Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-07-08 / 27. szám

jávai nagyon bajos összeegyeztetni; még kevésbbé Gruet, Monnet és Servét kivégeztetését, mert az Institutióban oly szépen kiniondatik: »Ne kárhoztassuk balálra a személyt, ki csak egyedül az Istennek kezében és Ítéletében vagyon*. (Instit. XII. r. 1259. 1). Ha a bűnök gyarlóságból estekre és megátalkodottakra osztatnak s az előbbieknél nem tanácsolja Kálvin tovább menni az intésnél, mégis egy fiatal leánynyal szemben, a kinek eredeti gyarlósága a piperék után kapkodás, — a szépen hirdetett elmélet megtörésének tartjuk a szigorú eljárást s a börtönbüntetést, — legalább mai ítéletünk szerint. Végül, ha a ker. ember igazi ker. volta az érzületben van, legalább is túlhajtott rendszabály volt az, mely a ruhaviseletet egy .szabómester pontosságával az étek hányléleségét és minemüségét egy szakács szemességével határozza meg; mely rendszabály még azt is megmondja, hány vendéget hivhat egy egyén a vendégségre s hányan lehetnek á kiszolgálók stb., s még azt is, hogy egy betegágyas nőnek miképen kell feküdnie az ő ágyában ; az ezeket áthágok ellen pedig a legkeményebb büntetések, pénzbeli bírságok alkalmaztattak. Nem akarjuk ugyan mi ezeket szemére vetni a genfi kon/.isztoriumnak, mert beigazoltatottnak áll előttünk, hogy Kálvinnak Genfbe menetele előtt a közerkölcsiség rettenetes lábon állott, halála után pedig a város mintaképe volt a tiszta erkölcsiségnek; az egyházfegyelem e szigorú fegyvere tehát ha sebeket ejt is, de végeredményében üdvös gyógyulást hozott létre. Ez összehasonlítással csak azon kétségtelen tapasztalatra akarunk rámutatni, hogy (el lehet ugyan állítani a legszebb elméleteket, de a tényleges viszonyok azokat sokszor meghazudtolják; a dac, az ellenszegülés, a roszakarat arra kényszerítik néha a legistenesebb Kálvint is, hogy elméletben vitatott tételeinek határán, ha rendet akar létrehozni, túlmenjen. Kálvinnak az Institutióban felállított elvei teljes összhangzásban állanak az evangéliummal, gondolatai hű visszatükrözései az apostolok és az első ker. egyházban táplált nézeteknek ; de a gyakorlatban tudjuk, hogy sajnosan be kellett látnia, hogy a betegnek sokszor keserű orvosságra is van szüksége. Ez bizonyosodott be a magyar ev. ref. egyház fegyelmének történetében is. (Folyt, köv.) TÁRCA. János ev. I: 1—5. magyarázata. (Folytatás és vége.) Van-e az igén kivül is élet? Nincs, mert minden általa lett, belőle nyert életet és minden elmúlik, a mi lett, csak az ige örök. A ki nélküle láttatik állani, elesik, elhal, elvész. Az igében pedig, mely örök, nincs elmúlás, nincs enyészet, csak örök élet. »Ez az élet az ember világossaga*, mert ez az élet az egész teremtettségben élet forrása ugyan, de világossággá csakis az emberben lett. Mert csak az embernek van öntudata, a mi által e világosság ugy értelmi, mint erkölcsi téren egyaránt megtetszik. Kiben az istenige él, világosan is lát. Tisztán látja Istenhez, felebarátaihoz és önmagához való viszonyát. Kötelességeit igazában csak az igében élő, öntudatos ember ismeri; ezé' t az embereknek a világossága ez az élet. Kiben az istenige él, világosan látja eredetét, istenképűségét s ezzel adott rendeltetését, Istentől eredő és benne megdicsőülő egész pályafutását. E pályafutásban az emberi lét csak parányi részlet. Ámde itt van szükség világosságra, — mert itt tévelyeg az ember. Ha a világ s az ember tévelyeg s nem találja boldogságát, nem ismeri fel és nem látja rendeltetését, létének célját ; ha kapkod vezérlő eszmék után, az az oka, hogy nem él benne az ige. Az ige élet és ez az élet a világ világossága. Világosság és élet a fizikai életben is szoros viszonyban áll egymással: az élet feltétele világosság, e világosság meg életet fakaszt. De itt nem a világosság fakasztja az életet, mert itt nem a tenyészet birodalmában mozgunk, hanem az élet kelt világosságot. Mert a ki az igében él, annak az egész élet világosságban, isteni fényben ragyog, s a zsoltáriróval igy szól: »Uram nálad az élet kútfeje és a te világosságod által látunk mi világosságot. (36, 10.). Az istenige mellett az emberi bölcseség minden világossága csak parányi mécses, mely kis körben terjeszt homályos fényt, de az éjjelt be nem világítja. A vándor útját az általa hordozott lámpácska pár lépésnyire világítja csak meg, de az eltévedéstől bizony meg nem menti. Tudomány, bölcseség, ész, emberi képességek, akarat, belátás felvillan s kialszik, mig az ige öröktől örökké fénylik, soha nem lankadó fénynyel. Ezért »az ember minden bölcsesége bolondság az Isten előtt* s csak az nem jár sötétben, kinek az ige világossága fénylik! E világosság köré gyűlnek, akik tudják, hogy Istentől vannak, kik létüket Istentől eredetinek tudják, kik az ige által élnek. Ezért az istenige egyik ujabb fő tulajdona, hogy nem csak alkot, de meg is tart: ő a világosság és az élet. Még a napkeleti bölcseket is a kinyilatkoztatott ige fénye vezette a kinyilatkoztatás élő valóságához. Ez sugározta be a próféták szivét és elméjét. Az ige öröktől fogva mind örökké az emberek világossága. Ki az Istent meg akarja találni, ma is az ige fénye után induljon. Ez az ige ott van mindenütt, hiszen élet. A sötétségben fénylik, mert, miként Pál is mondja Róm. 1, 20. a mi az Istenben láthatatlan, az ő örökkévaló hatalmassága és istensége, a világ alkotmányából és a teremtett állatokból érthetőleg megtetszik. De ott van az ember lelkiismeretében is. Velünk született annak a tudata, hogy Isten által lettünk, hogy Istenben élünk. Az ige által lett az ember, az ige tudata ott él a lelkében. »Az úr szólt és a népek láttak nagy világosságot.® Ez a világosság ott fénylik folyton a sötétségben. Fénylik nekünk is. Sötétségben vagyunk. Az ige ellen támadt ismét a korszellem. Nem új a támadás, nem új a forrás sem, a melyből táplálkozik. A sötétség örökös harcot folytat a világosság ellen. E harc foly mi bennünk is, a midőn az emberi természet a szellemre valósággal, az istenképűséggel, az igazsággal élet-halál harcot ví a