Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-06-24 / 25. szám

badon gondolkozhatnak és cselekedhetnek, minden oly dolgokban is, mely nem függ össze az isteni hittel. Az engedelmesség nem csupán a hit dolgaiban követelhető; a püspöki tekintély sokkal tágasabb mezőre terjed ki.* A szabadság mindig »tűrhetetlen dolog* volt a latin népeknél. S miután a latinfajok kvintesszenciája a jezsuitaság, melynek eszménye és törekvése a népeket vallási és politikai téren vak engedelmességben, katonai vas fegyelemben tartani: nagyon is érthető a jezsuiták lapjainak angol-gyűlölete. Mi pedig reméljük, hogy mindenféle mahinációk dacára az angol népet géniusza megóvja attól, hogy valaha jezsuita járom alatt nyögjön. * * * Az anglikán egyház válsága lassan halad a kibontakozás felé. A római ritust majmoló papokat nagy bánat és csalódás érte. Az érsekek sok becsempészett szertartást most már nyiltan kárhoztatnak, — s különösen ellene mondanak az urvacsorai jelek rezervációjának, — vagyis, hogy az oltáron megáldott jegyek félretétessenek a netán azzal később élni akarók számára. Ezt babonaságra vezető szokásnak tartják, s helyesebbnek tekintik a régi gyakorlatot, az urvacsorai elemeknek a kiszolgáltatás alkalmával való megáldását. De még gyászosabb rájuk nézve az ébredező protestáns közszellem felbuzdulása. Az evangeliumi irányú anglikánok erősen készülődnek az általános képviselő-választások elé. És ez fontos dolog, mert a parlament ellenőrzi az anglikán egyház ügyeit. A népet felhivó röpiratok egymást érik, s igen valószínű, hogy az egyházban rendet teremteni akaró törvényjavaslatot el nem fogadó gentlemenek ki is maradnak a képviselőházból. A javaslat főbb pontjai: A püspököktől vétessék el a rituáliskodó papok ellen megindított ker

esetet föltartózlatható veto-jog; továbbá: makacs engedetlenség esetén a pap javadalmától megfosztható stb. Igen nagy kár, hogy az anglikán egyház protestáns érzelmű tagjai két pártra oszolnak. Az evangéliumiak megelégesznek a parlament által gyakorolt közvetett felügyelettel, — míg a reformpártiak úgy a gyülekezeti életben, mint a létesítendő püspöki megyei gyűlésekben nagy befolyást akarnak a laikusoknak biztosítani. Ha a két párt egyesülni tudna, könnyen legyőzhetné az egészségtelen és veszedelmes szacerdotalizmust. * * * A mi nazarénusainknak mustrául szolgáló kvekerek egyik fő sajátsága tudvalevőleg az, hogy rendes igehirdetőik nincsenek. A gyülekezetben bármelyik tag beszélhet »a lélek indítására*. Ámde, Spurgeon szavai szerint, ez a rendszer »csaknem teljesen hajótörést szenvedett* az újabb időkben; mert az érett és sokat tapasztalt férfiak és nők, a kik kiváltkép alkalmasak volnának az »atyafiakat« tanítani, buzdítani, többnyire hallgatnak, várván »a szupranaturális indítás* kétségbevonhatatlan jeleit. Mások meg, a kik rögtönözve beszélni nem tudnak s az előkészületre vagy idejük nincs, vagy pedig elvük van, szintén némán maradnak. így a gyülekezet akárhányszor szét oszlik, a nélkül, tiogy egymást tanítanák, buzdítanak. E bajon segítendő, a mult évben kiküldött bizottság valami igehirdető-félék beállítását javasolja a gyülekezetekbe. De mindamellett ragaszkodnak az ihleteit és »profétikus« prédikáláshoz. A javaslat szerint, az igehirdető nem fogja hinni, hogy >a gyülekezetben egyedül az ö szive van megszentelve, egyedül ő fegyelmezi önmagát, egyedül Ő bir készséggel a szólásra és ő ismeri az embereket«. — Ez a fordulat azért érdekes, mert jelzi a szükségességet mely az igehirdetői hivatalnak léteit adott s jelzi az utat, a melyen az ős keresztyén gyülekezetek (I. Kor. XIV.) a kezdetleges állapotból a rendezettebb viszonyokra átmentek. * * * A skót szabad református egyházak egyesülése, mely a mult évben tervbe vétetett, mint annak idején hirt adtunk róla, immár ténynyé valt. Mindenekelőtt szükségesnek tartjuk megjegyezni, hogy a volt három skót református egyház között levő kölönbség nem tanbeli, hanem egyházkormányzati volt. Az állam-egyház (Established Church), vagy mint közönségesen mondják: Auld Kirlc (régi egyház), megtartotta a pápistáktól átvett pntronátusi intézményt és az államnak is nagy befolyása van az egyház ügyeinek intézésére. Az egyháznak állami gyámkodás alól való kiszabadítása céljából már a mult században több ezeren kiváltak az established church-ból és a United Presbiterian Ghurch-öt (egyesült presbiteri egyházat) alkották meg. Alap elvük : az egyház szabad és független társaság ; az államnak az egyház ügyeibe legcsekélyebb beavatkozást sem engedni meg, tőle semmiféle segélyt el nem fogadni. — 1843-ban pedig a Free Church (szabad egyház) alakult meg az államegyháztól elszakadt hivek százezreiből. Ezek alapelve is az egyház felszabadítása és függetlenítése az állami gyámkodás alól, azzal a különbséggel, hogy az állam segítségét adandó alkalomkor elfogadhatónak tartják, de azért cserébe az autonómiáról nem mondanak le. Harminc évig érett a két utóbbi egyház egyesülésének eszméje. Az egyesült presbiteri egyház zsinata a mult héten egyhangúlag, a szabad egyházé pedig 592 szóval 29 ellenében mondotta ki az egyesülést. Az egyesülés ünnepségei folyó évi október hó 31-én tartatnak meg ; addigra a kiküldött bizottságok elintézik az egyházi javak kö/ös használatának kérdését. Ez pedig, reméljük, sikerülni fog, mert a sokkal gazdagabb Free Church-beliek nagylelkű felfogását fejezte ki egyik vezéremberük, a derék Rainy professzor, az egyesülés legkiválóbb előharcosa, midőn a zsinaton, egy csekély töredék aggságoskodására így felelt: Az egyház nem közkereseti, hanem lelki társaság, ezért nem szabad megengedni, hogy az anyagiakhoz való túlságos ragaszkodás által magát bilincsekbe verje. — Ez az egyesülés, ügy véljük, csak áldásos lesz. Összevetett vállakkal még több sikerrel fogják folytatni a jó munkát, a mit eddig különkülön is buzgón teljesítettek : a békesség evangéliumának hű terjesztését. A Chr. W. után. —a—s.