Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-05-27 / 21. szám

jelhez kell kötni, s e célra ujjait használja. De minthogy ezeknek sem neve, sem alakja a hanggal, melyet helyettesít, semminemű összefüggésben sincs, meg kell neveznie: »Ime, gyermekek, ez az újjam á, a másik m; foglaljátok össze«. Ezért inkább lehetne ezeket a betűztető, mint a hangoztató módszer előgyakorlatainak nevezni. Ezen szemléltetési eszközök egyáltalában nem alkalmasok arra, hogy a gyermek figyelmét lekössék, emlékezetének támaszul szolgáljanak, vagy legkevésbé tudvágyat és érdeklődést ébreszszenek*. E rövid ismertetésből meggyőződhetünk, hogy Czukrász Róza nem tör pálcát a mai írva-olvasás módszere fölött, hanem nagyon kíméletesen és tapintatosan mutatja ki e módszer hiányait, fogyatkozásait, a gyermek-léleknek meg nem felelő eljárást és ennek természetellenességét, s csak miután ennek tarthatatlanságát kimutatja, tér át a francia Grosselin fonomimikai gyakorlataínak ismertetésére. (Folyt, köv.) Keresztesi Samu. TÁRCA. Mária és Isten könyörületesség^. A harmincéves háború viharában, mely Németországot is a végenyészet felé sodorta, egy Galixtus nevű nemes férfiú a pápás és protestáns egyház kibékítésének merész gondolatával lepte meg a világot. Abból a feltevésből indult ki, hogy sok oly kincse van még a keresztyén vallásnak, melyek mindkét félre nézve egyaránt drágák s melyek megérdemlik, hogy értük testvérjobbot nyújtsanak az elszakadt felek egymásnak. Igaz, hogy abban a rettenetesen szenvedélyes, izzó korszakban csak jelentéktelen pártot tudott összetoborzani; de ez a környezet erősen remélte az elvált testvérek kibékülését, és egy békeszeretőbb nemzedékre hagyta végrendelet gyanánt ezt a sokat hangoztatott jelszót : » in necessariis unitas, in dubiis libertás, in omnibus caritas*. A szükségesekben egység ! A jelszó e részét illetőleg nem jöhetett létre az egység, mivel a pápás egyház, az ő fundamentális alaptételénél fogva kénytelen volt azt kívánni, hogy minden keresztyén vesse alá magát a nagy zsinatok végzéseinek és ismerje el a pápát a Krisztus által beállított főpásztornak. A pápás egyházra nézve ez abszolút szükségesség volt, a melyből, ha hű akart maradni lényegéhez, nem engedhetett. Tehát az egyesítés mindjárt a kezdetnél fennakadt. A kétségesekben szabadság! Igen, de mi a kétséges ? Az űj-testamentom semmi biztos támpontot nem nyújt arra a feltevésre, hogy Péter lett volna Róma első püspöke és ott vértanúként végezte volna be életét. Ránk nézve tehát ez az egész dolog igen kétséges; de nem így a pápás keresztyénségre nézve! Neki abszolút szilárdsággal kell megállani a mellett, hogy a keresztyénség főpásztorainak egész hosszú sorozata a Rómában székelt Péterrel nyilik meg. Tehát csak a harmadik marad hátra: mindenekben szeretet! Ezt a jelszót már tiszta szívvel és őszinte meggyőződéssel elfogadhatjuk mi is. Ha városunkban a római katholikusok szép templomokat építenek, — ne üdvözöljűk-e ezt a tényt barátságosan? És mikor az ő szép, harmonikusan hangzó harangjaik a mieinkkel összecsengenek, nem ébred-e fel bennünk a sejtelem, hogy az emberek különböző imái. a melyekben legszentebb gondolataikat és érzelmeiket fejezik ki, oda fent Isten trónja előtt harmonikus egységbe olvadnak, és hogy ha a föld gyermekei nem értik is meg egymást mindenben, de legjobb akaratukat és kérésüket megérti az, a ki felfogja gyermekei rebegését? Ne mondjunk-e áldást azokra, kik a pápás egyház templomaiba