Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1900 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1900-01-14 / 2. szám

lutheri egyháza a hitetlen racionalizmus következetes legyőzéséhen egyedül áll a prot. vallás felekezetek között. Az Írásban vetett hite mindenben szilárd és öntudatos, mely azonban távol áll a betüimádástól. Theológusai mélyen betekintettek az irás isteni üdvökonómiájába, talán mélyebben, mint a német lutherizmus klasszikus hazájában. Erős küzdelmet folytatott az irás körül, de abból győzedelmesen került ki az egész vonalon. Nyelvi és zsinati szétszakadozottsága mellett sincs az amerikai luth. egyháznak egyetlenegy olyan professora, ki ne vallaná az irás ethikai inspirációját és feltétlen normatív tekintélyét. A ki azt megtagadná, nem maradhatna meg tovább a maga tanszékén: Soha sem volt az egyetemes zsinat abban a helyzetben, hogy háretikus tendenciák miatt ítélkeznie kellett volna, különben az amerikai luth. egyháznak van 2029 egyházközsége és 1,233 papja. — Boldog amerikai lutheránusok, a kiknél ily áldott állapotok vannak, hogy a gyakorlati egyháziasságnak ezer meg ezer bajait még csak meg sem érintik egyetemes zsinatukon ! Annál nagyobb bajban vannak a német ev. miszsziói stációk Natálban, hol 50 évvel azelőtt Harms lüneburgi földművelőkből alkotott evang. gyülekezeteket. Ottani helyzetükről eredeti tudósítás alapján így ír Luthardt lapja: A mi missziói stációink és ev. gyülekezeteink eddigelé meg voltak kiméivé a háborútól, mivel azok távolabb vannak a harctérről. Annál nagyobb veszély és a szorongatás Natálban, a mi annál nagyobb, minél inkább visszaszorítják a burok az angolokat. Különösen exponált helyzetben van Empangveni. a hol Harms direktor (az alapítónak unokája) és Fintel és Kück miszszionáriusok laknak. Az állomás nem messze van Ladysmith-től, a hol az angol csapatokat körül zárva tartja a búrok főserege, .louhert generális bethániai templomunk fölavatása alkalmával 1892-ben tartott beszéde miatt minálunk jó emlékezetben van, a hol igen elismerőleg nyilatkozott a mi missziónkról és remélhetőleg kimélni is fogja misszionáriusunkat és missziói állomásainkat. S a mint a háború eddigi viseléséből csudálnunk kell hadvezéri jeles tulajdonait, úgy másrészt jó reménységgel és bizalommal is vagyunk iránta. De máris sok sebet okozott a háború, a melynek pedig még csak az elején vagyunk, a kilátások igen szomorúak. Hiány van az intézményekben és eszközökben, a melyekkel a sok sebesültet ápolhatnók. Angliában több a könyörületes sziv, míg a búrok teljesen magukra vannak hagyatva. — Eddig a tudósítás, a melyből megértjük a német ev. misszió szorult és szorongatott helyzetét. A tudósítás segélyt kér Németországból, a honnan Mary hannoverai hercegnő is igen élénk érdeklődéssel viseltetik a búrok és az evang. missziói stációk iránt, a mint azt Haccius hermannsburgi lelkészhez intézett múltkori levelével is igazolta. Hát bizony szomorú dolog a protestantizmusra nézve, hogy a keresztyén kultúra elsőrangú hordozója a prot. Anglia, véres háborúval tépi meg századunk alkonyán eddigi dicsőségét ! Anglia azóta, hogy Viktória uralkodik, nem több, mint 40 háborút viselt. A nagyhatalmak intérvenciója véget vethetne e prot. mészáriasoknak. A német prot. liberális és orthodox papi és tanári köreiket lázas izgatottságban tartja egy idő óta Weingart lelkész esete, kit »a főbb üdvtörténeti tények és tanok megtagadása miatt* felettes hatósága hivatalától elmozdított. Az orthodox irányú »Hannov. Pastoral-Corresp*. Weingart elmozdítása feletti különös örömének ád kifejezést. és megjegyzi, hogy világos bizonysága annak, hogy a hannoverai tartománye^yházban a hitvallásnak nem csupán csak papiros, hanem