nagy tömegéért; nem is az átdolgozásban mutatkozó kiválóbb sikerért; hanem főként azért, mert az elnöki tájékoztató arról tesz erős bizonyságot, hogy az énekügyi bizottság elnöke azzal a férfias erélylyel, a melylyel ezt a VI. füzetet a kedvezőtlen szelek dacára is létrehozta, kész az egész énekeskönyv tisztességeért is megfáradni, megküzdeni s fáradni és küzdeni olyan módon és olyan irányban, a mely mód és irány a leghelyesebb és legegyenesebb. Teljes tisztelettel helyeseljük azért, hogy a munkavezető elnök hajlandó a legmesszebbre is elmenni, a mi régi zsoltáraink és dicséreteink átdolgozásában, vagyis hogy minden olyan zsoltárt és dicséretet igyekszik az új énekeskönyv számára megmenteni, a miben valami rothadatlan mag mutatkozik s az átdolgozásra csak valamennyire is alkalmatos elem található. — Helyeselnünk kell, hogy — legalább próbaképen vagy a túlzó követelések ellen való bizonyítékul — túllépett a zsoltárok számára nézve az egyetemes énekügyi bizottság által megvont határvonalon. Hadd győződjenek meg az újítástól irtózok, hogy bizonyos zsoltárok még átöltözötten, még kereszt-vízzel leöntve sem alkalmasok arra, hogy egy keresztyén köz-énekeskönyvnek részét képezzék. Helyeselnünk kell, hogy a dicséretek átdolgozásával sietni akar s arra az esetre, ha szívesen kérő szava újra süket fülekre találna, maga fogja megválasztani az embereket, a kikkel az átalakításra kijelölt dicséreteken a kívánatos módosításokat elvégezi. Ez főleg az ügy tisztességéért sürgős, mert csak egy kissé ügyszerető embernek is alig lehetne nagyobb elkeseredés nélkül hallani majd a susárlók és csúfolkodók diadal-zaját! . . . Tisztelettel kell üdvözölnünk azt a gondolatot is, a melylyel a többfelől felmerült kívánalmaknak megfelelőleg, javalja az énekügyibizottság elnöke a kitűnőbb vallásos költeményeknek énekké való átdolgozását, a mire nézve már jó példát is mutat. A Berzsenyi, Arany, Tompa istentdicsőítő eszméi, sőt szavai is igen jó helyen lesznek a mi énekeskönyvünkben, az ó-szövetségi próféták és dalnokok zsolozsmái között. Nincs, nem lehet kifogásunk az ellen sem, hogy a szükséghez képest vagy a siker mértéke szerint, fordított énekek is bejussanak énekeskönyvünkbe; mert nem az a fő, hogy mely ének honnan és kitől származik, hanem hogy megfelel-e a mi vallásos szükségeinknek. Hogy konfirmációi, keresztelési, esketési énekeink is le gyenek, az is megszívlelendő gondolat, s nem kevésbé ilyen az is. hogy énekeskönyvünk a mostanitól eltérő beosztást nyerjen s az u. n. zsoltárok is bizonyos vezérelvek szerint osztassanak be a gyűjteménybe, úgy a mint tárgyuk s jellemök után legcélszerűbben beoszthatók A használhatóság és az istentisztelet egysége szempontjából ez a javítás is elengedhetetlen.