vonulnak, hogy ott a földi élet küzdelmeihez erőt és lelkesedést, aggódó szivüknek vigasztalást szerezzenek? Ne kivánjuk-e nekik, hogy találják fel a maguk módja szerint az igazi békességhez vezető utat ? Minden bizonynyal! Ha van bennük valami a Jézus lelkének lényegéből, nem eshetik nehezünkre áldani ama testvéreinket, kik lelki szükségleteiket előttünk idegen módon kívánják kielégíteni. Tudjuk azt is, hogy ha valami nagy veszély fenyegetné kívülről a hazát, felekezeti különbség nélkül mindenikünk a határokhoz rohanna, hogy végső erőnk megfeszítésével védjük és óvjuk a mindnyájunkkal közös drága kincseket. Sok megtámadásnak vagyok kitéve a miatt, hogy előadásaimra a^ római katholikusokat is meghívtam. Azt mondják, hogy nyilván arra törekszem, hogy a pápás híveket hitöktől eltántorítsam. Sokkal magasabb véleménynyel vagyok a komoly hit felől, mintsemhogy azzal áltatnám magam, hogy azt néhány előadással megingatni képes lennék. Óh nem! Az igazi hit, az élő kegyesség lelki valónk legbensőbb idegszálaival annyira össze van nőve, hogy azt semmiféle értelmi meghatározással sem lehet egy könnyen megingatni. Mért hívtam meg a római katholikusokat? Egyrészről azért, mivel kétségtelen, hogy a római katholikusoknak a mi köreinkből igen sok keserű és igaztalan ítéletet kell hitükről és egyházukról hallaniok ; mintha az ő egyházuk csak újabb kiadású pogányság s közönséges lelki szolgaság lenne; mintha kizárná az igazi élő kegyességet, az Istennek lélekben és igazságban való imádását. Teljesen értjük, ha az ilyen igaztalan ítélet vérig sérti a pápás egyház jobbjait. Úgy gondolkoztam, hogy jól fog esni nekik, ha tudomást szereznek arról, hogy nem minden protestáns ember vádolható felekezeti egyoldalúsággal; hanem én is, több hittestvéremmel egyetértőleg, őszinte örömmel ismerem el a pápás hit és élet minden szép, jó és igaz oldalát. Aztán meg azért hívtam meg a római katholikusokat, mivel tudjuk, hogy a protestantizmust a pápás körökben igen sokszor igaztalanul és szeretetlenül ítélik meg és ily módon a mi pápás testvéreink hitünk és istentiszteletünkről csak torzképet alkothatnak maguknak. Méltánytalan-e tehát, ha azt mondom róm. katholikus testvéreinknek: • jertek ide és tudjátok meg, hogy mi a protestáns hit s a protestáns világ- és életnézet! Akkor aztán ítéljetek magatok, nyugodtan és elfogulatlanul!« Azt mondják : »minő általános nyugtalanság és felháborodás lenne abból, ha valamelyik pápás theológus hasonló előadásokra vállalkoznék itt Zürichben! Milyen lármát csapna a sajtó!* Nincs mitől tartani. Én legalább örömmel és hálával fogadnám ez előadásokat ; azon föltétel alatt azonban, hogy az a pápás theológus vegye magának azt a fáradságot, a mint én vettem, hogy szeretettel és jóakaratúlag mélyedjen belé a protestáns hitbe, a szent dolgok protestánsszerü tárgyalásába és ismerje el mind azt a szépet és jót, a mit a protestantizmus felmutatni képes. A kinek megizmosodott s a lelkek vihara és küzdelmében kipróbált vallásos meggyőződése van ; a ki a körülte levő szellemi hatalmakkal tisztába jött s olyan világ- és életnézetet alkotott magának, a melyről azt mondhatja: »ezzel boldogan élhetek és boldogan halhatok meg«: az az ember olyan belső nyugalomra és szilárdságra tett szert, hogy elfogulatlanul bírálhatja a mások hitét és vallását is. Mennél szenvedélyesebb valaki, annál inkább elárulja benső bizonytalanságát és nyugtalanságát. Tehát legyenek általunk üdvözölve mindazok, valakik