eminens érvénye és jelentősége van. Hát biz' az szomorú dolog, hogy egy a theológiában mivelt lelkész ilyen protestánsellenes eljárásra alkalmat szolgáltatott. A sok tlieol. tanvita úgy látszik megdermesztette a prot. hitéletet és evang. hitbuzgóságot Németországban. Nem ismerjük közelebbről a részleteket, de annyi bizonyos, hogy a mai theol. tudomány nem oka a mai Schrumpf, Schvalb vagy Weingart-féle eseteknek, — viszont azonban nem szeretnők, ha a hitvallások betűje miatt bárkit is anathemával sújtanának egyházunkban. Nekem úgy látszik, hogy Honnoverában az óprotestantizmushoz hasonlóan nagyobb súlyt fektetnek »a tiszta tanra*, mint az ev. életre és hitbuzgóságra. így legközelebb is egyik zsinatján a személyes ördögről szóló tannal foglalkoztak, a melynek vitájában nem kisebb emberek, mint Bennigsen főegyházi tanácsos, Uhlhorn apát és Schuster generál-superintendens vettek részt. így Schuster beigazolta, bogv »az ördögről szóló tan nem csupán az egyház tana, hanem egyenesen az Úrtól származik*. Hát nincs már az evang. üdvigazságnak más darabja, a mely fölött egy zsinaton nagyobb sikerrel és eredménynyel vitatkozhatnának? Pfleiderer berlini tanár, az ismert nevű vallásbölcselő »reformáció és revolúciós cimmel egy igen érdekes és tanulságos dékáni beszédet tartott Luther születése tavalyi emlékünnepén. E beszédében, mely azóta önállóan is megjelent, XIII. Leó pápa ellen fordul, ki tudvalevőleg a Canisius ünnepélyek alkalmával Luthert azzal vádolta, hogy a tévelygés és az erkölcsi romlás mérgét árasztotta el forradalmi jellegű reformációjával a német tartományokban. Pfleiderer történeti alapon kimutatja, hogy nagyon alantas fokon állott a Luther korabeli katholicizmusban a vallásosság és erkölcsiség, s az alsóbb osztályoknak lázadására vezetett az egész vonalon. Luthernek a parasztlázadással szemben tanúsított viselkedése napnal fénye sebben igazolja, hogy nem volt forradalmár. De a prot. elv sem tekinthető forradalminak. Luther nem volt enthusziaszta, mert lelkiismerete az Isten igéjében voltmegkötve. S miután a protestantizmus szilárd, lelkiismeretes és őszinte hitbeli meggyőződést kiván, ép azért a hitnek teljes felfogására és értelmezésére irányuló törekvése szinte vérében van. Története csupa nyugtalanság és mozgolódás. Ez az ő »kinja«, de egyúttal nyilvánvaló előnye és ereje az individualitást megölő katbolicizmus látszólagos mozgalmával szemben. A protestantizmus alapelve nem az egyházi revolúcio, hanem a vallásos egyházi evolúció elve, mely mint ilyen nem vezet az isteni igazság megtagadására, hanem igenis annak tisztább kifejtésére és felfogására. Kimutatja továbbá a tudós tanár, hogy a prot. elv a világi erkölcsiség terén sem hatott feloszlatólag, hanem igenis pozitive építőleg, még pedig úgy a a házassági, mint a polgári és a modern szuverén állami élet terén. Igv Luther támogatta ugyan a fejedelmi abszo lutizmust, de küzdött a 'fejedelmi önkény ellen, és lehetővé tette az állami életnek észszerűbb berendezései. S végül Németország későbbi szakadozottsága sem folyománya a reformációnak, hanem igenis a római pápás theokraciának s az ellenreformációnak. — Helyes dolog volt. hogy Pfleiderer ezeket a gondolatokat újból fölelevenítette, különösen akkor, a midőn a római pontifex lépten nyomon sérti és bántja a protestantizmust. Az is helyes, hogy Pfleiderer »Kant mély értelmű bölcseletét* a prot. lelkiismereti vallás alapján kifejlődöttnek tünteti töl. Csak azzal nem tudunk egyetérteni, hogy Pfleiderer párhuzamot von Schiller »szép lélekideálja* és »a ker. ember szabadságának* Luther-féle gondolata között. »A szép. szabad és erős lélek* Rousseau idealja, a melyhez semmi köze »a ker. ember evang. szabadságának*.